Gazdaság

Új napilap Budapesten – Városi élet

admin
admin

2002. 10. 10. 08:00

A kis és közepes cégek hirdetéseinek legfontosabb médiumává kívánják tenni tulajdonosai és munkatársai az október elsején elindított Budapesti Napot, amely kevés politikai és gazdasági, de sok regionális oldallal jelenik meg.

Szeptember végén és október első napjaiban óriási volt a sürgés-forgás a Budapesti Piac Múzeum utcai szerkesztőségében, amely az újonnan induló Budapesti Napnak is otthont ad. A mintegy száz munkatárs azon fáradozott, hogy a megígért szokatlanul bőséges tartalommal megtöltse az újonnan beindított fővárosi napilapot.

TanulópénzA magyar magántulajdonban lévő Budapesti Piac-cégcsoport az 1987-ben alakított Student Diákszövetkezetből nőtte ki magát. Ez a szövetkezet jelenleg is a Budapesti Piac Rt. fő tulajdonosa. A cégbírósági adatok szerint a társaság tulajdonában van a Honpark Rt., amely a lakásért életjáradék programot szervezi. A cég 1998 novemberében megvásárolta a Bertelsmanntól a Magyar Könyvklubot, amely az Officina Nova Kiadót is magában foglalja. Érdekeltségi körébe tartozik a terjesztési feladatokat ellátó, 100 főállású dolgozót foglalkoztató DM Hungary Kft. is.

Az “Ami velünk történik” alcímmel megjelenő újság a helyi eseményekre koncentrál, első számának címlapján például a Hungária körúti felüljáró átadása a vezető anyag. Politikáról és gazdaságról 2-2, kultúráról 1 oldalon olvashatunk a 32 oldalas számban (a terjedelem szombaton elérheti a 48 oldalt is). Ugyanakkor 8 oldalt szánnak regionális hírekre – egy-egy régiót néhány kerület és az agglomeráció szomszédos települései alkotnak. A standokon 95 forintért kínált lapot több mint százan készítik, de főállású főszerkesztője még nincs: ezt a feladatot is a kiadó elnöke, Hegedüs István vállalta magára. Mint mondja, a Budapesti Lap pártsemleges orgánum, politikai oldalain kizárólag hírügynökségi tudósítások, s más szigorúan tényszerű hírek kapnak helyet.

OPTIMIZMUS. “Úgy érezzük, egy igazi piaci rést találtunk” – állítja az elnök-főszerkesztő. Véleménye szerint üzletileg talpon tudnak maradni, hiszen az évtizedes múlttal bíró ingyenes hirdetési újságot, a Budapesti Piacot kiadó cég, a Budapesti Piac Rt. tapasztalata áll mögöttük (lásd külön írásunkat). A reklámújság eddig is információs oldalakkal jelent meg – nemcsak reklámok voltak tehát benne, hanem némi szerkesztőségi tartalom is -, ráadásul stabil bevétel- és nyereségtermelő vállalkozásnak számít. A régi és az új lap a hirdetési területen is olyan szinergiákat biztosít, amelyek életképessé tehetik a próbálkozást. “Tisztában vagyunk vele, hogy ez gazdasági szempontból más terület, ám nem pár hónapos próbálkozásról, hanem hosszú távú befektetésről van szó” – mondja Hegedüs István. Az elkötelezettség fontos is, ugyanis szakértők szerint évi 1,0-1,5 milliárd forintba kerül a napilap előállítása, s nyereséges működés jó esetben is csak két-három év múlva várható.

Az elképzelések komolyságát az elnök-főszerkesztő azzal indokolja, hogy a fővárosnak mindeddig nem volt igazi helyi napilapja, miközben országszerte nagyon népszerűek a helyi újságok, sőt Németországban, vagy Ausztriában is igen sikeresek a nagyvárosi helyi lapok. Hegedüs István éppen ezért bizakodóan tekint a jövőbe, s elárulja: egy év leforgása alatt 66 ezer darabos eladott példányszámot tűztek ki célul. Ez merész elképzelés, hiszen több országos napilap példányszáma is ez alatt marad (lásd táblázatunkat).

Terjesztés szempontjából azonban komoly helyzeti előnnyel bír az új napilap. A nem éppen olcsó postai előfizetéses terjesztéssel ellentétben a több mint 800 ezer háztartásba eljuttatott Budapesti Piac bejáratott terjesztőhálózata lehetővé teszi, hogy minden nap reggel 7 óráig megérkezzen az előfizetőkhöz az újság. E mellett a Budapesti Piac említett reklámbevételei jó gazdasági alapot szolgáltatnak. Mint Hegedüs István elmondta, a Budapesti Piac az írott sajtó reklámbevételeinek 4,5-5,0 százalékát tudhatja magáénak. A Budapesti Nap révén a kiadó 7,5 százalékosra szeretné növelni részesedését a reklámtortából. Erre a nehéz piaci körülmények ellenére azért lát esélyt, mert ők nem elsősorban az országos reklámkampányokra koncentrálnak. Az új napilap egy speciális, más sajtótermékek által viszonylag elhanyagolt szegmens, a kis- és közepes cégek hirdetéseinek legfontosabb médiuma kíván lenni. Erre alapot ad, hogy az ingyenesen terjesztett reklámújsággal ezt már sikerült megvalósítania a Budapesti Piac Rt.-nek.

MÁS SZEMPONTOK. Szakértők nem annyira bizakodóak a Budapesti Nap jövőjét illetően, mint a kiadó. Tagadhatatlan előny ugyan a meglévő terjesztői háttér és hirdetőbázis, de többen is arra mutatnak rá, hogy nem véletlenül nincs Pest megyei napilap. Bár a hárommilliós központi régió lakossága fizetőképes, tehát vonzó célcsoport a hirdetőknek, ezt a régiót az országos orgánumok kiszolgálják, hiszen nagyon sokat foglalkoznak Budapesttel. A nemzetközi példákat tekintve sem biztos a siker: a Berliner Zeitung és más helyi lapokat kiadó Berliner Verlag például veszteséges, ezért nemrég el is adták. Van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy a valamivel több mint 500 millió forint saját tőkével rendelkező Budapesti Piac Rt. egymagában elég erős az első évben szükséges egymilliárdos tőke biztosításához.

A napilapok közül talán az ingyenes Metro áll legközelebb a Budapesti Naphoz, legalábbis a terjesztési körzetet tekintve. “Bár mindenki, aki hirdetést gyűjt, versenytárs, nem félünk – szögezi le Kovalcsik József, az MTG Metro Gratis Kft. vezérigazgatója -, a Metro ingyenes terjesztésű újság, a Budapesti Nap pénzbe kerül. Inkább a Népszabadságnak és a Népszavának teremthet konkurenciát, ugyanis ez a két lap is az átlagemberekre pozícionálja magát.” Utóbbi megállapítással ért egyet Izbéki Gábor, a Metro főszerkesztője is, aki azért elárulta, hogy a Budapesti Piac színre lépése miatt hozták előre a regionális oldalak egyébként már tervbe vett pénteki megjelentetését.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

LOS ANGELES, CA - DECEMBER 3: Charles Manson is escorted to court for preliminary hearing on December 3, 1969 in Los Angeles, California.  (Photo by John Malmin/Los Angeles Times via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.