Magyarország egy igen kiélezett választási küzdelem után érkezett az uniós csatlakozás közvetlen közelébe, így a belépés ügye – bár az elmúlt években kimaradt a pártközi küzdelmekből – az egyik vezető belpolitikai témává vált. A körülötte folyó vita azonban mind ez idáig csak a két nagy párt kölcsönös zsarolási játszmájának tűnhetett a közvélemény számára. A kétharmadot igénylő alkotmánymódosítások megszavazásához szabott feltételekkel a Fidesz elsősorban arra használta fel az EU-témát, hogy megmutassa erejét, és saját programját kérje számon a kormányon. A külügyminiszter válasza – az előrehozott választás felvetése – is elsősorban arra adott alkalmat a kormányoldalnak, hogy megmutassa: ki az úr a háznál.
Karácsony Gergely, a Medián kutatásvezetője
MÓDOSÍTOTT STRATÉGIÁK? Az erőfitogtatás önmagában azonban valószínűleg egyik oldal szavazóinak sem szimpatikus. A Medián egy hónappal ezelőtt készült kutatása szerint a jobboldali szavazók is megosztottak abban a kérdésben, szabad-e az ellenzéknek belpolitikai feltételeket szabnia az uniós alkotmánymódosítások megszavazásához, mint ahogy valószínűleg az általában konfliktuskerülően gondolkodó szocialista szavazók sem lelkesek az előrehozott választás ötletétől.
Úgy tűnik, az utóbbi napokban mindkét oldal módosította a stratégiáját. Az önkormányzati választások után a Fidesz már nem tehetett úgy, mintha a kormányon kívül az egész ország mellette állna, és megkezdte egy új politikai stratégia kialakítását. Ennek központi eleme talán éppen az EU-csatlakozáshoz köthető kormánykritika, valamint a belépést támogató, de azzal kapcsolatban mégis kritikus álláspont kialakítása lesz.
A kormányfő legutóbbi terjedelmes interjújában a csatlakozásról szólva meg sem említette az előrehozott választás lehetőségét, viszont önmagához képest igen keményen fogalmazott arról, hogy az ellenzéknek színt kell vallania: igent vagy nemet mond a csatlakozásra – ezzel szinte előre is megkérdőjelezve az euroszkeptikus álláspont legitimitását.
Ez az álláspont rövid távon egyébként sem hozhat sok eredményt, hiszen a felmérések szerint a lakosság túlnyomó többsége – a népszavazáson a részvételüket biztosra mondók több mint négyötöde – támogatja az EU-csatlakozást. A lakosság uniópártisága mögött azonban igen sok a bizonytalanság.
Egyrészt a közvélemény-kutatásokból világosan látszik: a magyar lakosság elég keveset tud arról, hogy a csatlakozás pontosan milyen változásokat hoz majd Magyarország számára. Azt pedig még kevésbé látja, hogy az mennyiben fogja érinteni az átlagemberek mindennapi életét. Arra a kérdésre, hogy a csatlakozás inkább előnyökkel vagy hátrányokkal jár-e majd, csaknem kétszer akkora – 15-20 százalék körüli – a “nem tudom” válaszok aránya akkor, amikor nem az ország egészére, hanem a megkérdezett családjára vonatkozik. Az erőteljesen EU-párti közhangulat valózínűleg azzal magyarázható a leginkább, hogy a magyar társadalom a rendszerváltás megrázkódtatásai után a jövőt illető optimizmusát az integrációba vetíti ki: a többség bízik abban, hogy a csatlakozás nyertese lehet. Ezeket a várakozásokat azonban a belépés önmagában biztosan nem tudja teljesíteni.
Ezen túlmenően a magyar közvélemény jó néhány kérdésben korántsem “EU-kompatibilis”: a többség továbbra is egyetért azzal, hogy az állam rendeletekkel szabályozza az árakat és a béreket, hogy a nagy állami beruházások során még akkor is előnyben kell részesíteni a magyar vállalkozókat, ha drágábban dolgoznak, mint a külföldiek, nem is beszélve arról, hogy a külföldiek földvásárlását még hosszú távon is csak a lakosság ötöde tenné lehetővé. A Fidesz kommunikációja ennek az egyelőre még látens közvéleménynek szól. Ezek a vélemények azonban könnyen a felszínre törhetnek, ha a belépés nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
NYERTESEK ÉS VESZTESEK. Természetesen a vezető ellenzéki párt, még ha akarna sem mondhatna nemet a csatlakozásra, hiszen ez politikai öngyilkosság lenne – nem beszélve arról, hogy az MDF éppen a következetes EU-pártisággal igyekszik megkülönböztetni magát a nagy testvértől. Másfelől, az elkövetkező években a csatlakozás ügye olyan mértékben fogja meghatározni a magyar közéletet, hogy a Fidesz, még ha akarná sem mondhatná ezzel kapcsolatban ugyanazt, mint a kormányoldal. Ha meg akarja nyerni a következő választást, akkor ebben a témában mindenképpen a hatalmon lévőkétől megkülönböztethető álláspontot kell képviselnie. Így tehát könnyen lehet, a 2006-os választásokat az dönti majd el, hogy a magyar társadalom többsége az EU-csatlakozás nyertesének vagy vesztesének érzi-e magát.
