Régi szokás Madrid külvárosában, Colmenar Viejóban, hogy naplementekor az idősebbek kiülnek a padokra a főtéren, és elnézik, hogyan játszanak a kisgyerekek, miként flörtölnek a kamaszok. A padok, mint mindig, az idén nyáron is tele voltak. Egyvalami azonban változott: alig lehetett gyerekeket látni a téren.
A Colmenar Viejo-i kép kicsiben jól tükrözi az iparosodott világ egyik legfőbb trendjét, nevezetesen a népesség korosodását. Európában a csökkenő születési ráták miatt ma 23 százalékkal kevesebb a 15 évesnél fiatalabb gyerek, mint 1970-ben. És ez az átrendeződés tovább folytatódik. Ma még négy munkaképes korú emberre jut egy 65 évesnél idősebb. Ám az ENSZ népesedésügyi főosztálya szerint ez a szám néhány évtizeden belül kettőre csökken. Az átalakulás éppen ugyanilyen drámai Japánban és Dél-Koreában, de az Egyesült Államokban is csak kevéssel jobb a helyzet. Pár évtized múlva a nagy népességű fejlődő országokban, így Kínában, Oroszországban, Brazíliában és Thaiföldön is sokkal több lesz a nyugdíjas, mint manapság. Az évszázad közepére a világ népességének átlagéletkora a mai 26 évről előreláthatólag 36 évre emelkedik, de például Spanyolországban elérheti az 55 évet is.
Mindez szinte felmérhetetlen gazdasági következményekkel jár. Ki fog dolgozni az elöregedő társadalmakban? Ki fogja eltartani a nyugdíjasok bővülő tömegét? És mi lesz a növekedéssel? Hiszen a gazdasági expanziónak – a javuló termelékenység mellett – a munkát végzők számának emelkedése is kulcseleme. A stagnáló jövő előjelei máris látszanak Japánban vagy Olaszországban, ahol a társadalom, úgy tűnik, beéri azzal, hogy a megtakarításaiból éljen.
IMPORTÁLT DOLGOZÓK. A gazdag nemzeteknek azonban van más választásuk is: a példátlan mértékű munkaerőimport. Lényegében ez történik immár két évtizede az Egyesült Államokban, ahol időközben felnőtté vált a negyvenes-hatvanas évek baby-boom generációja. Az ország – figyelembe véve az illegálisan érkezőket is – több mint egymillió bevándorlót fogad évente. Elsősorban ennek köszönhető, hogy az elmúlt évtizedben a gazdasági növekedés átlagosan évi 3,7 százalék volt. A bevándorlók nélkülözhetetlen szaktudást és tudományos tehetséget hoztak magukkal, ők alapítottak több ezer start-up céget a Szilícium-völgyben, és a gyengén fizetett állások betöltésével segítettek alacsonyan tartani az árakat.
Amennyiben a többi gazdag ország úgy dönt, hogy nem követi az Egyesült Államok példáját – azaz a határain kívül tartja a bevándorlókat -, csak akkor kerülheti el, hogy a gazdasága a „falnak ütközzön”, ha radikálisan sikerül fokoznia a termelékenységet. Egy becslés szerint Európában 2020-ig már ahhoz is kétharmados termelékenységjavulásra volna szükség, hogy a gazdaság ne induljon csökkenésnek. Ehhez viszont rengeteget kellene áldozni az élőmunkát kiváltó gépekre és új üzemekre. „De ki fog invesztálni ezekben az országokban, ha a piacaik zsugorodnak, és hiányzik a megfelelő munkaerő-ellátás?” – kérdi Paul S. Hewitt, a washingtoni Center for Strategic and International Studies (CSIS) szakértője, aki társszerzőként jegyez egy, a globális népességkorosodás gazdasági hatásairól szóló, két évi munkával készült könyvet.
