Most, amikor az uniós tagfelvétel előszobájába jutottunk, egykori éltanuló szerepünk múlónak tűnik.#<# Nem az a fő gond, hogy növekedésünk lelassult, hanem az, hogy ami növekmény az idén mutatkozik, az csak és kizárólag a fogyasztásból ered. A várható GDP-többlet 155 százalékát a háztartások fogyasztása adja, vagy másként számolva: a prognosztizálható 3,4 százalékos növekedésből 5,3 százalékot a fogyasztás gerjeszt (vagyis a felhalmozás és a nettó export mínuszba került). A fogyasztás az a növekedési tényező, amelynek a meghatározó szerepe nem tartósítható súlyos egyensúlybomlás és így távlatos növekedési veszteség nélkül.
Most, amikor az uniós tagfelvétel előszobájába jutottunk, olyan strukturális problémákkal kell szembesülnünk – miközben az elmúlt kormányzati periódusban komoly rendezetlen adósság halmozódott fel -, amelyeket korábban, a stabilizáció végrehajtásával megoldottnak véltünk.
Most romlik a növekedés szerkezetén túlmenően annak finanszírozási összetétele is. Most szűkül a belső finanszírozási forrás, a lakosság megtakarítási hajlandóságának csökkenése és eladósodási hajlandóságának növekedése okán. Most ugrik meg az államháztartás finanszírozási igénye a másfél éve fellazuló fiskális politika következtében, s most telepszik rá a belső finanszírozási forrásokra a legrosszabb pénzköltő, az állam. “Ezer szerencsénk”, hogy a külső konjunktúra nem lódult be, különben az ikerdeficit-termelés felpörögne.
ROMLÓ VERSENYKÉPESSÉG. Most romlik a gazdaság versenyképessége, amikor a verseny éleződik – a lassulás miatt a külső piacokon, és az olcsó import okán a belső piacokon. Mostanra érnek be a drasztikus minimálbér-emelések és az összeszorított bérskálák miatti, valamint a hiteltelenné vált inflációs prognózisokhoz igazodni nem akaró versenyszférabeli bérkiáramlás negatív következményei. A bérnyomás akkor erősödött fel, amikor azt ellensúlyozni sem a termelés növelésével, sem más költségek csökkentésével nem lehetett.
Mostanra érnek be a rosszul időzített árfolyamsáv-szélesítés által lehetővé vált jelentős forinterősödés következményei, elsősorban a profitok csökkenésében. Az árfolyam-politika által elért dezinflációs hatás mint nyereség eltörpül az exportjövedelmezőség és a külső egyensúly romlásában megjelenő veszteség mellett.
TARTÓZKODÓ TŐKE. Mindezek miatt akkor romlik a vállalkozások profittermelő-képessége, a további lendületes növekedés egyik nem elhanyagolható záloga, amikor a befektetési források növelésére lenne szükség – a kiéleződő verseny okán is. A piacgazdaság, a tőke, a tőzsde elleni kirohanások “hozama” is most érik be a nagybefektetők tartózkodásában, amikor a külföldi működőtőke-beáramlás által generált pótlólagos hajtóerőre és deficitfinanszírozó forrásra égetően szükségünk lenne.
A paternalizmust – főként a saját klientúrán keresztül – éltető gazdaságpolitikai gyakorlat akkorra érett be, amikor a piaci szereplők külső fogódzók nélküli belső alkalmazkodóképességének megerősödése a fennmaradás és továbbfejlődés minden korábbinál nélkülözhetetlenebb záloga lenne. A többletjövedelmekre való várakozások akkor és akkorra srófolódtak fel, amikor a jövedelemtermelés kilátásai most már tartósan rosszak, és erről nincs értesülése a lakosságnak, mert a közbeszéd egészen másról folyik.
Mostanra érnek be a korábbi merev, doktriner hatósági áremelések következményei, s válik tarthatatlanná a helyzet azokon a területeken mindenütt, ahol az elmúlt években elfojtott infláció termelődött. A torzult árszerkezet következményeit nem áll módjában tovább viselni sem az államháztartásnak, sem a vállalkozásoknak, miközben – bár meglehetősen igazságtalan leosztásban – a kedvezményezettnek tűnő lakosság reáloldalról veszteségeket kénytelen elkönyvelni.
Mostanra érnek be annak a rossz gazdaságpolitikai keveréknek a növekedéskorlátozó következményei, amelyben a laza költségvetési és expanzív jövedelempolitika szigorú monetáris politikával társult. Miközben a magas reálkamatok nem támogatják a reálbefektetéseket, a lakosság megtakarítási hajlandóságát sem képesek javítani. Az a gazdaságirányítás, amely a “magyar modell” érvényesülését kívánta bizonyítani a belső keresletélénkítésen és az infláció letörésén keresztül, nemcsak ellentmondásosnak bizonyult, de sikertelennek is. Zsákutcát jelző pályára vitte a magyar gazdaságot.
Rossz termés és nagyon rosszkor – két kormány hozta össze. A ma regnálónak van lehetősége a pályamódosításra, és egyben kötelessége is végrehajtani azt.
