Gyerekkoromban etettem utoljára kacsákat – jegyezte meg mosolyogva az általában mogorvának tartott svájci gasztronómiai kritikus a városligeti tavon épült Robinson étteremben. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy nem fogott olyan keményen a ceruzája, s az étterem a Budapestre látogató világsztárok kedvelt helyévé vált. “Nem szoktam lapokat felhívni, amikor megjelenik itt egy világsztár, pedig jó reklám lenne, de hosszú távon kifizetôdôbb, ha fontosabbnak tartjuk a vendégek nyugalmát” – jegyzi meg a vállalkozó.
A NYUGAT SZELE. László Árpádot már gyerekkorában megragadta a szállodák hangulata, érdeklôdésébôl természetesen következett a vendéglátó-ipari szakközépiskola. Szüleinek ma is rendkívül hálás, hogy 17 évesen befizették egy párizsi francia nyelvtanfolyamra, a következô esztendôben pedig egy londoni angol nyelvi kurzusra. “A Nyugat szele már akkor megcsapott, jól láttam a két rendszer közötti különbséget” – mondja az érettségi után az akkor nyíló budapesti Hiltonban kezdô gasztronómiai szakember. Nem panaszkodhatott a megbecsültségére, öt esztendô elteltével például egy éves tanulmányútra küldték a düsseldorfi Hiltonba. “Idehaza viszont nyugodt unalomban zajlott az életem, s visszatérve elgondolkodtam, hogy milyen perspektívám lehet a munkahelyemen. Ráadásul jó néhány ötletem elhalt, el is loptak belôlük, s úgy éreztem, váltanom kell” – meséli az üzletember.
Ez már a magánvállalkozások indulásának idôszaka volt, s a Magyarországon akkor még nem létezô fagylaltozó ötletét valósította meg. Helyszínként a Városligetet tartotta a legmegfelelôbbnek, ám a kerületi tanács műszaki osztályán kiderült, hogy a liget területére már 15 éve nem adnak építési engedélyt, se gyepre, se betonra nem lehet építeni. Igen ám, de felfedezte a 150 éves, romokban álló, kôbôl készült Nádor-hidat, s elhatározta, hogy helyreállíttatja, s itt építi fel a pavilont. Az osztályvezetônek tetszett az ötlet, s megígérte, ha megszerzi a 20 hatósági elvi engedélyt, ô is áldását adja az elképzelésre. A tanács illetékese állta a szavát, s megadta a végleges építési engedélyt. Amikor mindennel elkészült, megjelent Ráday Mihály, s kijelentette, hogy így kellene mindent helyrehozni a városban, majd jó példaként a műsorában is bemutatta a létesítményt. Fagylaltozóját Lizsének nevezte el, mert régebben így is nevezték a Városligetet. Errôl Grétsy Lászlóék készítettek egy tévéműsort, felvetve, hogy helyes-e az írásmód.
Eljött 1986. május elseje, a nyitás és az egyértelmű siker napja. A vállalkozó májustól októberig nem sokat pihent ezekben az idôkben, de a többi hónapban rászakadt a szabadidô. Arra is bôsgesen maradt ideje, hogy az agyát járassa. Így aztán a “kiszáradt” Városligeti-tó partján ücsörögve – a mederben már két éve nem volt víz – megjelent elôtte egy álomkép: a vízben egy kis szigeten egy étterem csalogatja a vendégeket. Készített hát egy látványtervet, s megint felkereste a kerületi tanácsot. “Tisztában van azzal, hogy elég ôrült ez a gondolat? El tudja képzelni, hogy valaki erre megadja az engedélyt?” – minôsítette a projektet a már ismerôs illetékes, de ismét megígérte, hogy nem áll a megvalósítás útjába, ha minden szükséges engedély megvan. László Árpád egy év alatt végigjárta a hivatalos utat
LÁSZLÓ ÁRPÁD 44 éves, az érettségi után a Hilton Hotel Budapest szállodában helyezkedett el, ahol közel tíz éven át dolgozott. Onnan kilépve saját vállalkozásában 1986-ban megnyitotta a Lizsé fagylaltozót, három évre rá a Robinson éttermet – ekkor felsôfokú áruforgalmi képesítést is szerzett -, 1991-ben az elsô Happy-Box ajándékboltot, három esztendôvel késôbb a Columbus pubot, az idén pedig megalapította a Dining Well in Budapest Kft.-t.
