Semmit nem fogunk a szemétkosárba dobni – felelte Hans Imhoff, Stollwerck AG tulajdonosa 1992-ben, amikor a Budapesti Édesipari Vállalat privatizálása után a különböző részlegekkel kapcsolatos terveiről kérdezték. Megtartotta a szavát, ami nem kellett, azt értékesítették. A kávé-üzletágat a Jacobsnak adta el a Stollwerck, a keksz- és ostyagyártással foglalkozó részlegen – pedig zöldmezős beruházásban először fejlesztette – szintén túladott. Tény azonban, hogy nem következett be leépítés, elbocsátás, sőt: a német tulajdonos a jó gazda gondosságával fogott fejlesztésekbe nemcsak idehaza, hanem a frissen vásárolt lengyel és orosz – Moszkva melletti – üzemeiben is.
Négy évvel ezelőtt azonban az orosz gazdasági válság keresztülhúzta Imhoff számításait. Ám a sokat tapasztalt német üzletember nem adta el rögtön az oroszországi gyárat, hanem megvárta, míg újra virágozni kezd a piac. Akkor azonban úgy döntött, hogy nemcsak attól, hanem valamennyi közép- és kelet-európai érdekeltségétől megválik. Még a múlt év nyarán állapodott meg az amerikai Kraft Foods csoporttal a lengyel, az orosz és a magyar érdekeltségek eladásáról.
ÚJ KÉRŐ. Míg a lengyel és orosz leányvállalatok eladása befejeződött, idehaza korántsem biztos, hogy létrejön a frigy a Krafttal. Még mindig függőben van a Stollwerck-Kraft fúzió versenyhivatali engedélyezése. Két forgatókönyv is érvényben van, ám mindkettő komoly bizonytalanságot okoz a budapesti csokoládégyár számára. Érthetően mindkét cégnél tartanak a fúziótól a munkavállalók, hiszen az ilyen kapacitás-összevonás az összlétszám apadásával szokott együtt járni. A versenypiac érdekei felett őrködő Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számára pedig kifejezetten aggályos, amikor két ilyen meghatározó szereplő akar egyesülni.
A versenytanács előtt zajló huzavonát használta ki, egy “nevető harmadik”. Míg a két multi a GVH áldására várt, új kérője akadt a magyar Stollwercknek. A bécsi Raiffeisen kelet-közép-európai alapja, a Raiffeisen CEE Private Equity Fund L.P. (RPEF) ugyanis “rátalált” a budapesti Stollwerckben kevesebb, mint 1 százalékos tulajdonosi jogosultsággal rendelkező balmazújvárosi önkormányzatra, amellyel közös céget hozott létre Triász-Perry Kft. néven, s ezáltal közvetett tulajdonjogot szerzett a Stollwerckben. Értesítette az anyacéget, hogy élni kíván elővásárlási jogával, amit számára a magyar társasági törvény biztosít.
Csakhogy a német konszern nem nyugodott bele abba, hogy a Raiffeisen keresztülhúzza a tervét, s pert indított a Triász-Perry Kft. bejegyzése ellen. A Nógrád megyei Cégbíróság azonban a múlt héten jogszerűnek ismerte el a Triász-Perry bejegyzését, mint ahogy azt sem vitatta, hogy a balmazújvárosi önkormányzat a törvényeknek megfelelően vitte be a vállalkozásba apportként a Stollwerckben lévő üzletrészét.
SzereposztásA Stollwerck Budapest Kft. jegyzett tőkéje 6 milliárd forint, tavalyi árbevétele 13 milliárd forint volt. A deszertek piacán 30 százalékos, az alkoholos desszertek piacán 40 százalékos, a táblás csokoládé piacán 25 százalékos, míg szeletes csokoládé piacán 10 százalé-kos a részesedése. A harmadik legerősebb pozícióval rendelkezik a hazai édesiparban.
A Kraft Foods a világ második legnagyobb élelmiszer-ipari cége. Magyar leányvállalatának, a Kraft Foods Hungária Kft.-nek 16,6 milliárd forint volt tavalyi árbevétele, a törzstőkéje 6,9 milliárd forint.
Az 1999-ben alapított Raiffeisen CEE Private Equity Fund L.P. mögött a Raiffeisen Zentralbank, a londoni EBRD és a luxemburgi EIF áll. Az alap 83 millió euró tőkével rendelkezik, s elsősorban a fogyasztáshoz kapcsolódó iparágakba fektet be a közép- és kelet-európai régióban. Magyarországon eddig az Intercomban és a Confinecben szerzett részesedést.
Olyan befektetési lehetőségeket keres, amelyek az iparági átlagnál gyorsabb fejlődésre képesek és hamarosan profitálnak az EU-bővítés folyamatából
JOBB-ROSSZABB SZCENÁRIÓK. Az RPEM a jelek szerint komolyan gondolja az édességiparba történő befektetést. Witold Szymanski, a Raiffeisen Equity Management vezérigazgatója önálló márkákkal fejlesztené a Stollwerck Budapestet, s 2007 körül tőzsdére vinné a céget. Úgy tudni, a RPEM hajlandó ugyanakkora összeget fizetni érte, mint amennyit a Kraft adna, ám Imhoff következetesen elzárkózik ettől.
