Gazdaság

Egy csésze kávé – Seres Tiborral

Nem kell tartanunk uniós csatlakozásunk elhúzódásától - véli Seres Tibor, a Sara Lee Hungary elnök-vezérigazgatója, aki elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre drágul a kávé.

Sokan fejfájás ellen fogyasztják, Önnek viszont éppen a kávé miatt fájhat a feje. Miközben ugyanis más élelmiszerek folyamatosan drágulnak, a kávé és a tea bolti ára évek óta változatlan…


Egy csésze kávé – Seres Tiborral 1

– Nem volt komolyabb migrénem a kávé miatt. Sőt, a stagnáló áraknak cégvezetőként egyrészről még örültem is. A változatlan árak ugyanis valószínűleg szerepet játszottak abban, hogy forgalmunk jól alakult. Ami a továbbiakat illeti, azt gondolom, a polcárak stagnálása már nem tart sokáig. Az alapanyagok, esetünkben elsősorban a brazil zöldkávé árának alakulása általában nehezen kiszámítható. Most viszont az előrejelzések egyértelműen drágulásról szólnak. Azt viszont, hogy mennyivel kerül majd többe egy fekete, nem merném megjósolni.

– Esetleg a piaci helyzettel hozható összefüggésbe az is, hogy a Sara Lee nincs jelen az élelmiszer-ipari ágazat éppen most zajló szokásos évi seregszemléjén, a Foodapest kiállításon?

– Távolmaradásunknak ehhez semmi köze. Egyéb tennivalóink vannak. Holland anyavállalatunk, a Douwe Egberts éppen most 250 éves. Márpedig erre nekünk is készülnünk kell. Azt pedig, hogy a stagnáló árak mellett a Sara Lee Hungary jól teljesít, éppen a Figyelő TOP 200-as kiadványa igazolja. Cégünk szinte minden öszszehasonlításban előkelő helyen áll a hazai vállalatok sorában.

– A dán miniszterelnök szerint azok az országok, amelyekkel nem tudják időben lezárni a csatlakozási tárgyalásokat, az ígéretekkel ellentétben 2004-ben nem csatlakozhatnak az Európai Unióhoz. Elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország kimarad az első körből?

– Nem hiszem. Az utóbbi hetek eseményei nem erősítik ezeket a félelmeket. Az EU parlamentje nagy többséggel foglalt állást a felvételre váró 10 ország csatlakozása mellett. Hazánk lényegében már ma is az unió része, hiszen gazdasági kapcsolataiban a legtöbb szál oda köti. Így kis túlzással akár azt is mondhatnám, ami az EU-tagságig még hátravan, akár formalitás is lehetne. Emellett hiszek abban is, hogy az EU illetékesei, a diplomáciai vállveregetéseknek megfelelően, valóban a csatlakozásra váró országok zászlóvivőjének tartanak minket.

– Egy multinacionális vállalat magyar vállalkozásának vezetőjeként milyen változásokat vár a csatlakozástól?

– Cégünk számára drasztikus átrendeződéssel nem számolok. A nagy márkák minden ágazatban jelen vannak és a meghatározó termelőbázisok is kiépültek az országban. Ezzel együtt a vámok eltűnése minden területen, így a kávé és tea frontján is érezteti majd hatását. Az első várható változás, hogy új importőrök jelenhetnek meg és ezzel a behozatal is növekedésnek indulhat. Nálunk ez leginkább a költségesen előállítható instant termékeket érinti majd. Pozitívum ugyanakkor, hogy a csatlakozás segíti majd a magyar cégek nemzetközi szereplését, így cégünk európai gyártóközponttá válását is.

– Magyarország a leggyengébb láncszem a NATO védelmi szervezetében. Mit gondol, a múlt heti prágai csúcson beígért magyar kötelezettségvállalások változtathatnak ezen?

– Ha visszagondolok saját katonáskodásomra, biztos vagyok benne, hogy ma is bőven van mit ledolgoznunk. Azt azonban, hogy a NATO számára felajánlott területek fejlesztésére szánt 30 milliárd forint mire lesz elég, nem merném fölbecsülni. Ennek megítélését a politikusokra, szakemberekre bízom.

– A nemzetközi zsűri az Év autója díjat a francia Renault új Megane modelljének ítélte. Ha legközelebb cégautót vásárol, befolyásolhatja ez a döntés a választását?

– Nem titok, hogy cégünknél jelenleg jobbára a német márkák dominálnak. Még akkor is, ha egy bizonyos beosztás felett minden vezető maga dönti el, milyen autóval közlekedik. Így minden elismerésem a Renault-nak az Év autója díjért, de azt hiszem pusztán ezért nem kezdünk gondolkodni a céges járműflotta, vagy az én autóm cseréjén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik