Lélegzetvételnyi szünethez sem jut az utóbbi napokban a hazai aukciós közönség.#<# Az elmúlt héten a MűTerem Galéria árverezett a Budapesti Kongresszusi Központban, e hét elején - lapzártánk után - pedig a Nagyházi Galériában licitálhatott a nagyérdemű. Most pénteken a Kieselbach Galéria várja a vásárlókat a Vígszínházba. A körúti árverezőház közel 230 tételt kínál eladásra, a kollekcióból mintegy 30 alkotás kortárs művészek keze munkája. E kategóriában a legmagasabb árról, 6 millió forintról indítják Bortnyik Sándor vegyes technikával készült Bauhaus-kompozícióját. A klasszikusnak mondott tételek közül kiemelkedik Márffy Ödön Nyergesi lány című alkotása, amelynek kikiáltási ára 10 millió forint, és ugyanennyiről kezdődhet az alku ifj. Markó Károly Szerelmesek olasz tájban című festményéért. Nyolcmillió forint a minimum, amit remélnek az eladók Aba-Novák Vilmos Komédiások című fára készült temperájáért. Kieselbachék válogatásában még számtalan kiemelkedő alkotás szerepel, így többek között Vaszary János, Lotz Károly, Székely Bertalan, Markó András, Egry József, Rippl-Rónai József és Mattis Teutsch János művei. Mattis Teutschtól egy szobor is vevőre vár, a Fekete női akt kikiáltási ára 2,6 millió forint. Érdekességként említenénk meg, hogy a MűTerem Galéria aukcióján egy hasonló aktszobra 7 millió forintos leütési áron kelt el. A MűTerem Galéria árverési krónikájával még adósak vagyunk olvasóinknak. Az előző héten lezajlott rendezvény csaknem teljes sikert hozott, a felkínált 199 tételből mindössze 10 maradt vissza, 59 mű leütési ára haladta meg az 1 millió forintot és 14 esetben 10 millió forint fölé licitáltak a vásárlók. A rekord, miként az várható volt, Rippl-Rónai József 1904-ben festett, Az Arno partján című olajképéhez fűződik, a 24 millió forintért felajánlott műért 46 millióig folyt az alku. Paál László Békák mocsara című alkotására 24 milliónál koppant a kalapács, és ugyanezen kép egy másik variációja 19 milliós kalapácsárat ért el. Derkovits Gyula Aukció 1930. című, olajjal, arany- és ezüstporfestékkel készült, 6 millióról indított különleges műve kalapácsáron 32 milliót ért, 13 milliót adtak Kádár Béla Zenélő hölgyeiért, 19 milliót Rippl-Rónai Baromfiudvaráért. Végül, de nem utolsósorban, Munkácsy Mihály Barbizonban festett Fasor című olajképéért 12 millió forinttól 44 millióig licitáltak.
- 07:09 MSZP Orbánnak: Ön szerint az 1956 üzenete, hogy az orosz agresszió ellen nem kell védekezni?
- 07:09 200 km/órás széllökésekkel érte el Floridát Helene, már halálos áldozata is van a hurrikánnak
- 06:58 Júliusban helyezték ki, azóta sem élesítették az új budapesti traffipaxokat
- 06:49 Trumppal is találkozik Zelenszkij az Egyesült Államokban
- 06:46 Nemzetgazdaság: Orbán Viktor újabb beruházást emelt ki
- 06:39 Ázsia Expressz: megvan a 3 páros, aki hajszázik, közülük kiesik valaki pénteken
- 06:37 Nemzetközi körözést adtak ki a felrobbanó csipogók ügyében érintett norvég-indiai férfi ellen
- 06:30 Annyira részeg volt, hogy véletlenül felvett 5 millió forintnyi kölcsönt
- 06:18 Az Árulók: két játékosnak véget ért a műsor, egyiküket Árpa Attila maga zárta bele egy koporsóba
- 06:15 Tapssal fogadták pedagógus kollégái az oktatónak állt fiatal roma péket
- 06:11 Ma még sokfelé nyárias idő lesz, holnap jön a hidegfront
- 05:57 Dombóvár volt DK-s polgármestere Tisza Szigetet alapított
- 05:50 „Nekem a 32 év sok!” – A fiatal Máté gazda bepánikolt az érte küzdő jelöltek életkorán
- 05:40 Mi az a VPN, hogyan véd, és mire lehet még használni?
- 05:05 Szaltóbajnok gigahalat akasztottak a Tiszán
- 15:33 Hétfőn megkérdeztük Dézsi polgármestert, tud-e ingatlanmutyiról, kedden levették a témát a győri közgyűlés napirendjéről
- 14:47 Egy 76 éves nőt gázolt halálra a metró a Határ úton
- 16:48 „Mi mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk” - Schmidt Mária is reagált Orbán Balázsra
- 18:17 Kirúgta Daniel Ricciardót a Forma-1-es csapata
- 16:47 Magyar Péter állítja, Orbán egy AI-alapú Magyar Péter-szimulátorral készül kettejük strasbourgi vitájára
- 17:01 Sürgősséggel adtak közel hatmilliós jutalmat Nagykörös távozó fideszes polgármesterének
- 16:00 Meghalt Jelenits István
- 18:56 Uma Thurman budai edzőteremben gyúrt
- 13:46 Ázsia Expressz: Stohl András villantására egy játékostársa sem volt felkészülve
- 16:36 Hízik a Szuverenitásvédelmi Hivatal büdzséje: milliárdos irodabérlés, 14 fős elnöki titkárság, elektromos kisteherautó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!