Gazdaság

Közelgő uniós csatlakozás – Itt lesz május elseje!



Közelgő uniós csatlakozás – Itt lesz május elseje! 1
Fekete Károly, a Consulting Group Buda Kft. ügyvezetője

Az uniós külügyminiszterek legutóbbi tanácskozása után eldőlt az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdés: Magyarország 2004. május elsején léphet be az Európai Unió tagjai közé. Az persze igaz, hogy még mindig sok minden közbejöhet, de a szándék már világos – ez a csatlakozás hivatalos dátuma. A “közbeszédet” az uniós csatlakozás mindenesetre már uralja. A média mellett ma már cipőbolti eladók, biztonsági őrök és taxisofőrök is az ebből fakadó változások jellegét latolgatják. Sok kérdésük van, illetve lenne. A jó kérdésfeltevéshez is kell azonban bizonyos ismeret. A magyar lakosság jelentős része még talán abba a fázisba sem jutott el, hogy az uniós tagsággal kapcsolatos saját, igazi kérdéseit jól meg tudja fogalmazni.

A magyar politikai pártok általában támogatják a belépést, de véleményük is inkább általában van róla. “Jó lesz az országnak” – mondják, de a miértekre ritkán kapható tőlük világos és érthető válasz. Pedig a konkrét kérdésekre konkrét válaszokat várnak az emberek. Mi lesz a munkámmal, milyen szabályokat kell majd betartanom? Vághatok-e disznót, tömhetek-e libát úgy, mint eddig? Kitiltják-e majd füstölgő IFA teherautómat a magyar utakról? Ezek a kérdések ma megválaszolatlanok maradnak.

MEGKÉSETT ÉS HIBÁS. Az uniós csatlakozás magyarországi kommunikációja megítélésem szerint nem csupán késésben van, de alacsony hatékonyságú is, s a lényegi kérdésekre sokszor választ sem adó módszereket alkalmaz. A Külügyminisztérium 2002 elején hirdette meg az uniós telefoninformációs rendszer (call-in center) és egy weboldal kialakítására és működtetésére vonatkozó tenderét. A tender eredményét egy résztvevő megtámadta, ezért végleges döntés azóta sincs, pedig a szolgáltatás beindítása sem megy majd egyik napról a másikra. Az már más kérdés – de egyáltalán nem mellékes -, mennyire valószínű, hogy egy baktalórántházai gazda, ha most vagy jövő ősszel azon töpreng, mit is vessen a földjébe, milyen értékesítési kvóták és támogatások várhatóak kukoricára, cukorrépára vagy éppen spárgára, akkor a budapesti külügybe telefonál-e majd be (még ha ingyen is) segítségért…

A parlamenti politikai pártok közös roadshow keretében fogják népszerűsíteni az uniót. Az első ilyen rendezvény a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen már le is zajlott, vezető pártszakértők részvételével. Az persze már önmagában örvendetes, ha ma a parlamenti pártok képesek bármily közös politikai akcióra, azt azonban kétlem, hogy éppen vezető pártpolitikusok tudnak a legjobban válaszolni az emberek munkával, környezetvédelmi szabályokkal, mező-gazdasági kvótákkal vagy éppen a Sapard pályázati űrlap helyes kitöltésével kapcsolatos gyakorlati kérdéseire. És lássuk be: ezek az igazán fontos kérdések, nem a pártpolitikai deklarációk.

“TITKOS” WEBOLDALAK. Ha ma valakinek uniós jellegű kérdése van, akkor azt sem tudja, hová forduljon. A témával foglalkozó weboldalak jórészt a boldog ismeretlenség homályában működnek, sehol nem ajánlják őket a látogatott oldalakon. Ezért én bizony ideírom, hogy két oldalon is (www.euforium.hu, www.euro.hu) fontos ismeretek, hírek érhetőek el magyar nyelven.

A belépéssel kapcsolatos alkalmazkodás azonban sejtésem szerint éppen azon magyar állampolgárok – mellesleg ez a lakosság 80-85 százaléka vagy még több – számára lesz nehéz, fájdalmas, s azoktól követel új tudást, jelentős alkalmazkodást, akik még életükben nem csatlakoztak fel a világhálóra.

Információs bulletinek, “Az 500 leggyakoribb kérdés az unióról és a válaszok” típusú kiadványok terjesztésére lenne szükség. Olyan, minden megyeszékhelyen elérhető info-pontok kellenének, ahol a betévedőt tényleg szívesen látják és kérdésére többnyire érdemi választ – vagy legalább a választ közelebb hozó útbaigazítást – kaphat.

A magyar média már javában foglalkozik az unióval. Az igazi felkészítés azonban jellemzően párbeszédes folyamat: arra is választ kell kapniuk az embereknek, ami őket igazán foglalkoztatja, nem csak arról kell tudniuk, amit a hatalom vagy a média közvetíteni akar. A csatlakozás, a mostani fázisban, már nem elsődlegesen politikai ügy és nem teoretikus kérdés. A haszna és a sikere a hétköznapok során dől el, s jórészt azon múlik, tudnak-e majd a magyar állampolgárok, vállalkozók, munkavállalók, hivatalnokok “uniós fejjel” gondolkodni 2004 májusában és utána. Ha nem, az uniós csatlakozás nem Kánaánt, de keserű kiábrándulást hozhat sokaknak, amit jó lenne elkerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik