Mérföldekre vagyunk egymástól – vallotta be magyar kollégájának Javier Conde, az Európai Uniót képviselő spanyol nagykövet a csatlakozás költségvetési aspektusairól múlt pénteken folytatott tárgyaláson.
Conde nem csupán arra célzott, hogy a bővítés finanszírozásának kérdésében milyen széles szakadék tátong az EU és a tagjelöltek álláspontja között. Az unió kormányrúdját ebben a félévben kezében tartó Madrid növekvő aggodalommal tapasztalja, hogy a tagállamok is rendkívül megosztottak a kérdésben. A széthúzásról árulkodik az is, hogy a tizenötök költségvetési fejezetről készült, országokra lebontott közös álláspontja vajmi keveset tett hozzá az Európai Bizottság által még január végén ismertetett általános pénzügyi javaslathoz. A Magyarországnak is átadott pozícióban például nyoma sincs összegeknek. Így az sem derül ki belőle, hogy az EU számításai szerint mennyi lesz a magyar hozzájárulás a büdzséhez.
ERŐS ELLENÁLLÁS. A számok kifelejtésének részben objektív okai vannak, hiszen a pénzügyi kihatású fejezetek részletekbe menő tárgyalása még odébb van. Diplomaták ugyanakkor egy ettől eltérő magyarázattal is szolgálnak. Elmondásuk szerint főleg a nettó befizető tagállamok (Németország, Hollandia, Svédország) körében olyan erős ellenállás tapasztalható a bővítési pénzügyi csomag fontos elemeivel szemben, hogy már-már komoly válságtól lehetett tartani. Az említett források ennek tulajdonítják, hogy a közös álláspont végül több kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt. A kevés kivételek közé tartozik az új tagok jogának elismerése arra, hogy a csatlakozást követő egy-két évben meghatározott összegű visszatértést kapjanak a költségvetésből. Ez azért tűnik indokoltnak, mert miközben a dolgok jelenlegi állása szerint azonnal le kell szurkolniuk a teljes “tagdíjukat”, a hosszabb átfutási idő miatt kezdetben vékonyan csordogálhatnak a kifizetések az unió kasszájából. Alkalmasint olyan helyzet állhat elő, hogy pénzügyi egyenlegük a belépést követő első években romlani fog a közvetlenül a taggá válást megelőző állapothoz képest. Magyarországnak a tagság első évében előreláthatóan körülbelül 900 millió eurót kell majd befizetnie a közös költségvetésbe. Ez az összeg nagyjából megegyezik az országnak 2004-ben szánt regionális támogatások mértékével. Utóbbi azonban csak pénzügyi kötelezettségvállalás, a ténylegesen kifizetendő pénz ennél jóval kevesebb lesz. Hazai szakértők attól tartanak, hogy az első néhány évben romolhat az ország költségvetési pozíciója.
Az EU ennek kivédésére hajlandó az első években meghatározott öszszeget visszafizetni az újonnan csatlakozó államoknak. Ebben nincs semmi szokatlan, hiszen az unió a legutóbbi bővítés során ugyanezt a módszert alkalmazta a mellesleg sokkal gazdagabb belépő országok pénzügyi terheinek enyhítésére. A dolog szépséghibája, hogy az EU a legújabb “jövevények” esetében több feltételhez is kötötte a költségvetési visszatérítést. Juhász Endre magyar főtárgyaló például elfogadhatatlannak nevezte, hogy csak 2006-ig bezárólag tervezik a kompenzációt, miközben minden előző bővítés során ennél hosszabb volt az átmeneti időszak. A nagykövet szerint a teljes befizetési kötelezettség is igazolhatatlan lenne akkor, ha – mint a közvetlen agrárkifizetéseknél tervezik – nagy jelentőségű területeken hosszú átmeneti időszakokat vezetnek be a mostani tagjelöltek számára. Végül, magyar részről azt a megkötést is kifogásolják, miszerint a visszatérítéseknek a berlini kereteken belül kell maradniuk. Az Európai Bizottság januári javaslata a Berlinben 1999 márciusában elfogadott sarokszámokhoz igazodva: a Budapestnek visszajáró pénz nem lenne több 160-180 millió eurónál.
