Helikopterről is szórhatnák a pénzt, olyannyira nem hatékony a jelenlegi állami támogatás – szokta mondogatni kedvetlenül Bacsó András, a Tokaj Oremus pincészet igazgatója, ha vendégei az állami költségvetésből Tokajnak tavaly jutatott 2,5 milliárd forintról kérdezik. Általános megítélés szerint a szubvenció nem az agrárpolitikát, hanem a szociálpolitikát szolgálja.
A világon talán legismertebb magyar márka a tokaji, s néhány héten belül Tokaj-Hegyalja része lehet a világörökségnek is, az észak-keleti magyar borvidéket azonban több szempontból is kettősség jellemzi: a történelmi és természeti értékekben bővelkedő táj kevés látogatót vonz. A hajdani mezővárosi szerkezetet mindmáig őrző, műemlékekben gazdag települések egyszerre sugározzák az érintetlen táj varázsát és a visszafordíthatatlan elhanyagoltságot. Tokaj a világ talán legjobb adottságú természetes édesbortermő vidéke, ennek ellenére a tokaji borokat értékesíteni ma nem egyszerű.
Pedig az elmúlt tíz évben Hegyalján komoly befektetésekkel kialakult 10-15 korszerű pincészet, a helyi hagyományok és a modern borászat eredményeinek ötvözésével jelentős szakmai elismerést szereztek. Boraik kocentrált gyümölcsös ízei vonzóbbak a modern gasztronómia számára, ugyanakkor készítésük közelebb áll a száz évvel ezelőtti hagyományokhoz. A borvidék élenjáró cégeinél a vártnál lassúbb a megtérülés, miközben a központi költségvetés évről évre jelentős összeget áldoz az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőházon keresztül szőlőfelvásárlásra. Ez a kiemelt támogatás egyrészt kivívta a többi magyar borvidék ellenszenvét Tokajjal szemben, másrészt azokat a helyi cégeket hozta nehéz helyzetbe, amelyek a minőségi borra tettek. Az állami szubvenció miatt ugyanis több a bor, mint amennyit el lehet adni, s a piacot elárasztja a gyenge minőségű tokaji.
TÚLTERHELT TŐKÉK. A hegyközségek adatai szerint jelenleg is 450 ezer hektoliter bor van a pincékben, miközben az éves fogyasztást kevesebb mint 100 ezer hektóra becsülik. Az Országos Borminősítő Intézet (OBI) adatai szerint ennél is kevesebbről van szó, tavaly 79 ezer hektoliter palackozására adtak ki engedélyt. A túltermelési válság – amelynek kimondása Bacsó András szerint elkerülhetetlen – a korábbi évtizedek mennyiségi szempontokat követő szőlészeti-borászati gyakorlatának továbbéléséből ered. Nem a termőterület sok, hanem a szőlőtőkék túlterheltek, ami minőségi romlást okoz – magyarázza Bacsó András. Amíg a szovjet piacra korlátlan mennyiségben lehetett eladni borokat, a termelők 5-6 kilogramm, sőt annál is nagyobb mennyiségű gyümölcsöt igyekeztek szüretelni tőkénként. A korábbi gyakorlat szerint a hiányzó édességet az akkori törvények szellemében répacukorral, mustsűrítménnyel, alkohollal pótolták, ami a természetes édes boroktól eltávolodva a sherryéhez közelítette a tokajiak ízvilágát. Ha csökkenő mértékben is, de annak ellenére tovább él ez a készítési metódus, hogy azt az érvényes bortörvény tiltja. Az így készült bor csak a legalsó árkategóriában adható el, abban is csupán belföldön, illetve a kelet-európai piacokon.
A túltermelés tényét Hegedűs Zoltán, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója is elismeri. Az állami cég vezére is egyetért a Tokaj Renaissance Egyesület tagjainak körében népszerű gondolattal, hogy a borvidéknek a márka érdekében az érvényes bortörvényben foglaltaknál szigorúbban kellene szabályoznia a minőségi borkészítésre meghatározott termés hektáronkénti mennyiségét, illetve a tőkék terhelhetőségét. A minőségi bortermelés ugyanis csak a tőkék alacsony terhelését, maximum 1-2 kilogramm szőlő termelését engedi meg. Az önszabályozás azonban lehetetlennek tűnik, hiszen mindössze 20-30 termelő érdekelt a minőségben, miközben 5-6 ezer 0,3-2,0 hektáron gazdálkodó kistermelő kizárólag eladásra termel szőlőt és azt eddig – az állami támogatásnak köszönhetően – minőségétől függetlenül évről évre az utolsó szemig megvásárolta a Kereskedőház.
Azt nem árulja el Hegedűs Zoltán, hogy az állami cég mekkora raktárkészlettel rendelkezik, de annyit elmond, hogy 2001-ben 36 ezer hektó palackos bort értékesítettek. Mivel tavaly 170 ezer mázsa szőlőt vásároltak fel – amiből több mint 100 ezer hektó bor készíthető -, a raktárkészletük még akkor is növekedett, ha a felvásárolt szőlőből készült must egy részét lepárolták.
