![]() |
Talán nem is csak a kávé koffeintartalma idézi elő az élénkítő hatást – hangzik svájci kutatók legújabb feltételezése. Nem reprezentatív mintán végzett felméréseik ugyanis megmutatták, hogy a koffeinmentes fekete ugyanúgy emeli a vérnyomást, mint a hagyományos kávé.
A tudósok önkéntesek két csoportján, rendszeres kávéivók, illetve „absztinensek” bevonásával kísérleteztek a koffeinmentes itallal, és világossá vált, hogy az csak az utóbbiak vérnyomására volt hatással. Mindez még magyarázható egyfajta placebo hatással, ám közben az is kiderült, hogy a kávét naponta fogyasztók vérnyomása a „rendes” eszpresszó hatására sem nőtt. Talán már alkalmazkodtak a koffeinhez – gondolták először a kutatók, ám alaposan meglepődtek, amikor kiderült: e csoport vérnyomása mégis emelkedett akkor, amikor injekcióval juttatták szervezetükbe a koffeint. A kutatók mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a kávé sok száz vegyületének valamelyike valószínűleg blokkolja az élénkítő molekulát, és megakadályozza a vérnyomásnövelő hatást; ezen anyag felszívódása és aktivitása pedig nemcsak az italban lévő koffein mennyiségétől, hanem sok egyéb tényezőtől is függ. Ilyen például az, hogy a fogyasztó éhgyomorra, vagy evés után itta-e meg a kávét, de az is, hogy az illető gyakran él-e feketével. Mindezek ismeretében a svájci tudósok most a koffeinhatás további vizsgálatát szorgalmazzák.

