Egyetlen kritériumot tartott szem előtt az új kormány, amikor az állami vállalatok vezetői lecserélélséről döntött: vagy az MSZMP KB vagy a KISZ KB tagjának kellett lennie a kinevezést elnyerőnek… Ezt a viccet leginkább azok sütik el, akiknek a kormányváltás után ki kellett üríteniük asztalaikat az említett cégeknél. Ezzel együtt bízvást elmondható, hogy az új menedzseri gárdára nem a jó nevű fejvadász cégek kartotékai alapján találtak rá.
Ez persze nem igazán meglepő, hiszen 1994 és 1998 után immár harmadik alkalommal “fejezi le” az új kormány a szintén demokratikus módon megválasztott elődje által felállított vállalatvezetői grémiumokat. Az igazi meglepetést az okozza, hogy a korábban óvatoskodónak hitt Medgyessy-kabinet rohamtempóban hajtotta végre a megítélése szerint elengedhetetlen változtatásokat. Az egészpályás letámadásáról elhíresült Orbán-kormány sokkal inkább követte a lassú víz partot mos elvét, hiszen a Fidesz vezette koalíció mintegy 8 hónap alatt jutott el arra a szintre, amelyet a jelenlegi koalíció alig egyetlen hónap alatt elért. Szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a Fidesznek nem volt elég szakembere, az MSZP-ben viszont tudvalévőleg nincs káderhiány, hiszen azok a menedzserek rendelkezésre állnak, akik már a rendszerváltás előtt tapasztalatokat szereztek a szocialista vállalatok irányításában.
HIÁNYZÓ KRITÉRIUMOK. A rekordgyorsaságnak részben az lehet a hátterében, amit az MSZP egyik ideológusa így fogalmazott meg: “Addig nem lehet támadni, amíg nem állt fel a hadsereg.” Magyarán, nem lehet feltárni az elmúlt ciklus esetleges szabálytalanságait, amíg az előző kabinet bizalmasai ülnek vezető posztokon. Ez persze nyilvánvalóan összhangban van a szocialisták és a szabad demokraták érdekeivel, csak az nem világos, pontosan milyen kritériumok alapján választották ki az új elnököket és vezérigazgatókat.
A szocialisták “iparkodása” egyszerre kommunikálható pozitívumként és negatívumként. Egyfelől mondható az, hogy kész koncepcióval kerültek hatalomra, nem kérnek 100 nap türelmi időt, rögtön végrehajtják, amit elterveztek; másfelől viszont vádolhatók azzal is, hogy kapkodnak, nem készítik elő kellően a lépéseket. Úgy tűnik, a személyi döntések jelentős részénél is egyszerre mozgósítható mindkét érvrendszer. A választások előtt az akkori ellenzék nem csinált titkot abból, hogy jó néhány állami cég működését nemcsak üzleti szempontból tartja elégtelennek, de az alkalmazott praktikákat a hatályos törvényekkel és belső működési szabályzatokkal is ellentétesnek ítéli. Ezek esetében – például a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB), a Szerencsejáték Rt.-nél vagy a Hungexpónál – már csak azért sem lehetett habozniuk a vezetőség lecserélésével, mert félő volt az iratok megsemmisítése.
A bűnügyi rovatokba tartozó ügyeket persze nem lehet általánosságban kezelni, minden konkrét esetben feljelentést kell tennie az új menedzsmentnek. A szakmai munka minőségében azonban elvárható a gyors eredmény, az új vezetőknek azonnal elő kellett volna állniuk azokkal az elképzeléseikkel, amelyek hatására e téren a változás bekövetkezik. Ezzel szemben a legtöbb új vezérigazgató azzal hárítja el a sajtó – így a Figyelő – megkeresését, hogy néhány hét türelmet kér, de szívesen áll majd rendelkezésre, miután “képbe került”.
“Mindenképpen károsak a négyévenkénti személycserék, mégpedig azért, mert bármennyire is jó szakember az új vezető, minimum fél-egy év, amíg beletanul a cég ügyeibe” – húzza alá Benedek Tamás, az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. vezető kutatója. Nagyobb döccenőt szenved el a vállalat, ha a leváltásnál a dominóelv érvényesül, s a titkárnőkig bezárólag mindenki távozik. Alsóbb szinteken persze már nem politikai szempontok diktálnak, hanem személyes motivációk: mindenki mérlegeli, tud-e együttműködni az új “főnökkel”.
Vannak az állami szektornak kifejezetten átpolitizált részei, így például az Állami Vagyonkezelő és Privatizációs (ÁPV) Rt. vezetői pozíciója egyértelműen politikai állás. Így törvényszerű volt, hogy Faragó Csabának távoznia kell. Hasonló a helyzet az MFB esetében is, pedig a nemzetközi gyakorlatban az állam bankját nem feltétlenül kell olyan rövid pórázon vezetni, hogy egy kormányváltás után az első hullámban le kellene cserélni a menedzsmentet. Az elmúlt években azonban az MFB nemcsak finanszírozó szerepet töltött be, hanem vagyonkezelőit is. Ezért e nagy befolyású pénzintézetnél – csakúgy, mint az ÁPV Rt.-nél – nem lehetett halogatni a régi vezetőség menesztését, mert attól függött az alájuk tartozó vállalkozások menedzsmentjének lecserélése.
