a kormány, amikor mandátumának lejárta előtt néhány héttel földeladásba kezdett.#<# Távol áll a demokrácia íratlan szabályaitól, hogy egy elveszített választás után a még kormányzó pártok kész helyzet elé kívánják állítani a győztes politikai erőket. Legalábbis nem elegáns, hogy az agrárprogramját két hét alatt végrehajtani akaró Fidesz-kormány előre meghatározott vevőkörnek a voksolás után "juttat" földet, amire egyébként éppen négy esztendeje volt. Sajátos értelmezése a demokráciának az is, hogy a legnagyobb kormányzó párt “népi kezdeményezést” indít a szavazatok újraszámlálása érdekében. A Fidesz jogvégzett prominenseinek jogérzékét is sérthetné a választási eredmények politikai (ha nem is formális) megkérdőjelezése. A voksolás tisztaságáért ugyanis mindig a hivatalban lévő kormányzat a felelős. Naivak lennénk azonban, ha azt gondolnánk, hogy a kapkodó “földreformmal” és a “népi kezdeményezéssel” csupán normákat szeg meg a kormány, olyanokat, amelyek megsértése megállapodott demokráciákban nem ildomos (sőt nem volt jellemző az 1990 óta demokratikus keretek között leköszönő három kormány gyakorlatára sem). A Fidesz-MPP valójában nem hagyta abba a választási kampányt, és láthatóan már a következő (netán előrehozott?) erőpróbára készül. Ezért megy el a jogállamiság határáig, tartja bizonytalanságban az országot és készültségben híveit. A populista politizálásba fogott jobboldal már ellenzéki szerepét játssza, megpróbálván megakadályozni, hogy a hivatalba lépő szocialista-szabad demokrata kormány győztes választásokkal, és a voksolás után általában növekvő népszerűséggel a háta mögött kísérelje meg megvalósítani 100 napos programját. Ezzel a Fidesz egy újabb hagyományt vesz semmibe. És akkor még nem beszéltünk a Happy Endről és Ezüsthajó Kft.-ről, a kormányzat leginkább kegyelt vállalkozásairól, amelyek a választások után villámgyorsan bejelentették: végfelszámolást kérnek maguk ellen. Nem szokás…
- 09:22 Ezer gyerekkel születtet kevesebb idén augusztusban, mint tavaly
- 09:04 Johnny Depp újra Jack Sparrow-nak öltözött, hogy egy spanyol gyerekkórház betegeit felvidítsa
- 08:53 Hatvan másodperc alatt kettős emberhátrányba került az EL-csapat
- 08:49 Ki akarta szabadítani a dróthurokba szorult kutyát, vasvillával esett neki a csapdát kitevő szomszédja
- 08:37 Megszüntették a nyomozást polgárőrök tankolási ügyében
- 08:35 Orbán Viktor azonnal helyettes államtitkárt cserélt
- 08:22 Újjászületett Szentes évszázados fényírdája
- 08:21 A Saturday Night Live humoristája szerint Sydney Sweeney „könyörgött nekik, hogy a melleiről poénkodjanak”
- 08:16 Kigyulladt egy nyolcadik emeleti lakás Újpalotán, egy idős férfi meghalt
- 08:02 Aláírásgyűjtés indult a 21-es főút zenélő útszakasza ellene, hangos a Nélküled
- 08:01 Szoboszlai: A csapat nyer, és ez a legfontosabb
- 08:00 Számháború: hány budapesti háziorvos praktizál, és közülük kik fognak ügyelni?
- 07:36 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 07:34 Most mindenki kipróbálhatja Magyarország legdrágább stadionját
- 07:33 Tóth Vera Oláh Ibolyáról: Olyan lehetőségcunamit kapott, amit egyikünk sem, de képtelen volt élni vele
- 08:35 Orbán Viktor azonnal helyettes államtitkárt cserélt
- 07:09 MSZP Orbánnak: Ön szerint az 1956 üzenete, hogy az orosz agresszió ellen nem kell védekezni?
- 18:17 Egymillió forintot hagyott el az utcán Rácz Jenő, jelentkeztek nála a megtalálók
- 17:53 Olimpiai aranyért kap kitüntetést a kapitány, aki ki se vitte volna Párizsba Gulyás Michelle-t
- 05:40 Mi az a VPN, hogyan véd, és mire lehet még használni?
- 06:39 Ázsia Expressz: megvan a 3 páros, aki hajszázik, közülük kiesik valaki pénteken
- 16:39 „Két hét múlva kint vagyok és megöllek te kutya!” – őrjöngve támadt az őt hátba szúró vádlottakra egy férfi a debreceni bíróságon
- 07:34 Most mindenki kipróbálhatja Magyarország legdrágább stadionját
- 21:49 Kritikus állapotban van egy 18 éves kerékpárversenyző, miután nagyot bukott
- 18:17 Kirúgta Daniel Ricciardót a Forma-1-es csapata
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!