ÚJ VISZONYULÁS. Elkerülendő ezt az ördögi kört, egyes kormányok kezdenek új módon viszonyulni a bevándorlás kérdéséhez. A külföldiek befogadása terén szigorú kontrollt érvényesítő Dél-Koreában például a hatóságok arra készülnek, hogy látványosan megemeljék a három évre szóló munkavállalási engedélyek számát. Jelenleg 260 ezer kínai, fülöp-szigeteki, bangladesi és más nemzetiségű illegális munkavállaló dolgozik a halászattól az építőiparig a legkülönbözőbb ágazatokban. Tajvanon ma még sok cég telepíti át a gyártást Kínába, de az üzletemberek reményei szerint a kapcsolatok idővel eléggé megjavulnak ahhoz, hogy kínai mérnököket és fizikai munkásokat hívhassanak majd át a szigetre. Európában számos vállalat lobbizik azért, hogy szabadabban foglalkoztathasson külföldi alkalmazottakat. „Nálunk, Hollandiában teljes foglalkoztatás van, és a társaságok nem találnak maguknak dolgozókat. A politikusok viszont be akarják csukni az ajtót” – mondja a kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó Roel Pieper, aki korábban a Royal Philips Electronicsnál és a Compaq Computernél volt igazgató.
Piepernek igaza van. Miközben sok vállalatvezető és gazdasági politikacsináló hivatkozik a bevándorlás gazdasági előnyeire, a társadalom zöme fenyegetést lát a külföldiekben. Az Egyesült Államokon kívül csak kevés országban létezik a nagy számú emigráns befogadásához szükséges jogi szabályozás és adminisztratív kapacitás, a szándékról nem is beszélve. Európában a politikai nyomás éppen az ellenkező irányba hat. A francia elnökválasztáson a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen nagyrészt bevándorlásellenes fellépésének köszönhette jó szereplését. Hollandiában a májusi parlamenti választások előtt néhány nappal meggyilkolt Pim Fortuyn pártja a bevándorlás korlátozását állította programjának középpontjába, és így lett az azóta ugyan szétesett kormány második legnagyobb ereje.
Persze a bevándorlás egymagában nem hozhat teljes megoldást a népesség korosodásának problémájára. Németországnak a hússzorosára, Japánnak pedig az ötvenszeresére kellene növelnie az immigrációt „a demográfiai változások kivédéséhez” – állítja Sylvester J. Shieber, a Watson Wyatt Worldwide munkaközvetítő ügynökség kutatási igazgatója. Majd hozzáteszi: „Márpedig ez nem fog megtörténni.” Még az Egyesült Államokban is munkaerőhiány várható 2010-re, amennyiben fennmarad a jelenlegi bevándorlási ütem.
Az egyik lehetőség a nyugdíjkorhatár emelése. Európában a nagyvonalú korengedményes nyugdíjazási programok miatt ma az 55 és 64 év közötti korosztálynak csak 40 százaléka dolgozik. De az idősebb munkavállalók számának növelése csak részben oldja meg a problémát, hiszen makrogazdasági szinten fiatalokra van szükség, akik családot és háztartást alapítanak. Egy másik stratégia a nők munkába állásának ösztönzése. Dél-Koreában például három évtized alatt a 4,5-ről 1,4-re csökkent az egy nőre jutó szülések átlaga, ami azt jelenti, hogy 2019-ig várhatóan megkétszereződik az idősebbek aránya a teljes népességen belül. Li Haj Hun, a koreai fejlesztési intézet kutatója szerint a nyugdíjrendszer már a következő évtizedben öszszeomolhat, ha nem csökkentik a juttatásokat. Jelenleg a nők 52 százaléka dolgozik, de Szöul azt szeretné, ha ez a ráta 61 százalékra emelkedne.
DÖNTŐ TÉNYEZŐ. Az ilyen stratégiák a legtöbb országban csak csekély mértékben fogják enyhíteni a munkaerő-piaci helyzet drámai romlását. Ahol az ideiglenes munkavállalásra támaszkodnak mint fő megoldásra, ott kialakul a másodrangú polgárok hatalmas tábora, ami könnyen társadalmi viszályokhoz vezethet. Így hát a politikusoknak előbb vagy utóbb az összes fejlett országban szembe kell nézniük azzal, hogy sokkal több bevándorlóra van szükség. A kulturális puristák persze föl fognak háborodni, a szakszervezetek pedig az utcára vonulnak. A fejlett világban azonban a külföldiek befogadására való készség és képesség döntő tényező lesz a tekintetben, hogy a XXI. század folyamán mely gazdaságok gyarapodnak tovább, és melyekre vár hanyatlás.