Azt, hogy a jelenlegi felvásárlási rendszer pazarló, ráadásul dezinformálja a termelőket, senki nem vitatja. A megoldás mikéntjéről azonban alaposan eltérnek a vélemények. A legradikálisabbak szerint az állami Kereskedőházat egyszerűen fel kellene számolni, az állami támogatásból történő felvásárlások leállítása pedig viszonylag gyors tisztulási folyamatot eredményezne a piacon: végbemenne a jelenlegi elaprózott birtokok koncentrációja. A megmaradt termelők, felismerve az értékesítési nehézségeket, maguktól csökkentenék a tőkénkénti terhelést, ami a minőség javulásához, végső soron jobban eladható borokhoz vezetne.
Hegyaljai stratégiák • Hegyalja és a zempléni régió jövőjének felvázolása
• A túltermelés csökkentésére a minőségi termelés, a hozamok korlátozása – szemléletváltás
• Az állami felvásárlási rendszer megszüntetése, az eddigi támogatás piaci alapokra helyezése
• Ebből következően, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház felszámolása, és helyette a kutatás állami támogatásának növelése
• A bortörvény és a jelenleginél átláthatóbb jövedéki törvény szigorúbb ellenőrzése, hatékonyabb fellépés a hamisítókkal szemben, a cukor- és tisztaszesz-, valamint a sűrítményvásárlások korlátozása, szigorú ellenőrzése
• A bortörvénynél szigorúbban meghatározni, milyen termelési feltételek esetén nevezhető egy termék tokajinak – eredetvédelmi rendszer
• A pincészetek minősítésének kidolgozása – klasszifikáció
• Olyan termékpiramis kialakítása, amelynek csúcsán világszerte elismert presztízsborok állnak
• A turizmus fejlesztése, az épített örökség védelme
• Koncentrált és hatékony marketing, egy kifejezetten erre létrehozott szervezet koordinálásával
VESZÉLYEK. “A sokkterápia alkalmazásának azonban veszélyei is vannak” – hívja fel a figyelmet Kovács Tibor, az idén ötszáz éves birtok, a Tokaj Hétszőlő igazgatója. Könnyen előfordulhat, hogy a kistermelők egy része a tőkék kivágása mellett döntene, ami nemcsak a környékbeliek megélhetését, de a borvidék jövőjét is veszélyeztetné. Kovács Tibor szerint inkább a kistermelők szövetkezését, a termelői integrációkat kellene támogatni. Párhuzamosan a jelenleginél hatékonyabb ellenőrzésre – egyebek mellett a cukorbeszerzés, sűrítményfelhasználás megnehezítésére – és jól felépített, koncentrált marketingre lenne szükség.
“Ez utóbbi egyébként a tavalyi 2,5 milliárdos állami támogatás töredékéből megvalósítható lenne” – vélekedik Szepsy István is, aki eddig egyedül büszkélkedhet Tokaj-Hegyaljáról az Év borásza címmel. Szerinte továbbra is szükség van állami intervencióra, de azt piaci alapon kell szétosztani, hiszen a hatékony felhasználást csak ez garantálhatja. Véleménye szerint a Kereskedőház nem jelent megoldást, az állami felvásárlások nem vitték előre a borvidéket, inkább egy rossz struktúrát konzerváltak. Olyan rendszerre van ehelyett szükség, amely a kistermelőket is rákényszeríti arra, hogy “tanulják” a piacot. Marketingre ebben az esetben is szükség lenne, s ezen belül a turizmus ösztönzése bizonyulhat a leginkább célravezetőnek, hiszen a fogyasztó kötődése erősebb, ha a termőhelyen ismerkedik meg a borral.
Ehhez hasonlóan az egész zempléni régió turisztikai fejlesztését szorgalmazza az oremusos Bacsó András is, emellett a tokaji borok gasztronómiai beágyazását is sürgeti. A vendéglátóipar elsősorban az elő- és főételekhez keres borokat, márpedig ezekhez a desszertbornak számító aszú társíthatósága korlátozott. Nem elképzelhetetlen azonban, hogy könnyebb társíthatóságuk okán felértékelődnek az édes szamorodni, illetve a késői szüretelésű borok, amelyek korábban már komoly szerepet játszottak Tokaj életében.
A jelenlegi zavart jelzi, hogy a legtöbb magyar borvidéktől eltérően Tokajban még arról sem sikerült megállapodni, milyen típusú palackba töltsék a termelők a száraz és késői szüretelésű borokat, így most legalább egy tucat üvegtípus van forgalomban. Hatásos marketing csak akkor képzelhető el, ha ezek a kérdések is tisztázódnak. Mindhárom nagy cég vezetője arra panaszkodik, hogy az elmúlt évek során egyetlen egyszer nem keresték meg őket helyi termelők, nem érdeklődtek, hogy ezekben a pincészetekben, hogyan készül a bor.
