 |
| Fekete Károly, a Consulting Group Buda Kft. ügyvezetője |
Az uniós külügyminiszterek legutóbbi tanácskozása után eldőlt az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdés: Magyarország 2004. május elsején léphet be az Európai Unió tagjai közé. Az persze igaz, hogy még mindig sok minden közbejöhet, de a szándék már világos – ez a csatlakozás hivatalos dátuma. A “közbeszédet” az uniós csatlakozás mindenesetre már uralja. A média mellett ma már cipőbolti eladók, biztonsági őrök és taxisofőrök is az ebből fakadó változások jellegét latolgatják. Sok kérdésük van, illetve lenne. A jó kérdésfeltevéshez is kell azonban bizonyos ismeret. A magyar lakosság jelentős része még talán abba a fázisba sem jutott el, hogy az uniós tagsággal kapcsolatos saját, igazi kérdéseit jól meg tudja fogalmazni.
A magyar politikai pártok általában támogatják a belépést, de véleményük is inkább általában van róla. “Jó lesz az országnak” – mondják, de a miértekre ritkán kapható tőlük világos és érthető válasz. Pedig a konkrét kérdésekre konkrét válaszokat várnak az emberek. Mi lesz a munkámmal, milyen szabályokat kell majd betartanom? Vághatok-e disznót, tömhetek-e libát úgy, mint eddig? Kitiltják-e majd füstölgő IFA teherautómat a magyar utakról? Ezek a kérdések ma megválaszolatlanok maradnak.
MEGKÉSETT ÉS HIBÁS. Az uniós csatlakozás magyarországi kommunikációja megítélésem szerint nem csupán késésben van, de alacsony hatékonyságú is, s a lényegi kérdésekre sokszor választ sem adó módszereket alkalmaz. A Külügyminisztérium 2002 elején hirdette meg az uniós telefoninformációs rendszer (call-in center) és egy weboldal kialakítására és működtetésére vonatkozó tenderét. A tender eredményét egy résztvevő megtámadta, ezért végleges döntés azóta sincs, pedig a szolgáltatás beindítása sem megy majd egyik napról a másikra. Az már más kérdés – de egyáltalán nem mellékes -, mennyire valószínű, hogy egy baktalórántházai gazda, ha most vagy jövő ősszel azon töpreng, mit is vessen a földjébe, milyen értékesítési kvóták és támogatások várhatóak kukoricára, cukorrépára vagy éppen spárgára, akkor a budapesti külügybe telefonál-e majd be (még ha ingyen is) segítségért…
A parlamenti politikai pártok közös roadshow keretében fogják népszerűsíteni az uniót. Az első ilyen rendezvény a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen már le is zajlott, vezető pártszakértők részvételével. Az persze már önmagában örvendetes, ha ma a parlamenti pártok képesek bármily közös politikai akcióra, azt azonban kétlem, hogy éppen vezető pártpolitikusok tudnak a legjobban válaszolni az emberek munkával, környezetvédelmi szabályokkal, mező-gazdasági kvótákkal vagy éppen a Sapard pályázati űrlap helyes kitöltésével kapcsolatos gyakorlati kérdéseire. És lássuk be: ezek az igazán fontos kérdések, nem a pártpolitikai deklarációk.
“TITKOS” WEBOLDALAK. Ha ma valakinek uniós jellegű kérdése van, akkor azt sem tudja, hová forduljon. A témával foglalkozó weboldalak jórészt a boldog ismeretlenség homályában működnek, sehol nem ajánlják őket a látogatott oldalakon. Ezért én bizony ideírom, hogy két oldalon is (www.euforium.hu, www.euro.hu) fontos ismeretek, hírek érhetőek el magyar nyelven.
A belépéssel kapcsolatos alkalmazkodás azonban sejtésem szerint éppen azon magyar állampolgárok – mellesleg ez a lakosság 80-85 százaléka vagy még több – számára lesz nehéz, fájdalmas, s azoktól követel új tudást, jelentős alkalmazkodást, akik még életükben nem csatlakoztak fel a világhálóra.
Információs bulletinek, “Az 500 leggyakoribb kérdés az unióról és a válaszok” típusú kiadványok terjesztésére lenne szükség. Olyan, minden megyeszékhelyen elérhető info-pontok kellenének, ahol a betévedőt tényleg szívesen látják és kérdésére többnyire érdemi választ – vagy legalább a választ közelebb hozó útbaigazítást – kaphat.
A magyar média már javában foglalkozik az unióval. Az igazi felkészítés azonban jellemzően párbeszédes folyamat: arra is választ kell kapniuk az embereknek, ami őket igazán foglalkoztatja, nem csak arról kell tudniuk, amit a hatalom vagy a média közvetíteni akar. A csatlakozás, a mostani fázisban, már nem elsődlegesen politikai ügy és nem teoretikus kérdés. A haszna és a sikere a hétköznapok során dől el, s jórészt azon múlik, tudnak-e majd a magyar állampolgárok, vállalkozók, munkavállalók, hivatalnokok “uniós fejjel” gondolkodni 2004 májusában és utána. Ha nem, az uniós csatlakozás nem Kánaánt, de keserű kiábrándulást hozhat sokaknak, amit jó lenne elkerülni.