MEGLEPŐ NEHÉZSÉGEK. A vagyonkezelők élén bekövetkezett változások okoztak meglepő nehézségeket. Így például az ÁPV Rt. új vezetése nem tudott a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. június 10-ére – még az elődök által – összehívott közgyűlésén új vezérigazgatót állítani. A Faragó Csaba-féle menedzsmentnek szakmai vitája támadt Katona Kálmán elnök-vezérigazgatóval, s ezért rendkívüli közgyűlésen akarta eltávolítani. A Mészáros-Kamarás páros nevével fémjelzett ÁPV Rt. pedig – bár a stratégiailag fontos MVM-nél el volt szánva a váltásra – nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel és két héttel elhalasztotta a közgyűlést. A későbbi időpontban persze megtörtént a csere, és Lengyel Gyula, egy régi MVM-es lett az elnök, a vezérigazgatói posztra pedig Pál László, a Horn-kormány első ipari minisztere, későbbi Mol-elnök került.
Pál László korábbi munkahelyét, a Molt – a legnagyobb magyar vállalatot – azonban mintha elkerülte volna a leváltási hullám. A választások utáni első napokban-hetekben terjengett ugyan néhány pletyka, ám ezek elhalkultak, s ma az a hír járja, hogy minden marad a régiben. Igaz, e társaságban az állam csak 25 százalék plusz egy szavazattal – na meg persze az úgynevezett aranyrészvénnyel – rendelkezik, ami némileg megnehezíti a váltást. Ez önmagában azonban nem lenne elegendő indok arra, hogy az amúgy nagyon elszánt ÁPV Rt. a posztjukon hagyja az elmúlt években kinevezett vezetőket. Két magyarázat létezik a “Mol-jelenségre”: egyrészt állítólag Csányi Sándor alelnök, a pénzügyi befektetőket képviselő igazgatósági tag (nem mellesleg az OTP Bank elnök-vezérigazgatója) vette védelmébe a vezérkart, másrészt pedig el kell ismerni, hogy a 1999-ben felállt igazgatóság alatt óriási változásokon ment keresztül az olajcég. Az OTP Banknál hasonlóan rigorózus átalakítást végrehajtó Csányi vélhetően tisztában van a teljesítmény értékével. Ennek ellenére a gázár kérdésében évek óta egy helyben topogó Mol számára szükség van olyan vezetőre is, aki “közvetlen dróttal” rendelkezik a kormány legfelsőbb köreihez.
A jelenlegi személycserékre általában jellemző, hogy olyan vezetők tűnnek újra fel, akik korábban – részben a rendszerváltás előtt, részben 1994 és 1998 között, de leginkább mindkét időszakban – már betöltöttek vezető funkciókat. Pál László ugyan nem került vissza korábbi székébe, de maradt az energetikában. A Szerencsejáték Rt. élén a tulajdonos ÁPV Rt. igazgatósága július 4-i ülésén meghozott döntések hatására déjà vu érzést kiváltó helyzet alakult ki. Alapítói határozattal döntöttek a társaság igazgatósági tagjainak visszahívásáról és új tagok megválasztásáról. Pongrácz Antal – akit 1998-ban váltottak le elnök-vezérigazgatói funkciójából – elnökként tért vissza. A leváltott Gébler József elnök-vezérigazgató másik utódja Székely Gábor.
Szintén jó példa az “előttem az utódom” játékra az állami cégeknél a Vértesi Erőmű múlt héten megtartott közgyűlése. A részben MVM, részben ÁPV Rt., részben pedig közvetlen állami tulajdonban levő cég élére azt a Vas Lászlót nevezték ki vezérigazgatóvá, aki egyszer már – mégpedig épp az utolsó szocialista kormányzat alatt – ellátta e feladatot. A szakember azonban létesítményi igazgatóként azóta is az erőműnél dolgozott, amelyet az utóbbi négy évben Takács Károly irányított. Mindkét vezető jó szakmai hírnévnek örvend, Takács vezetői tevékenységét egyebek között azért övezi elismerés, mert nagyban hozzájárult a társaság gazdasági, pénzügyi stabilizációjához, s a kormány által is támogatott környezetvédelmi beruházás elfogadtatásához.
