Szokolay Zsolt, az Expressz Magyarország Rt. vezérigazgatója tavaly reggelenként elvitte a fiát az óvodába, majd kilencre bement a munkahelyére. Az idén a gyermek elsős lett, s háromnegyed nyolcra az iskolában kell lennie, így Szokolay már nyolcra beér a céghez. „Örülök neki, mert nyertem egy órát, ráadásul a legnyugalmasabb időszakban” – kommentálja. Az időnyereség nettó értendő, mivel az idén is este kilencre jár haza, akárcsak tavaly. Akkor mindjárt reggelizik, ebédel és vacsorázik is, ugyanis napközben csak kekszet vagy ropit kap be az íróasztalánál. „Örömömet lelem a munkában, ezért nem számít az idő. Az panaszkodik az agyonhajszoltságra, aki frusztrált, mert külső kényszerből teljesít. Belső hajtóerő nélkül ez a tempó valóban őrültség” – ismeri el maga is.
ÉLJ A MÁBAN. De mi az a belső hajtóerő, ami segít élvezni a hajtós mindennapokat? „A belülről vezérelt vezetőt nem a külső impulzusok rángatják, hanem céljai érdekében maga irányítja az eseményeket. A cél nem korlátozódhat a cég profitjára, hiszen ennél mélyebben kell azonosulnia vállalatával. Maga dönti el, hogy mennyi munkával van egyensúlyban az élete. Lehet, hogy ugyanannyit dolgozik, mint egy stresszes menedzser, de ezt nem érzi áldozatnak, jobb a kedve, hatékonyabb és kreatívabb” – mondja Cséffalvay Gábor, a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. tanácsadója. Szerinte a boldog üzletember egyik titka, hogy a jelenben él: nem tervezget állandóan, de nem is rágódik a korábbi dolgokon. Az információzuhatag és a vezetőre szükségszerűen nehezedő tervezési kényszer ezt akadályozza, így sokan többet időznek a múltban és a jövőben, mint a jelenben, ami nagy terheket ró az ember elméjére. A jelenben élés mint technika azonban tudatosan gyakorolható. Ha például a vezető beosztottja teljesítményét értékeli, az ne csak abból álljon, hogy felsorolja az illető korábbi hibáit, vagy a saját elvárásait. Akkor van igazán jelen, ha „itt és most” megérti a másik felet, s annak jelenlegi helyzetéből kiindulva képesek múltról és jövőről beszélgetni.
Szokolay Zsolt szerint egy vezetőnek azonban a jövőt is folyamatosan terveznie kell. „Figyelembe kell persze venni, hogy nem mindenki tud lépést tartani a tempóval. Bármilyen sokat is dolgozik az igazgató, legyen tisztában vele, hogy munkatársainak van magánélete. Ne ejtsen el olyan kis tűszúrásokat a beosztottainak, mint hogy tegnap este hatkor kerestelek, de már nem voltál bent” – figyelmeztet.
A stressz egyik fő forrása, ha egyszerre több feladat zúdul az ember nyakába. Sokan esnek abba a hibába, hogy semmire nem mondanak nemet, attól tartva, hogy akkor nem lesznek nélkülözhetetlenek. „A gyors reagálás kényszere nagy csapda – mondja Cséffalvay Gábor -, egy feladat elvállalása előtt nyugodtan lehet gondolkodási időt kérni. A felső vezetők azonban általában kialakítanak magukban döntési rutinokat, s a telefon gyorshívás gombjához hasonlóan képesek gyors döntést hozni kényszerhelyzetben.” Doffek Ágnes, a HVB Bank vezérigazgató-helyettese, ha egyszerre nyakon öntik a feladatok, kapkodás helyett racionálisan válogat és rangsorol. „Megpróbálok priorizálni. A legsürgősebbel kezdem, s kiválasztom, mit bízhatok másra, a többi feladat pedig várakozik.” Szerinte a jó vezetőt az is jellemzi, hogy olyan emberekkel veszi körül magát, akikben megbízik, s feltételezi róluk, hogy képesek elvégezni a rájuk bízott feladatot.
Kinek a szekerét tolják?
