Gazdaság

Seiko inklink – A papírfeldolgozó

A kéziszámítógépek ma már általában felismerik és megjelenítik a képernyőjükre írt betűket, vagy rajzolt ábrákat, de ehhez a felhasználónak meg kell érintenie a készüléket.#<# A Seiko új megoldása, az Inklink azonban e közvetlen kontaktus nélkül, akár a papírra írt szövegeket is képes a notebookba, az asztali komputerbe, vagy a tenyérszámítógépbe transzportálni. Seiko inklink – A papírfeldolgozó 1A több különböző méretű jegyzetfüzetre is csatolható Inklink Clip nevű szerkezet írás közben folyamatosan követi a hozzátartozó toll hegyének mozgását és azt – szkennerként működve – a számítógépekbe közvetíti. A szöveg így azonnal a kijelzőre kerül. A letapogatást infravörös adatátvitel teszi lehetővé, a kép pedig végül hagyományos, a gépek USB portjára kapcsolható kimenettel rendelkező Clipről jut át a komputerbe. Akik továbbra is a hagyományos módon, a tenyérgépek érintőképernyőjének felhasználásával jegyzetelnének, az Inklinket erre is használhatják: a toll nem sugárzó, tompa vége érintőceruzaként működik.

A szerkezethez mellékelt szoftverrel elérhető, hogy a bevitt szöveg vagy rajz a kiválasztott formátumban jelenjen meg a kijelzőn; a négyszeres zoom funkcióval pedig a képállományként kezelt kézírás esetleg olvashatatlan részleteit lehet közelebbről szemügyre venni. Az Inklink az unióban már kapható, illetve az internetről megrendelhető, 159 euróért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik