a defláció lehet az elkövetkező évek fejlődésének kerékkötője. #<#Míg az elmúlt évtizedekben Európa és Amerika közgazdászai - inkább több, mint kevesebb sikerrel - az infláció ellen vívták meg harcaikat, addig a kritikusabb elemzők most a deflációban látják a gazdaságra leselkedő legfőbb veszélyt. A tartós árcsökkenés és a gazdaság stagnálása a neoliberális angolszász gazdaságpolitika mindenkori főáramának véleményét tükröző The Economist szerint nagyobb, mint bármikor az 1930-as évek óta. A defláció ma még nem magyar probléma, de hamarosan azzá válhat, mert Németországban – hazánk legnagyobb felvevőpiacán -a gazdaság már hosszú ideje egy helyben toporog és egyelőre az a bizonyos fény alig pislákol az alagút végén. A Deutsche Bank a minap 0,1 százalékra mérsékelte a német gazdasági növekedés idei előrejelzését és 2003-ra is csupán 0,6 százalékot prognosztizál. Németországban talán még nagyobb a tartós stagnálás veszélye, mint az Egyesült Államokban. Mindkét országban közös azonban, hogy a pangó fogyasztást és beruházásokat nagyfokú eladósodottság tetézi, ami a pesszimisták szemében Japán kilencvenes évekbeli “elvesztegetett” évtizedét idézi fel. Az ázsiai szigetország mindmáig nem tudta kiheverni a rossz hitelekből mesterségesen felpumpált buborékgazdaságot. Az internetgazdaság képében Amerikában is nagyra nőtt a buborék, 2000-ben pedig több menetben megkezdődött az eddig túlértékelt vállalatok árfolyamának korrekciója. Európában ugyan a lufi halkabbat pukkant, de a strukturális problémák, a merevebb munkaerőpiac és a tizenöt tagállam természetes érdekkonfliktusai miatt a monetáris politika az öreg kontinensen nehézkesebben reagál a reálgazdaság rossz híreire. Míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 1,75 százalékig vitte le a kamatszintet, az Európai Központi Bank (ECB) 3,25 százaléknál megállt (igaz, az infláció is valamivel alacsonyabb az Újvilágban). Az elkövetkező hónapok során eldől: vajon az ECB tovább küzd-e az infláció ellen vagy – felismerve a deflációs veszélyt – módosítja stratégiáját.