Juhász Endre szerint a berlini pénzügyi csomagnak legalább kétféle olvasata van. És úgy tűnik, az EU-ban mindenki azt az értelmezést használja, amely eleve kizárja, hogy az újonnan csatlakozó országok a közös agrárpolitikában vagy a regionális támogatásoknál rögtön a jelenlegiekkel azonos megítélés alá essenek. Tetszik, nem tetszik, a tagjelölteknek az Európai Bizottság által javasolt globális összeggel kell majd beérniük. És ez még a jobbik eset! Hollandia, Németország és néhány más tagország elképzelései között ugyanis egyáltalán nem szerepel a közvetlen kifizetések akárcsak 25 százalékos kiterjesztése az új tagállamokra.
A Brüsszel által a napokban véglegesített új álláspont-tervezetek kitartanak a közvetlen támogatások tíz évre elnyújtott bevezetése mellett. A hivatalos dokumentumban feltüntetett és a tagjelöltek által egyébként is kevesellt termelési kvóták többsége pedig tovább csökkent a januári adatokhoz képest. Az éves tejkvótát például 1,95 millió literről 1,80 millió literre vitte le az Európai Bizottság, noha a magyar kormány eredetileg 2,80 millió literre jelentett be igényt. Brüsszel a szarvasmarha-ágazatban az egymásnak ellentmondó magyar adatok miatt egyelőre nem tett új ajánlatot, a szektor egyik szegmensében, a szopós borjaknál viszont 133 ezer egyedről 120 ezerre süllyedt a kvóta. Némi gyógyír lehet a sebre, hogy a gabonaszektorban a hektáronkénti 4,2 tonnáról 4,5 tonnára emelték fel a terméshozamot, ami már jobban közelí t a 5,04 tonna/hektáros magyar adatokhoz. A közös agrárpolitika támogatási rendszerébe javasolt gabonatermő terület nagyságát nem módosította az új javaslat, így ez továbbra is a kedvezőnek látszó 3553 ezer hektár.
MUNKAMEGOSZTÁS. A szűkkeblű kvótaajánlatokban a tagjelölt országok annak a véleményüknek a megerősítését látják, hogy az unió tulajdonképpen a saját termékei számára készíti elő a piacot. Az Európai Bizottságnál azt nem is titkolják, hogy egyfajta munkamegosztás kialakítását tartják a távlati célnak. Nyugat-Európa reszortja lenne a haszonállatok (mindenekelőtt a szarvasmarhák) tenyésztése, míg a gabonatermelés révén Közép- és Kelet-Európa lenne az unió éléskamrája. Ebben az esetben az új tagállamok növekvő marhahús-fogyasztását importból kellene kielégíteni, ami ellen azok érthetően kézzel-lábbal tiltakoznak.
Az EU egyelőre adós a másik nagy pénzügyi fejezetnél, a regionális politikánál is az egyes országokra jutó konkrét fejlesztési támogatások összegével; a százalékos arányok azonban már rendelkezésre állnak. A megadott számokat átlagolva arra lehet következtetni, hogy a 10 országnak szánt összes regionális fejlesztési támogatás 12,5 százaléka jut majd Magyarországra. Ez 2004-ben 883 millió, 2005-ben 1 milliárd 18 millió, 2006-ban pedig 1 milliárd 29 millió eurót jelent. Az már biztosnak látszik, hogy az ország egész területe, még a legfejlettebb Közép-Magyarország is, jogosult lesz a legbőkezűbb támogatási alap (a strukturális alapok első számú célterületének) igénybevételére. Számításaink szerint a csatlakozás várható első évében, 2004-ben a strukturális alapból 582 millió euró, a kohéziós alapból pedig körülbelül 300 millió euró járna az országnak. A tényleges kifizetés azonban – a felhasználásban kezdetben jelentkező nehézségekre való tekintettel – vélhetően nem éri majd el a fenti szintet. A tagság első évében járó regionális pénz így is négyszerese annak az összegnek, amihez Magyarország jelenleg fejlesztési támogatások címén jut a közösség költségvetéséből. Ennek teljes felhasználására azonban nem lesz garancia.
