négy olyan határozatot fogadott el múlt pénteki ülésén a kormány, amelyek az árampiac megnyitásához elengedhetetlenül szükségesek.#<# A tavaly decemberben meghozott villamosenergia-törvény elvben megteremtette már a feltételét a 2003. januári liberalizációnak, ám e rendeletek nélkül nem kezdődhetne meg a folyamat, hiszen a gyakorlati kérdéseket is szabályozni kell. A kabinet erejéből most a végrehajtási utasításra, az importszabályokra, a befagyott költségek kezelésének módjára és a feljogosított kör pontos behatárolására futotta. Ez nem kevés, hiszen olyan ügyekről van szó, amelyekről már évek óta vitatkozik a szakma. Másfelől azonban késésbe került a kabinet, hiszen ezeket a határozatokat júliusra ígérte. A kormányváltásra és az ebből adódó hivatali bénultságra persze lehet hivatkozni, ám ezen rendeletek előkészítése már az előző adminisztráció alatt megkezdődött. Igaz, akkor sem haladt zökkenőmentesen, s többször is felmerült a piacnyitás eltolásának lehetősége. Az új kormány azonban hivatalba lépése óta – verbálisan – nem is egyszer hitet tett a liberalizáció mellett, s a múlt pénteki rendeleteket némi jóindulattal az első komoly bizonyítéknak is lehet tekinteni. Ennek ellenére nagy annak a veszélye, hogy az évből hátralévő néhány hónap nem lesz elegendő a teljes felkészülésre. További 20-25 törvénymódosításra és új határozatra, rendeletre van szükség ahhoz, hogy az energiaszolgáltatói szektor – valamint a felhasználók időközben tovább szűkített feljogosított köre – belevághasson a liberalizált piacnak nevezett kalandba. Bár az is meglehet, hogy hasonlóan a távközlési liberalizációhoz, az energetikai piacnyitás sem hoz komoly változást. Egyrészről azért, mert nagyon kevesen tartoznak az első körben részt vevő fogyasztók csoportjába, másrészről – minthogy már ma is itt a legkisebb a szolgáltatók árrése – a minimális árcsökkenés ígérete e néhány nagyvállalat közül is csak keveset hoz lázba. A liberalizáció azonban nem rövid távú folyamat, és elsősorban nem is az azonnal elérhető megtakarítás az értelme. Sokkal fontosabb, hogy az ország e téren is Európa részévé váljon. Hosszú távon az jelenti az igazi hasznot.
- 17:01 Ma ezt a játékot adja ingyen az Epic Games Store!
- 16:56 Az Akadémiai Dolgozók Fóruma kiposztolta a HUN-REN-vezetők fizetését
- 16:42 Mindenét eladta a brit család, hogy új életet kezdjenek Thaiföldön – semmit sem bántak meg
- 16:09 „Megértem a csalódottságot” – megszólalt a Magyarország, szeretlek! új műsorvezetője, miután lecserélték a szereplőket
- 15:37 Gulyás a Kormányinfón: Nincs olyan vívmánya az elmúlt évtizednek, ami túlélne egy kormányváltást
- 15:17 Döglött harcsával a kezében zötykölődött egy utas a budapesti villamoson
- 15:05 Ökrös szekérrel kezdte a kamionos demonstrációt megszervező Orosz Tiborék fuvaros dinasztiája
- 15:03 Őrizetbe vették Greta Thunberget Londonban
- 14:56 John Lennon fia attól fél, a fiatal generáció elfelejti a Beatlest
- 14:50 Jövőre ismét nem Ázsiában forgatják az Ázsia Expresszt
- 14:41 Meghívták az izraeli elnököt Ausztráliába a Bondi Beach-i mészárlás után
- 14:36 Lépett az Apple, fontos változás jön januártól az iPhone-felhasználók életében
- 14:23 Radics Gigi az eljegyzéséről: Az első kérdésem az volt, hogy most akkor nem kell énekelnem?
- 13:33 Lopni járt a drogériába egy idős pár – őket keresik
- 13:30 Kamionos tüntetés: 35 éve nem volt példa ilyenre a főszervező szerint
- 05:58 Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 14:36 Lépett az Apple, fontos változás jön januártól az iPhone-felhasználók életében
- 09:18 Mélyrepülésben van a forint
- 15:17 Döglött harcsával a kezében zötykölődött egy utas a budapesti villamoson
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 12:41 Für Anikót törölték az egyik előadásából
- 10:55 „Az a baj, hogy roma?!” – Csuti arról elmélkedett, miért kritizálják a külügynél munkát kapó Gáspár Evelint
- 06:35 Autóbalesetben meghalt Vince Zampella, a Call of Duty-videójátékok egyik legfontosabb alkotója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
