Tabán – a főváros egyik legrégibb települési helye.#<# Nem csoda, hiszen a mai Erzsébet-hídfő helyén már a rómaiak idejében révátkelő volt (szemben a pesti oldalon castrum), később a középkori Budának is fontos magva, hőforrásait ismerték és használták, különösen a török időkben, a mai Rác fürdő és a Rudas fürdő elődje már működött. A törökűző 1686-os ostrom után a romok közé illír-horvát, német és leginkább rác telepesek érkeztek és élesztették újjá, később Rácvárosnak is nevezték. A szép magyarosnak ható Tabán elnevezés is rác eredetű: az ördögi árvizeket produkáló Ördögárok mentén működő tímárműhelyekről és boltokról Tímártelep, azaz Tabahan volt a neve. A XIX. század végére fokozatosan alakult nyomorúságos szegénynegyeddé, ennek ellenére a hangulat, festőisége nemcsak az öreg szerzetes-költőt, Virág Benedeket, hanem később Krúdy Gyulát is vonzotta, nem beszélve a festők százairól. A szép, de roskatag Tabánt a 30-as évek első felében bontották el, néhány műemlék épület kivételével. Megmaradt a két fürdő, a plébániatemplom, az Aranyszarvas fogadó, Semmelweis szülőháza. De ha az ember ma a Tabánba téved, csodamód még mindig meglegyinti a régi idők levegője. Mint például a Döbrentei utca 250 éves épületében, ahol egykor a Budai Hét Választó Fejedelem fogadó, majd a második világháború végéig a Háromcsőrű Kacsa működött, ’45 után lakóház lett belőle, pár hónapja pedig, pompás restauráció után, megnyílt a Villa Doria étterem. Elragadó, ódon udvar (remek szabadtéri színházat lehetne itt csinálni), a régebbi szárnyban, melyhez ősi várfalmaradvány tapad, kitűnő Tabán-történeti kiállítás. Az emeleten van az olasz étterem, rendkívüli ízléssel kialakítva. Először egy szalonba lépünk, kényelmes fotelekkel, ahol aperitifet kortyolgatva üldögélhetünk, ha netán korán érkezünk foglalt asztalunkhoz. Jobbra-balra hat kisterem. Egybenyitva impozáns látvány, kastélyszerű, de szép régi ajtóikkal be is zárhatók, különteremnek. A pasztellszín falak, klasszicizáló szobrok, jó bútorok, saját feliratos poharak, “Villa Doria” hímzésű, tojáshéjszínű szalvéták proccmentes, megnyugtató eleganciát sugároznak. Csupán valami meleg, mondjuk borostyános fény hiányzik az asztalokról, a csillárok túl egyöntetű, hideg fényét lágyítandó. A kiszolgálás hibátlan. A ház borát ittuk, mely kisivóknak poharanként kapható: varázslatos toscanai, gyümölcsillatú, hosszan lecsengő száraz bor. Meleg előételnek garnélarákokat ettünk, az egyik fokhagymás mártással, friss bazsalikommal, a másikat sáfrányosan. Tulajdonképpen itt be is lehetett volna fejezni. Főételnek párom már külsőre is fantasztikus mediterrán hallevest hozatott, ötféle tengeri szörnyeteggel, irigyeltem nagyon, de egyszer Hamburgban romlott kagylót ettem, három napig halálomon voltam tőle a szállodaszobámban, azóta kilöki a szervezetem az egyébként rajongva szeretett kagylót. Úgyhogy én egy lazac és menyhal együttest kértem tárkonyos mártásban, sült zöldségekkel, vigasztalódtam tehát, különösen a menyhal ropogós pikantériája tetszett. Édességnek kétféle karamellt próbáltunk, angolos puding volt az egyik, rápirított barnacukorral a másik. Álom. Akárcsak az eddig általam ismert legjobb kávé, a Pelé: órákig érzed, hogy Pelét ittál. (Nem azért mondom, de a mi solymári Aranykoronánkban is ezt kapja a vendég.) Azt hiszem, a Villa Doriába gyakran visszatérünk.
- 09:27 Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
- 09:22 Ezer gyerekkel születtet kevesebb idén augusztusban, mint tavaly
- 09:04 Johnny Depp újra Jack Sparrow-nak öltözött, hogy egy spanyol gyerekkórház betegeit felvidítsa
- 08:53 Hatvan másodperc alatt kettős emberhátrányba került az EL-csapat
- 08:49 Ki akarta szabadítani a dróthurokba szorult kutyát, vasvillával esett neki a csapdát kitevő szomszédja
- 08:37 Megszüntették a nyomozást polgárőrök tankolási ügyében
- 08:35 Orbán Viktor azonnal helyettes államtitkárt cserélt
- 08:22 Újjászületett Szentes évszázados fényírdája
- 08:21 A Saturday Night Live humoristája szerint Sydney Sweeney „könyörgött nekik, hogy a melleiről poénkodjanak”
- 08:16 Kigyulladt egy nyolcadik emeleti lakás Újpalotán, egy idős férfi meghalt
- 08:02 Aláírásgyűjtés indult a 21-es főút zenélő útszakasza ellene, hangos a Nélküled
- 08:01 Szoboszlai: A csapat nyer, és ez a legfontosabb
- 08:00 Számháború: hány budapesti háziorvos praktizál, és közülük kik fognak ügyelni?
- 07:36 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 07:34 Most mindenki kipróbálhatja Magyarország legdrágább stadionját
- 08:35 Orbán Viktor azonnal helyettes államtitkárt cserélt
- 07:09 MSZP Orbánnak: Ön szerint az 1956 üzenete, hogy az orosz agresszió ellen nem kell védekezni?
- 18:17 Egymillió forintot hagyott el az utcán Rácz Jenő, jelentkeztek nála a megtalálók
- 17:53 Olimpiai aranyért kap kitüntetést a kapitány, aki ki se vitte volna Párizsba Gulyás Michelle-t
- 05:40 Mi az a VPN, hogyan véd, és mire lehet még használni?
- 06:39 Ázsia Expressz: megvan a 3 páros, aki hajszázik, közülük kiesik valaki pénteken
- 16:39 „Két hét múlva kint vagyok és megöllek te kutya!” – őrjöngve támadt az őt hátba szúró vádlottakra egy férfi a debreceni bíróságon
- 07:34 Most mindenki kipróbálhatja Magyarország legdrágább stadionját
- 21:49 Kritikus állapotban van egy 18 éves kerékpárversenyző, miután nagyot bukott
- 18:17 Kirúgta Daniel Ricciardót a Forma-1-es csapata
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!