A felső vezetők jóval elkötelezettebbek cégük és saját karrierjük iránt is, mint a ranglétra alsó fokain álló alkalmazottak – derül ki a Taylor Nelson Sofres (TNS) globális munkavállalói elkötelezettség felméréséből. A világ 33 országában, köztük Magyarországon végzett kutatás a dolgozókat négy csoportba osztja (lásd a táblázatot). A vállalat számára legértékesebbek azok a kollégák, akik a cég és a saját karrierjük iránt is elkötelezettek, s a felső vezetők nagy része ebbe a csoportba tartozik. Valószínűleg a hozzáállásuk is közrejátszott abban, hogy ilyen sokra vitték. Minden csoport közül a felső vezetők közt a legnagyobb a csak a vállalat iránt elkötelezettek aránya, ami azzal magyarázható, hogy egy első számú vezetői széknél többet az egyén már nem tud elképzelni magának, de a vállalat jövője foglalkoztatja. A csak a saját előmenetele által motivált vezető is lelkesen dolgozik, de adott esetben elcsábítható más vállalathoz. Ezek aránya az átlagnál kisebb a felső vezetők között, hiszen ők már „mindent elértek, amit akartak”. Meglepő, de kis arányban még a topmenedzserek közt is találhatók közönyösek, akiket sem cégük, sem saját előmenetelük nem foglalkoztat – ők nyilván nem a megfelelő helyen vannak.
A magyarázat a kulturális különbségekben is rejlik. A 13 éve Magyarországon élő, svédországi üzletember szerint a magyarok sokkal inkább a szívükre veszik a munkahelyi feszültségeket, míg a svédek távolságtartóak a munkájukkal szemben, s azt csupán az élet egyik részének tartják.
A feszültségekkel szembeni egészséges védekezés lehet a humor is. „Ha kemény, akár asztalborogató tárgyalásra készülök is, azt igyekszem egy nagy játék részének tekinteni. A cégen belüli megbeszéléseket is könnyed stílusban szoktuk vezetni, ettől még komolyan vesszük a témát. Néha egy vaskos szó is segít oldani a feszültséget” – árulja el Szokolay Zsolt, aki az Expressznél a korábban szokatlan tegeződést is divatba hozta.
A LAZÍTÁS CSAPDÁJA. A túlfeszített munka mellett nagy jelentősége van a szabadidőnek. Az agyonhajszoltak tipikus hozzáállása: „Ezen a héten még gürizek, de a hét végén végre kifújom magam.” Cséffalvay Gábor szerint ez kényszerképzet: azt sugallja, ha az illető intenzíven pihen a szabadidejében, akkor feltöltődik. Holott ezzel nem oldja meg a problémát, csupán segít elviselni a hajtást, tehát fenntartja a rendszert. A stressz nélküli élethez szemléletváltás szükséges. Aki a jelenben él, és élvezi, amit csinál, az nemcsak leadja az energiáját, hanem folyamatosan fel is töltődik. Természetesen az önmagával harmóniában levő embernek is kell pihennie, de nem kompenzálás jelleggel. A kikapcsolódás feltétele viszont, hogy ha éppen nem dolgozik, ne is foglalkozzon munkával. Ha a menedzser feleségével vagy férjével kirándul az erdőben, akkor ne a vállalati dolgokról beszélgessenek. Ilyen helyzetekben is lehet gyakorolni a „jelen-létet”.
Doffek Ágnes napi 12 órát dolgozik, de ha kilép a „gyárkapun”, akkor már nem gondol munkára. „Nem cipelem haza a munkahelyi ügyeket, s megfordítva, ha dolgozom, akkor sem gondolok másra. A jó teljesítményhez nagyon fontos a nyugodt környezet és családi légkör is. Ha pihenek, próbálok minél intenzívebben kikapcsolódni, szeretek kirándulni, utazni. A szabadságom alatt több helyre is elutazom egy évben, legalább három hetet egyben veszek ki, és igyekszem tartalmasan tölteni az időt” – meséli.
Az igazi kikapcsolódáshoz ugyanis háromhetes folyamatos pihenés szükséges. Kevés üzletember érzi úgy, hogy ennyi időre nélkülözhető. „Huszonöt évesen azt hittem, összedől a világ, ha egy hétig távol vagyok” – mosolyog Emri Gussi, aki most, ötvenhárom évesen már ott meri hagyni a cégét. Évente hat hét szabadságra megy, s kollégáit is kéri, hogy az összes szabadnapjukat vegyék ki, ha lehet, minél többet egyfolytában. „Kipihent munkatársakkal hatékonyabban tudok dolgozni” – magyarázza.
