Ismét (le)vizsgázik a magyar politikai elit. Az ellenfelek ráadásul olyan ügyben ugranak egymásnak, amelyről ama nevezetes árok mindkét partján tudják, hogy voltaképpen csak egyetlen lehetőség van. Nincs ésszerű alternatívája az uniós csatlakozásnak. Azt is tudja (évek óta) minden döntéshozó, hogy a belépés előtt módosítani kell az alkotmányt, s hogy melyek azok a pontok, amelyek változtatást igényelnek.
Mégis: e komoly ügyben szinte diákos ugratás folyik, de annak bája nélkül. A koalíció pénteken délután üzeni meg az ellenzéknek, hogy hétfőn négy párti egyeztetés lesz az alkotmány módosításáról. Ez a gesztus aligha szerepel majd dicséretes példaként a politikai illemkódexben. (Már ha annak lesz magyar kiadása.)
Az udvariatlanságot viszont a jobboldali ellenzék úgy fogadja, mintha a demokráciát hirtelen végzetes támadás érte volna. Úgy, mintha nem tudná, hogy az alkotmány módosítására érdemben még öt hónapig lehet vitatkozni.
És ezt a spektákulumot egy olyan hét elején tárjuk Európa szeme elé, amelynek a végén ott sötétlik az ír népszavazás nagy kérdőjele.
Az írek egyszer már elutasították a nizzai szerződést, amely az EU kibővítése számára nélkülözhetetlen intézményes előírásokat tartalmaz. Október 19-én másodszor lesz népszavazás Írországban. Az “igen” és a “nem” küzdelme azért sem tekinthető lefutottnak, mert az írek magatartását belpolitikai indulatok is erősen befolyásolják majd. A brüsszeli eurokraták most olyan módszert kutatnak, amely megmentheti a bővítés ütemét akkor is, ha netán az írek másodszor is elutasítanák a nizzai döntéseket.
MENTŐ ÖTLETEK. Ezt a lehetséges változatot az Economist “B tervnek” nevezi. Úgy véli, hogy kiemelnék a nizzai szerződésnek azon elemeit, amelyek lényegesek a nagyobb taglétszámú EU működéséhez. Ezeket egy külön megállapodásba foglalnák, s így megtisztítanák az utat a bővítés előtt. Brüsszelben azonban heves vita folyik a “B terv” kockázatairól. A baj az, hogy ezt túlságosan átlátszó “trükknek” tekinthetik majd (mindenekelőtt Írországban) egy demokratikus döntés megkerülésére.
Felvetődött egy “C terv” is. Ez figyelmen kívül hagyná a nizzai határozatokat, s a bővítés minden problémáját az EU alkotmányozó konventjének napirendjére tűzetne. Ezzel az a gond, hogy a testület csak 2004-ben fejezné be munkáját, ami lehetetlenné teszi az eredeti bővítési ütemterv végrehajtását. Az írek “igen” szavazata esetében a decemberi koppenhágai EU-csúcsig a tíz csatlakozó ország befejezné a tárgyalásokat és 2003 márciusában egy Athén városában összeülő második csúcson aláírnák a megállapodásokat. Ezt követnék a belépő országok népszavazásai, párhuzamosan a tizenöt jelenlegi tag és az új tizek ratifikálási aktusaival. Ha Brüsszel viszont a “C terv” alkalmazására kényszerül, akkor az Economist becslése szerint “legalább két évvel halasztódhat a bővítés, ami az elutasító ellenszenv visszacsapását eredményezné a csatlakozni szándékozó országokban”. Günter Verheugen, az EU bővítési főbiztosa szerint “minden halasztás magát a folyamatot is hiteltelenné teheti”.
NEM AZ UTOLSÓ AKADÁLY. Az ír döntés így a bővítés egész légkörét befolyásolhatja. És emellett: ez csak az eheti akadály, amelyet a következő hónapokban egész sor követ. Ilyen mindenekelőtt a mezőgazdasági szubvenciók vitája. Vagy az: Brüsszel ki tud-e dolgozni valamilyen módszert annak elkerülésére, hogy a gazdaságilag legerősebb csatlakozók ne váljanak az EU-büdzsé nettó befizetőivé az első három esztendőben. Akkor ugyanis megindul már a közösség által finanszírozott projektek sorozata, amely a csatlakozókat tartósan az uniós pénzügyi alapok haszonélvezőivé avatja.
Végül tehát – és ezt is tudják a hazai színjáték résztvevői – valóban lehet “jó” belépés, és lehet “rosszabb” is. De a rosszabb is jobb, mint kívül rekedni. Mégis olcsó csínyek és átlátszó blöffök röpködnek, mint Karinthynál a Tanár úr kérem epizódjaiban.
De itt nem “röhög az egész osztály”. Inkább keserűen elhúzza a száját.
