Aki zenebarát és a kánikula ellenére itt ragadt a fővárosban, nem fog unatkozni, ráadásul megspórolja a strandbelépők ma már nem csekély összegét.#<# A hét vége zenei koncertjei egyben a Budapesti Búcsú záróeseményeit is jelentik: nem véletlen, hogy a szervezők igazi nagyágyúkat vonultatnak fel. Szombaton, június 29-én a klasszikus muzsika kedvelőinek érdemes felkeresnie a Hősök terét, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar ad ingyenes szabadtéri hangversenyt. A zenekar és a fővárosi önkormányzat sok vihart megélt kapcsolata, úgy tűnik, ismét javulóban - talán jelzésértékű, hogy a szombati eseményen Dvorák IX., e-moll "Újvilág" szimfóniája csendül fel, természetesen Fischer Iván dirigálásával. Másnap a Felvonulási téren kerül sor az év tagadhatatlanul legnagyobb tömegeket mozgósító könnyűzenei eseményére, a Westel és a Siemens Mobile által szponzorált Kapcsolat koncertre. Mint azt a szervezők a Figyelő Plusznak elmondták, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ismét több százezer rajongóra számítanak, hiszen a közönség számára ingyenes zenei esemény sztárvendége Joe Cocker, a blues és a rock élő legendája lesz. Az egész estére szóló kikapcsolódásról a világsztár mellett olyan hazai és külföldi előadók gondoskodnak, mint a világhírű nővére nyomdokaiban haladó Dannii Minogue, a BonBon, Sub Bass Monster, a Zanzibar, az Old Boys és Váczi Eszter. A műsorvezetők személyéről egyelőre csak annyit árultak el, hogy az RTL Klub és a Sláger rádió sztárjai közül kerülnek ki, jelezve azt is, hogy ezen koncertek alapfilozófiája a békés egymás mellett élés. A szervezők szerint az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a téren jól megférnek egymással a különböző zenei irányzatok képviselői – mindazonáltal a biztonságra különösen ügyelnek. A dupla kordonos megoldás karszalagos ki- és belépőkkel kiegészülve jól követhetővé teszi a tömeg mozgását, a színpadtól távol álló közönség pedig aktív és passzív kivetítő rendszeren figyelheti az eseményeket. A szélsőséges időjárási viszonyoknak is ellenálló színpadtechnika és a biztonság százmilliós nagyságrendű költséget emészt fel. A köztisztaságiak munkája várhatóan eléri a tízmillió forintot, a huszadik albumát nemrég megjelentető 58 éves sztár, Joe Cocker gázsija viszont hétpecsétes titok.
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 12:44 Nem értette, mi áll a végrehajtóktól kapott iratban, ezért egy oltári nagy hazugsággal lakására csalta a rendőröket
- 15:23 Magyar Péter megduplázta az online közmédia átlagos nézettségét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!