Sőt a Stollwerck Budapest Kft. május közepén közgyűlést tartott, ahol felvetődött, hogy Stollwerck-márkákat és eszközöket más cégekbe csoportosítja át a társaság. A Raiffeisen most vagyonkimentéstől tartva a Fővárosi Bírósághoz fordult, s azt kérte, hogy tiltsa meg a Stollwerck számára az eszközök transzferálását. Ezt az értesülést azonban nem erősítette meg Justin István, a cég ügyvezető igazgatója.
Ullmann Pálné, a dolgozók érdekeit képviselő felügyelőbizottsági tag viszont hallott erről a lehetőségről és “630 dolgozó sorsáért felelősséget érezve”, levelet írt Kiss Péter munkaügyi miniszternek, amelyben “a dolgozók számára megnyugtató megoldást” sürgetett az fb-tag. A tavalyi, győri Danone-ügy után Kiss Péternek fel van adva a lecke, hogy a piacgazdaságért munkálkodó kabinet tagjaként vajon a szociális vagy a liberális énje kerekedik felül?
UTALNÁK A PÉNZT. “Mi nem akartunk pereskedni, s aki ismeri a Raiffeisen Private Equity Managementet, az tudja, hogy mindig jogszerű ügyleteket kötünk. Nem volt kétséges számunkra, hogy a bíróság is törvényesnek találja a Triász-Perry bejegyzését, s most azt várjuk, hogy a Stollwerck AG, mint egy jóhiszemű nagy múltú európai cég tartsa tiszteletben a magyar törvényeket, s hagyja érvényesíteni elővásárlási jogunkat” – mondja Zombory Viktória, a RPEM budapesti irodájának igazgatója. A tőkebefektető készen áll a vételár kifizetésére, s várja, hogy a német anyavállalat megadja a bankszámlaszámát, ahová a pénzt átutalhatja. A Stollwerck AG azonban nem mutatkozik erre késznek, sőt kétoldalú tárgyalásaikon rendre megjelennek a Kraft jogászai is.
Globális a verseny
Amikor 15 éve előrejelzés készült a magyar gazdaság közeljövőjére vonatkozóan, egyértelmű volt, hogy a lehetőségeket döntően meghatározza a német konjunktúra alakulása. A legfrissebb németországi recesszió azonban mindennél élesebben rávilágított, hogy ez a közvetlen összefüggés többé nem létezik – felelte Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet (VKI) igazgatója arra a kérdésre, miként befolyásolja a német befektetők Magyarország iránti érdeklődését az otthoni gazdasági botladozás. “A nemzetközi kereskedelmi és tőkekapcsolatokban eleve el kell felejteni azt a régi tételt, hogy nemzetállamok állnak egymással szemben. Ma nemzetközi vállalatok e játék főszereplői” – húzta alá a VKI igazgatója. Ezeknek a cégeknek pedig immár a globális versenyben kell helytállniuk. Ez pedig azt jelenti, hogy nem a hazai szakszervezetek amúgy is csökkenő nyomásának engednek, amikor nehéz időkben leépítenek, hanem a világ számtalan pontján működő telephelyük közül azt zárják be, amely a legmagasabb költséggel üzemel. A magyarországi német érdekeltségű befektetéseket éppen ezért nem érinti automatikusan az anyaországi recesszió. Igaz, hogy a magyar kivitel 38 százaléka Németországba irányul, de e termékek java nem ott talál piacot. Egy részüket reexportálják, más részüket pedig – például az Audi-motorokat – különböző végtermékekbe beépítve szállítják tovább.
A közelmúltban közzétett konjunktúra-jelentésében a Német-Magyar Gazdasági Kamara mindazonáltal meglehetősen lesújtó képet festett a magyarországi befektetői környezetről. Német részről évek óta kifogásolják, hogy nincs elegendő megfelelően képzett munkaerő a magyar piacon. Ők leginkább a jó színvonalon betanított szakmunkásokat hiányolják, de Inotai szerint már a piacképes diplomával rendelkező szakemberekből is egyre érezhetőbb a hiány. Az infrastruktúra terén is jelentős a lemaradás, pedig tisztán látszik, hogy a tőke túlnyomó része addig merészkedik Magyarországon – különösen a vasúti szolgáltatások jelenlegi színvonala mellett -, ameddig az autópályák érnek. A német jelentés kitér arra, hogy visszaszorulóban a korrupció. Ennek ellenére akadnak gondok a jogbiztonsággal, nem beszélve arról, hogy “egyetlen “tőke” sem szereti, ha közellenségnek kiáltják ki” – utalt az elmúlt hónapok befektető-riasztó magyar politikusi megnyilatkozásaira a VKI igazgatója. A Cseh- és Lengyelországban most zajló, megkésett privatizáció szintén a magyar piactól vonja el a régió iránt érdeklődő tőkét.
A helyzet mindemellett nem reménytelen. Cseh- és Lengyelországgal szemben ugyanis a Magyarországon évekkel ezelőtt megtelepedett termelő cégek profitjuk 60-70 százalékát visszaforgatják a magyar gazdaságba, márpedig ez a legvisszafogottabb becslések szerint is kitesz legalább évi 1 milliárd dollárt.
Simon Ernő
