Művészettörténész körökben kedvelt anekdota szerint egy szakember kitartó kutatómunkával elérhetné, hogy bezárják a múzeumot, ahol dolgozik. A ma eredetiként számon tartott csúcs-műalkotások – Rembrandtok, Raffaellók, Dürerek – zöméről ugyanis kiderülne, hogy valóban az adott mester műhelyéből származik, de nem saját kezű munka, hanem a segédek produktuma, amolyan másolat. Komlós Péter pontosan arra a meggyőződésre építi vállalkozását, hogy a kópiák a közeljövőben idehaza is egyre elfogadottabbakká válnak.
KÉPEK VONZÁSÁBAN. Vizuális ember, nem véletlen, hogy tanulmányait, majd tevékenységeit erre a képességére alapozta. Előbb a mozgókép-szakmában találta meg a helyét, majd fotósként tevékenykedett. Később a Magyar Nemzeti Galéria menedzserigazgatójaként azt a feladatot kapta, hogy pénzt teremtsen elő az intézménynek, részben kiadványok készítésével, részben műkereskedelemmel (de nem a múzeumi anyag adásvételével). Utóbbi célból a Váci utcában nyitottak üzletet, ahol magántulajdonosok által beadott képeket értékesítettek bizományban. Ezekből néha a működtető múzeumnak is vásároltak, már amennyire az akkor is szűkös keretből tellett.
Három év múltán saját lábára állt, s tapasztalatait hasznosítva, Pethő Lilla igazságügyi képszakértő társaként, megnyitotta az államosítás utáni első magán-műkereskedést, a Piktúra Galériát. Ez hivatalosan értendő: addig ugyanis a Belkereskedelmi Minisztérium jegyzékében csak használtcikk-kereskedés szerepelt, még a monopolhelyzetben lévő állami vállalat, a BÁV tevékenysége is ebbe a körbe tartozott. (Azaz a műkereskedelmet az “ócskás” kategóriájába sorolták.) A Piktúrának viszont képzőművészeti alkotások forgalmazására sikerült engedélyt kiváltania; Komlós Péter elsőként lett elnöke az akkoriban megalakult Magyar Műkereskedők Országos Szövetségének is. A rendszerváltás idején azonban kivált a cégből, s megalapította a Royal Videó- és Filmstúdió Kft.-t. Utómunkálatok – vágás, hangosítás, szinkronizálás – mellett a Magyar Televíziónak műsorokat és filmeket is készítettek, köztük Kudlik Júliával a Juli Sulit, az ezer év magyar kultúrtörténetét bemutató, 26 részes Négyszázezer napot vagy az Éretlenek című sorozatot.
A stúdió indulásával egy időben az üzletember a felesége által 1982-ben életre hívott Boszorkánykonyha nevű vállalkozásába is beszállt, mert ez a cég ekkora már elérte azt a méretet, amely megkövetelte, hogy valaki külön foglalkozzon a pénzügyekkel és a szervezéssel. Ezt a feladatot azóta is Komlós Péter látja el.
Három éve létrehozta a magyar múzeumokban őrzött műtárgyak professzionális másolatainak elkészítésére és forgalmazására szakosodott vállalkozását, a Múzeum Galéria Művészeti és Műkereskedelmi Kft.-t. Az ötletet az adta, hogy New Yorktól Londonon át Tokióig jó üzlet a “museum copy”, azaz a közgyűjteményekben található híres műalkotások hiteles másolata. Galériáját hosszú előkészítő munka után nyitotta meg áprilisban; elmondása szerint ez nem az a történet, hogy kibérel az ember egy helyiséget, s néhány hónap múlva kitárja az ajtót a közönség előtt. A szervezést betegsége is gátolta – halláskárosodása miatt a stúdiót is fel kellett számolnia -, de a megfelelő készülék beszerzése után már semmi sem akadályozta elképzelései megvalósítását.
KOMLÓS PÉTER 55 éves, az érettségi után a fényképész szakmát tanulta ki, s később diplomát is szerzett az ELTE esztétika szakán. Először a Magyar Televíziónál dolgozott mint segédoperatőr és kameraman, s ezzel párhuzamosan néhány évet a Pannónia Filmstúdióban is eltöltött trükkoperatőrként. 1973 és 1981 között az Interpress Kiadó és Nyomdavállalat fotográfusa volt, majd ugyanitt az audiovizuális osztályt vezette, s televízió-stúdiót is felállított. Innen a Nemzeti Galériához “igazolt át”.
1983-ban létrehozta első magánvállalkozását, a Piktúra Galériát. Amikor ebből kiszállt, 1990-ben megalapította a Royal Videó- és Filmstúdiót. Emellett felesége, Forrai Zsuzsanna Boszorkánykonyha nevű üzletláncába is belépett tulajdonostársként és ügyvezető igazgatóként. 1999-ben jegyeztette be új cégét, a Múzeum Galéria Művészeti és Műkereskedelmi Kft.-t.
Az érdekeltségébe tartozó vállalkozások tavaly 60 alkalmazottal 400 millió forintos árbevételt produkáltak.
HARC A HAMISÍTÓKKAL. Hosszú távra rendezkedett be, a “lassú víz partot mos” elvét követi. Magyarországon még nemigen tesznek különbséget a másolás és a hamisítás között, ezért idő kell, amire felerősödik a műkereskedelemben beszerezhetetlen alkotások kópiái iránti igény. Hamisítványból igen sok kering a műtárgypiacon. Létezik például olyan kortárs festőművész is, aki arra kapott ajánlatot, hogy mások által készített festményekre kanyarítsa a nevét a későbbi eladási ár bizonyos százalékáért.
Komlós Péter az ország polgárosodásától, a középosztály megerősödésétől, illetve a jelenlegi szűk vagyonos réteg kiszélesedésétől várja üzlete beindulását, úgy két esztendő múlva. Nem keveset kockáztat, hiszen elmondása szerint évente több millió forintba kerül a galéria fenntartása. Úgy véli azonban, hogy ahol egy eredeti Szinyei Merse-festményért kifizettek 70 millió forintot, ott ennek töredékéért eladhatóvá válik például egy ismert Csontváry-kép másolata. “Már a rómaiak is másolták a görög művészetet, de például Rubens művei közül is csak a fiatalkoriak, a portrék és a kedvtelésből készített kisebb festmények tekinthetők eredetinek a műhelyéből kikerült alkotások közül” – meséli. Az 1920-as években Balló Ede festőművész Európa nagy múzeumait végigjárva mintegy 80 híres festményről készített magas művészi színvonalú másolatot. Az akkori kulturális kormányzat ismeretterjesztési célból kiállításon mutatta be e kollekciót országszerte. A háború után épségben megmaradt festményeket jelenleg a Szépművészeti Múzeum falain láthatja a közönség. “A másolásnak nemcsak a képzőművészetben van létjogosultsága, de jelen van olyan művészeti ágak területén is, mint például a zene vagy az építészet. Budapest lakóinak nagy része nem tudja, hogy a Lehel téri templom a zsámbéki templomrom alapján készült hiteles másolat” – hívja fel a figyelmet Komlós Péter.
“Jó kedélyű, remek humorú ember, a betegségét is bölcsen kezelte, nem sajnáltatta magát. Nagyszerű munkatársakat tudott maga köré szervezni” – dicséri az üzletembert Belák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályának munkatársa. A tulajdonos fontosnak tartja, hogy a galéria által forgalmazott másolatokat festőművészek, restaurátorok az eredeti kép mellett készítsék, a törvény által előírt méreteltéréssel, majd szakemberek zsűrizzék, s amelyik munkát szakmai szempontból nem találják megfelelőnek, azt a helyszínen megsemmisítsék. Eddig a Magyar Nemzeti Galériával és a Szépművészeti Múzeummal kötöttek szerződést. “Ugyanakkor nem akarjuk elárasztani a piacot, öt-tíznél több másolatot egyetlen alkotásról sem készítünk. A másolatokat biztonsági jelzésekkel látják el, megakadályozandó, hogy valaki eredetiként továbbadhassa.
“Olyan úriember, mintha a régi időkből felejtődött volna itt. Megadja a tiszteletet a nőknek, segítőkész, abból is látszik ez, ahogyan az ügyfeleivel tárgyal. Hatalmas energiával rendelkezik, a nap 24 órájából 25-öt dolgozna” – jellemzi a menedzsert Béres Ida, a Múzeum Galéria Kft. vezetője.
