Gazdaság

Új Boeing felderítő – Nappal is láthatatlan

Új Boeing felderítő – Nappal is láthatatlan 1Radarokkal nem és szabad szemmel is alig látható az a repülő, amelyet a Boeing most mutatott be a nagyközönség számára. A legnagyobb titokban legyártott Bird of Prey úgynevezett “legénység nélküli” harci gép (UCAV), amely nagyjából anynyit jelent, hogy – a magától értetődő felderítő funkciók teljesítése mellett – távirányítással képes csapást is mérni az ellenségre. A Boeing szakemberei szerint nem is maga az új gép a csodálatos, hanem az, hogy teljes titokban dolgoztak rajta, a fejlesztésekről senki sem szerzett tudomást. Ennek érdekében a cég tudatosan alkalmazott olyan technológiákat, amelyeket eddig még a legképzettebb hírszerzők sem társítottak a haditechnikai fejlesztőmunkával.

A gép megépítéséhez speciális, eddig legfeljebb csak anyagtudományi laboratóriumokban ismert műanyagokat – speciális kompozitanyagokat – választottak. A test különleges bevonatai pedig már a tesztrepüléseken is tökéletesnek bizonyultak.

A ma létező kémrepülőket jórészt éjszaka kell bevetni, mert ugyan a radarok számára láthatatlanok, az emberi szem azonban észreveszi azokat. A Boeing sajtóközleménye szerint ez alig fordulhat elő a Bird of Prey esetében: olyan anyagokkal vonták be, amelyek a környezethez alkalmazkodva változtatják színüket és soha nem verik vissza a fényt. Ez a gép számára ideális 4-6 ezer méteres magasságban pedig már egyenlő a láthatatlansággal. A 67 millió dollárba kerülő repülő tesztelését hamarosan megkezdi az amerikai légierő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik