a legnagyobb magyar cég jövőjét meghatározó kulcspozíciókért. A Mol azon kevés hazai vállalat közé tartozik, amelynek módja és lehetősége van terjeszkedni a régióban#<#, sőt túlélésének egyetlen garanciája éppen a regionális terjeszkedés. Egyben pedig, minthogy jó cégről van szó, maga is felvásárlási célpontja a hasonló nagyszabású terjeszkedési elképzeléseket szövögető - mindenekelőtt osztrák és orosz - vállalatoknak. Az Orbán-kormány szavakban sokat tett azért, hogy a Molt „helyzetbe hozza”, egyet azonban elmulasztott: nem engedte a gázárakat emelni, a gázüzletág leválasztását pedig túl sokáig halogatta. Így a Mol évi százmilliárd forintos nagyságrendű árbevételtől, s ennek nyereségétől – a szükséges terjeszkedés forrásaitól – esett el. A Medgyessy-kormány pozícióba kerülése önmagában fordulatot ígért a Mol életében. Piacbarát szemléletével elvileg a gázáremelésnek és a gázüzletág értékesítésének is inkább híve, mint elődje, s szavakban az időközben nemzetközi szalonképességéért sokat (de még mindig nem eleget!) tett orosz vonallal sem olyan ellenséges, mint Orbánék. Most azonban majdnem kiengedte a gyeplőt a kezéből. Pénteken az állam képviselői épphogy csak meg tudták akadályozni, hogy a magyar olajtársaság jövőjét kizárólag néhány, az igazgatóságban helyet foglaló magánszemély határozhassa meg. A múlt pénteki közgyűlésen végül is csak megszigorított feltételekkel fogadták el az alaptőke-emelés szabályait. Ez ideig-óráig kielégítő megoldásnak tűnik, ám valójában még mindig indokolatlanul nagy mozgásteret enged néhány bennfentesnek ahhoz, hogy ők jelöljék ki a Mol jövőbeni meghatározó tulajdonosait. Emellett nyilván kormányzati javaslatra olyan tag is bekerült az igazgatóságba, aki a Princz-féle Postabank csalárdnak tűnő kvázi-csődjében máig tisztázatlan szerepet játszott. Aminek tanúi lehetünk, az egy mini-Dallas a Duna mentén: hatalmi körök és befolyásos magánszemélyek ádáz küzdelme az ország egyik legígéretesebb vállalatának irányítási és tulajdonjogáért. A sorozatnak koránt sincs vége, folytatása több részben következik…
- 18:58 Jobban tudjuk, mi kell a nőnek, mint a kétezres évek elején?
- 18:56 Új részlet derült ki a holtan talált biatlonosról
- 18:36 Krasznahorkai Lászlóról, Kapu Tiborról és magyarokat mentő külföldiekről is beszélt Sulyok Tamás karácsonykor
- 18:29 Rendőrökre támadt egy magyar nő Bécsben
- 18:13 „Mindenképpen meg kell említenem a fiamat, ha az idei formám a téma” – Haaland és Szoboszlai is kiemelkedőt nyújt apaként
- 18:12 Londoni elemzők újraszámolták: az USA gazdaságát megelőző Kínát is meg fogják előzni
- 17:16 Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
- 17:01 Az apácatornai kapuslegendától a Tátrában versenyző serpáig – fotóriportereink kedvenc képei 2025-ből
- 16:28 Hétvégén sem kell elengednünk a napos égbolt látványát
- 16:09 „Hideg lesz. Eső lesz. Rázós lesz. Az emberek tengeribetegek lesznek, és lesznek balesetek, valószínűleg sérülések is”
- 15:52 Széchy-ügy, bográcsgulyás, identitásválság és betört arccsont – 2025 legemlékezetesebb sportos interjúi
- 15:49 Dél-Korea megkönnyíti a hozzáférést az észak-koreai hivatalos pártlaphoz
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 15:02 Zelenszkij azt mondja, vasárnap találkozik Trumppal, az oroszok is folytatják a tárgyalást
- 14:20 „Ha nem nézem meg annyiszor a Mission: Impossible-t, nem lenne Michelin-csillagos éttermem”
- 17:16 Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 06:40 USA-légicsapás Nigériában: „Erőteljes és halálos csapás a terrorista söpredékekre”
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 17:01 Az apácatornai kapuslegendától a Tátrában versenyző serpáig – fotóriportereink kedvenc képei 2025-ből
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 05:30 Kvíz: Panettone, Julskinka, Stollen – tudod, honnan származnak ezek az ünnepi fogások?
- 12:32 Orbán Viktor bokszkesztyűt és bokszzsákot küldött egy vácrátóti fiúnak
- 06:06 Visszavonul Bródy János, a dátumot is megnevezte
- 06:48 Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
