A Velencei-tó alacsony vízszintjének emelésére az elkövetkező két hétben mintegy 800 ezer köbméternyi vizet eresztenek a tóba a pátkai tározóból – nyilatkozta a hét elején Szabó Mátyás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Ezzel a megoldással optimális esetben várhatóan 3-4 centiméterrel sikerül emelni a tó jelenlegi 134 centiméteres vízállását. Az alacsony vízszint miatt korlátozást is bevezettek a nagy vízfelhasználóknál.
A térség legnagyobb vízfogyasztói – így például a dinnyési halivadék-nevelő tógazdaság – az elkövetkező hónapokban az igényelt mennyiségnek alig egyharmadát vételezhetik ki a tóból és vízgyűjtő területéről.
Az alacsony vízállás nem újdonság a Velencei tavon
Feljegyezések szerint a vízszintapadás tekintetében abszolút rekorder 1866, amikor a száraz mederben huszárok gyakorlatoztak.
Az alacsony vízszint miatt komolyabb vízpótlásra nyolc éve került sor. Akkor ugyanis alig haladta meg a 70 centimétert a vízszint, és az elmocsárosodás megakadályozására a rákhegyi ivóvízbázisról pótolták a vizet.
Szabó Mátyás szerint a mostani alacsony vízállás nem veszélyezteti a tó élővilágát, hiszen a vízszint ingadozása természetes jelenség a Velencei-tónál.
A vízügyi szakemberek abban bíznak, hogy a következő időszakban a bőséges csapadék akár centiméterekkel is növelheti majd a tó vízszintjét.