Itt a csillagászati nyár, Aigner Szilárd meteoropata és metakulturális szubsztrátum forgástengelye 23 fok 26 perces szöget zár be Nap körüli pályája síkjára, ennek ellenére szép nyári borokat sorakoztatunk fel a következő hetekben.#<# E heti borunk származási helye a Tolnai borvidék, amelyet 1997-ben választottak le a szekszárdiról, és inkább fehér borok teremnek itten, a Tolnai dombvidéken és a Völgységi, valamint Tamási körzetben, szemben Szekszárd vörös izzásával. Nagy múlttal nemigen dicsekedhető borvidékről van szó tehát, melynek azonban kedvező klimatikus adottságai és változatos talajai sok jót ígérnek. Nem véletlen, hogy az e heti borunkat komponáló Eurobor Kft. (mely Gál Tibor, aki pediglen Szepsy István mellett a leghíresebb magyar borász szakmai vezetése alatt áll) a borvilág egyik legismertebb neve, az Antinori-chateau többségi tulajdonában van. A tramini. A tramini rózsaillatú, tiszta változatai fontos entitások, a rózsa csak rózsa csak rózsa csak rózsa / csak rózsa. Éppen Piero Antinori márki szerint a tramini igencsak különbözik attól, amit Itáliában megszoktak az emberek, komolyan érdeklődnek iránta ezért úgy a bolti eladásban, mint a csúcsgasztronómiában, ahol sokszor aperitifként ajánlják, vagy a megbecsült vendégeknek járó üdvözlő italként. Az Alto Adige-i Tramin falura vezetik viszsza a szőlő származását, az Alexandra borkalauz szerint igazából a mi traminink ugyanúgy afféle gyengébb mitteleurópai változata a metsző, olajos és rózsavízszerű és fűszeres Gewürztramininek, mint teszem azt a minap taglalt olaszrizling a rajnai rizlingnek. Múlt évi Bátapáti Traminink in concreto tökéletes rózsaolaj-illatú, per definitionem tramini, hozza a rózsa illatát, mely a kórházak udvarán terem. Némi barack is felvillan tán az illatban, némi szénsav forog a pohárban, erogén fíling, ízben határozott, definitív kajszibarack és lágy kerekség, szép kerek nyári bor, a lengedező rózsaillattal és -ízzel, melegen. Így éppenséggel hidegen ajánlható, és (Kovács Antal háromszoros magyar bajnok sommelier szerint) túl azon a kézenfekvő eseten, hogy gyümölcskörettel adunk fel valamit, a tramini lágy illatossága révén jól illeszkedik a kínai konyha logikájához, így kiválóan alkalmas annak a súlyos ontológiai és egzisztenciális kérdésnek a megválaszolására, hogy mi a jó csudát mellékeljek a magam komponálta kínai vacsorához.
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 12:44 Nem értette, mi áll a végrehajtóktól kapott iratban, ezért egy oltári nagy hazugsággal lakására csalta a rendőröket
- 15:23 Magyar Péter megduplázta az online közmédia átlagos nézettségét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!