Rossz ugyan a befektetői klíma, mégis a Stop! eladása mellett döntöttünk – nyilatkozta lapunknak Nemes Dániel, a Telnet Magyarország Rt. vezérigazgatója.#<# És bár a vevő kilétéről nem beszélt, azt elmondta: elsősorban azért válnak meg a több szolgáltatást is tömörítő portáltól, mert a jövőben egyéb tevékenységekre, elsősorban az internetes szolgáltatásokra és a webfejlesztésre kívánnak koncentrálni. A Stop!-ot naponta 100 ezren látogatják a Medián adatai szerint, ami 700 ezer oldalletöltést jelent; a portál ezzel ugyan távol van az elsőktől az Index-Origo- Korridor hármas által uralt hazai internetes piacon, ám egyes szolgáltatásai kétségkívül vezetik saját szegmensüket. Ilyen például AproNet, amelyen 40 ezer aktuális hirdetés található, s amely naponta 1500 új hirdetéssel bővül, de hasonlóan előkelő helyen szerepel az ingyenes internetes tárhelyet nyújtó Extra is. Mindezek eredményeképpen a legnagyobbak árnyékában a Stop! jelenleg nullszaldóval üzemel. A Telnet 2000 végén már megvált online marketing üzletágától, amelyet a Red-Stars.com vásárolt meg. Az idei tranzakcióval kapcsolatban a vezérigazgató megjegyzi: egy-két hónapon belül szeretnének túllenni az adásvételen, mert cége a tranzakcióval nem profitra akar szert tenni. Céljuk a profiltisztás, éppen ezért a portálért nem kérnek csillagászati összeget. És bár a Telnet a dolgok mai állása szerint nem kíván tovább foglalkozni a Stop! szerkesztésével – ezért is adják el -, nincs kizárva, hogy az esetleges befektetővel megegyezve továbbra is a cég már meglévő stábja gondozza majd az eladott szolgáltatásokat. Nemes Dániel elmondta, hogy nemcsak egyben kínálják eladásra a Stop! portfóliót, annak egyes elemeiről külön is készek tárgyalni, és vannak érdeklődők, akik csupán az AproNet, illetve csak az Extra megvételét fontolgatják. Az AproNet ugyanis alkalmas arra, hogy a egyfajta EBay-szerű online aukciós portállá alakítsák, és önmagában az Extra is kecsegtet még üzleti lehetőségekkel. Nemes Dániel úgy látja: mivel a portálárak ma meglehetősen alacsonyak, egy pénzügyi befektető számára a Stop! jó vételt jelentene. A hazai tartalomszolgáltatási piac legutóbbi nagyobb tranzakciójának nagyságrendjével a Stop! ára nem mérhető össze – az Index a szakmában keringő szóbeszéd szerint százmilliós nagyságrendű tőkeinjekcióban részesült -, az eladás a mai pangó, eseménytelen internetes világban mégiscsak jelentősnek minősül.
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 10:10 Hétfőtől visszatérnek az M1-re a parlamenti közvetítések
- 10:03 Ismeretlen anyagot fújtak szét egy német szórakozóhelyen, többen rosszul lettek
- 10:00 Szakértő: keleten kell keresnünk a klímaváltozáshoz alkalmazkodó növényeket
- 10:00 Hatan haltak meg idén a Balatonban, a vízirendőrök szerint új veszély fenyegethet a jövőben
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 09:02 Több minőségi időre vágysz a pároddal? Lehet, hogy nem azt kapod, amire számítasz
- 08:50 Putyin személyesen tárgyalt Trump embereivel a háború lezárásának megvitatásáról
- 08:32 Kid Cudi: Kanye West megérdemli a megbocsátást
- 08:15 Hallerné Nagy Anikó: A miniszterelnök úr belátja és elfogadja, hogy a szabályok mindenkire érvényesek
- 08:08 Turi Tímea: Hogyan nem lettem a közmédia világosítója?
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 07:15 Több országban tevékenykedő kábítószer-kereskedő szervezet hajóját süllyesztette el az amerikai haditengerészet
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 16:42 Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
- 19:07 Kutyapárt: Kovács Gergőék helyett új vezetőket választottak
- 08:08 Turi Tímea: Hogyan nem lettem a közmédia világosítója?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