Hobbija az utazás, a fényképezés (fôként szociofotókat szeret készíteni) és a tenisz – hetente háromszor, de csakis edzôvel. Nôs, felesége, Nicolette jelenleg a két gyermeküket, a 7 éves Lorent és a 4 esztendôs Leonát “tanítja az életre”.
Cégei együttesen 150 alkalmazottal tavaly 1,4 milliárd forintos forgalmat értek el, a 46 franchise-partner pedig 130 fôvel 1,6 milliárd forintos árbevételt mutatott ki.
A megvalósítás gyakorlati része már húzósabbnak bizonyult. A csatornát végig kellett vinni a tó medre alatt, s rácsatlakoztatni az Állatkerti út felezôvonalánál fekvô kanálisra. Ez viszont a BKV trolijainak útvonalát is keresztezte. Az üzletember felkereste a közlekedési vállalat vörös szônyeggel borított irodájában trónoló “illetékes elvtársat”, s elmondta neki: két éjszaka elvégzik a munkát úgy, hogy mindkét alkalommal a troliforgalom leállása után bontják meg az utat, s a járatok indulására leburkolják azt. “Amíg én ebben a székben ülök, nem fog bontani” – hördült fel az illetô, s ajtót mutatott. László Árpád azonban most is feltalálta magát: alagútfúró brigád segítségével megépítette a csatornát.
Hasonló kalandokból rengeteggel tud László Árpád szolgálni, de 1989-ben a tervezett idôpontában megnyílt a Robinson étterem. A vállalkozó olyan kínálatot alakított ki, amilyennel nyugaton is csak a jobb vendéglôk büszkélkedhettek, ám az ehhez szükséges étel-alapanyagokat idehaza még nem lehetett megkapni. A tulajdonos hetente kétszer autózott hűtôtáskákkal Bécsbe, hogy beszerezze például a rákokat és a tenger egyéb gyümölcseit. Két év elteltével engedhette meg magának, hogy tevékenysége a vendégekkel való kapcsolattartásra korlátozódjék.
Egy karácsony elôtti vásárlási ôrületben jött rá 1990-ben, hogy hazánkban nincs ajándékozási kultúra, nem létezik olyan kereskedelmi hálózat, amelynek bármelyik üzletében az ember mindent megkap, ami az adott alkalomhoz illik. Úgy érezte, meg kellene ezt Magyarországon is honosítani, de nem tudta, miként. Egy ismerôse felhívta a figyelmét a Németországban akkoriban zajló ajándék-kiállításra. László Árpád kiutazott, és az ezer megjelenô közül kiválasztotta azt az öt-hat céget, amely az itteni áraknak és ízlésnek megfelelô termékeket kínált.
A Váci utcai Labirintusban rendezte be az elsô üzletét Happy-Box néven, abból a megfontolásból, hogy az embléma boldogságot sugározzon. A nyitáskor, 1991 karácsonyán hosszú sorokban tolongott a nép a bolt elôtt. Minden terméket külön becsomagoltak, nemcsak reklámszatyorba tették bele a megvásárolt árut. Jó néhány vállalkozó is megkereste, hogy ô is árulna ilyen tárgyakat, de László Árpádnak felrémlett, hogy mi lesz, ha a mellette lévô boltban kínálják ugyanezeket a holmikat. A franchise-ról ekkor még csak halvány elképzelései voltak, de ösztönösen kikötötte, hogy aki tôle vásárol, s ilyen néven, ezzel a designnal nyit boltot, annak szállít. A Happy-Box mára országos franchise-hálózattá fejlôdött, s most Romániában is megkezdik a terjeszkedést.
ÉLVEZETESEN. “Az a fajta vállalkozó, aki az üzlet mellett az életet is tudja élvezni: sportol, utazik, s a családjára is elegendô idôt szentel” – jellemzi László Árpádot Cseriba Zsolt, az egyik franchise partner, a Novascala Kft. tulajdonosa. “Megszállottnak tartom, mert nem a pénzért csinálja a vállalkozásait. Szinte minden nap kitalál valamit, hogy miként lehet jobban vinni a dolgokat. Megbízható csapatot épített ki, s rendkívül türelmesen bánik az emberekkel” – állapítja meg az üzletemberrôl Klivinyi Zoltán, a Penthouse című lap jogtulajdonosa.
Az üzletember határozottan kijelenti: “Csak az érdekel, amit én találok ki. Soha nem akartam mást másolni. Soha nem vásároltam egy kimustrált helyiséget, hogy átalakítsam. Soha nem éreztem késztetést arra, hogy egy bukott helyet vegyek át.”