LENDÜLETBEN. Nem ért még a változtatások végére a kormány; vannak cégek, ahol már összehívták a rendkívüli közgyűléseket, s csak idő kérdése, hogy felállítsák a régi vezetést. Mindez vonatkozik a Postabankra is, bár ott a “régi vezetés” meghatározás nem igazán fedi a valóságot, hiszen a pénzintézetnél gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset a vezérigazgatók. Az persze a parlamenti választások végeredményének ismeretében egy pillanatra sem volt kétséges, hogy az új kormányzat “keze” előbb-vagy utóbb a hányatott sorsú pénzintézet csúcsvezetéséhez is elér, legfeljebb a beavatkozás ideje és az új emberek kiléte volt bizonytalan. Mostanra már ez sem kérdés, hiszen a Postabank július 19-én tartja rendkívüli közgyűlését, amelyen a vezető tisztségviselők megválasztása szerepel napirenden. Egyelőre csak mendemondák terjengenek arról, kik váltják fel a Fidesz-érában előbb “princztelenített”, majd fokozatosan a Magyar Posta teljhatalmú vezetője, Kalmár István embereivel feltöltött jelenlegi menedzsmentet. Információink szerint egyre valószínűbb, hogy elnöknek Király Júliát, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezetőjét jelöli az állam képviselője. A vezérigazgatói poszt várományosai között jelenleg első helyen Morgós Katalint említik, aki korábban több évig a Westdeutsche Landesbank elnök-vezérigazgatója volt, de esélyesnek számít Major Zoltán is, aki pedig László Csaba pénzügyminiszternek volt munkatársa.
A Postabank vezetői székeibe beülni persze nem “életbiztosítás”: habár a Princz-éra után elnöknek megválasztott Madarász László viszonylag biztos pontnak tűnt eddig, alatta a vezérigazgatók gyors ütemben váltották egymást. A jelenlegi vezért, Magyar Istvánt tavaszszal választotta meg a közgyűlés, miután január óta megbízottként vezette a pénzintézetet. Két elődje furcsa módon egészségügyi okokra hivatkozva távozott: Kolláth György alig néhány hónapos munka után például az idén januárban, az Auth Henriket felváltó Hegedűs Gyula pedig tavaly, szintén betegségre hivatkozva. A Postabank tehát az Orbán-kormány négy éve alatt négy vezérigazgatót fogyasztott el.
Megfigyelők szerint a jelenlegi helyzetben nem az az érdekes, hogy ki megy és ki jön, hanem sokkal inkább az, ki marad. Ebben az összefüggésben a leggyakrabban László Géza nevét említik, akinek maradása az Antenna Hungária (AH) Rt. élén szakmai szempontból semmiképpen sem meglepő. A menedzserként szinte egyhangúlag elismert vezető azonban olyan vállalatot vezet, amely alultőkésítettsége és leányvállalatai – elsősorban a magyarországi Vodafone – prognosztizált vesztesége miatt állami tőkeinjekcióra szorul. Hasonló helyzetben van a Malév Rt. is, ahol szintén lehet bizonyos vezetési kontinuitásról beszélni. Ez a kijelentés nem nélkülöz némi jóindulatot, mert Szarvas Ferenc elnököt lecserélte az ÁPV Rt., s az éppen egy évvel ezelőtt kinevezett Váradi József vezérigazgató négy év alatt az ötödik személy e poszton. A vitathatatlanul nem politikai kapcsolatok révén pozícióba került Váradi eredményeit elismeri az ÁPV Rt. ám ettől függetlenül a vagyonkezelőnek sok pénzébe fog még kerülni a légitársaság. Vélhetően ezt Huszty András elnöknek kell majd kijárnia, aki viszont korábbi MFB-s vezetői tapasztalatai és az akkori kapcsolatai révén ezt alighanem sikeresebben teszi majd meg, mint tehette volna az inkább Fidesz-közelinek tartott Szarvas.
MÉRSÉKELT HATÁS. Az állami vállalatoknál végrehajtott fejcseréknek mindazonáltal nincs eget rengető hatása a magyar gazdaságra, mivel a GDP döntő részét magánvállalatok, ezen belül túlnyomó többségében külföldi tulajdonú cégek hozzák létre. Benedek Tamás, az Ipargazdasági Kutató Kft. szakembere szerint az állami cégek esetében inkább az a fő kérdés, mennyit “vesznek ki” az államkasszából, mennyire gazdálkodnak felelősen az adófizetők pénzével. Az elmúlt 12 év azt bizonyítja, hogy az állam “rossz” tulajdonos, képviselői pedig politikai támadásoktól tartva nem mernek stratégiai döntéseket hozni.
A magyarországi vállalatvezetők általában is végreható típusúak, kevés közöttük a kreatív, a piac működési mechanizmusait figyelő, kockázatvállaló személyiség. Az állami cégek vezetőire ez hatványozottan igaz, hiszen megfoghatatlan tulajdonos áll mögöttük – az állam, azaz a mindenkori kabinet -, amelyre mégis mindig számíthatnak. Cserébe viszont piacidegen magatartást várnak el tőlük, azt, hogy szolgaian hajtsák végre az utasításokat. Az igazgatósági és felügyelőbizottsági döntések is éppen emiatt formálisak.
“Függetlenül attól, hogy a jobb- vagy a baloldal kerül hatalomra, finoman vagy durva eszközökkel cserélik le az embereket, az állami cégek nem tudnak igazán eredményesen működni, mert maga az állami tulajdoni forma nem piackonform” – vélekedik Benedek Tamás. Szerinte megoldást egyedül a privatizáció jelentene, az államnak pedig legfeljebb a stratégiai döntésekbe való beleszólási jogot biztosító aranyrészvényt kellene megtartania.
