Woody Allen, mint egyik filmjében mondja, sohasem akarna olyan klub tagja lenni, amely befogadná őt.#<# Mi magyarok bezzeg régóta szeretnénk az Európai Unió tagjává válni. Inkább az a kérdés, milyen lesz valójában az a klub, amelynek Magyarország tagjává válhat. Úgy tűnik, ezt ma kevésbé tudjuk, mint pár éve feltételeztük.
Az EU elődje, az európai Közös Piac olyan gazdasági integrációként alakult meg, amelynek egyik principális célja az volt, hogy a gazdasági integráció folyamatának révén a gyors gazdasági fejlődésre mindig képes (akkor Nyugat-) Németországot a gazdasági előnyök horgonyával a demokratikus Európához kösse. A politikailag akkoriban kiskorúsított németek a gazdasági fejlődés lehetőségéért elfogadták a fejőstehén szerepét. Mára azonban a helyzet alapvetően más: Németország politikailag emancipálódott. Ráadásul az országegyesítés súlyos összegekbe került a német adófizetőknek, és a választott módszer gazdasági eredménye elmaradt az optimálistól. Mindez óvatosságra inti a német adófizetőket a bővítés rájuk eső terhei vonatkozásában – a közelgő parlamenti választásokra sandító német politikusokat pedig uniós vállalásaik korlátozására ösztönzi. A német gazdaság manapság egyhelyben topog, strukturális alkalmazkodási nehézségek sújtják, nő a költségvetési hiány és a munkanélküliség.
TŰZ ÉS VÍZ. A költségvetésbe befizető országok általános vonakodása nyomán Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke aligha tehetett mást, mint igyekezett korlátozni a tagjelölteknek szánt uniós ígéreteket. Prodi és az EU más vezetői jól tudták, hogy a nettó befizetők számára még az agrárkifizetések negyede és a strukturális támogatások fele is elfogadhatatlanul bőkezű ajánlat lehet a tagjelöltek számára. Prodi és munkatársai a mindenkit kielégítő javaslat kidolgozásával olyan feladatot kaptak, mint a tűz és víz elegyítése – nem is teljesen sikerült eddig megbirkózniuk vele.
Az uniós támogatások teljes és alapos megreformálása kikerülhetetlen, de a 2006-ig érvényes költségvetésben már biztos nem kerül rá sor. El lehetne kezdeni a viharosnak ígérkező egyeztetéseket most, de akkor biztos nem lesz tagfelvétel 2006 előtt, márpedig ez Magyarországnak nem érdeke. A másik lehetőség a 3-4 legfelkészültebb tagjelölt felvétele lehetne, amelyeknek egyenrangú feltételek mentén történő integrálását az uniós büdzsé könnyedén elbírná. Ennek a csoportnak biztos befutó tagja lehetne hazánk és 2-3 másik, nálunk is sokkal kisebb ország (Szlovénia, Málta, Észtország). Ez lenne Magyarország számára a legkedvezőbb szcenárió, politikai, geopolitikai megfontolásokból azonban ennek vajmi kevés esélye van.
MÁS, DE NEM ROSSZABB. Számolni kell tehát azzal a kijózanító fejleménnyel, hogy Magyarország már nem abba az unióba fog belépni, amelyikbe szeretett volna. De mekkora baj ez? Az unió – mint gazdasági/piaci integráció – belső nivelláló ereje a nyolcvanas években csatlakozott országok példája szerint jelentős. Ezt a hatást azonban nem feltétlenül tompítja, sőt erősítheti, ha az unió elosztási koalícióból a külvilág felé nyitottabb, onnan külső hatásokat befogadni inkább képes képződménnyé válik. A külső piacok versenyének erősödése az EU egészének előnyére válhat: csökkenhet az integrációs szintű agrárprotekcionizmus, rugalmasabbá válhatnak az uniós munkaerőpiacok. Cserébe viszont, úgy tűnik, az érdem és alku alapon kialakított pénzügyi átcsoportosító mechanizmusok ereje és a transzferek nagysága lényegesen csökken.
A magyar gazdaságnak nem lesz könnyű ebben a versenyben helyt állnia – de az esélyek nem rosszak. Magyarországon nemcsak a legmagasabb a térség országai közül az eddigi tőkeberuházások nagysága, de azok megoszlása a világgazdaság nagy régiói között is meglehetősen kiegyenlített. Kár lenne ezt a globális kapcsolódást akár részlegesen feladni. Ehhez az unió átalakulása a korábbiaknál jobb feltételeket adhat. Fontos az is, hogy az EU a közeljövőben várható, minden eddiginél radikálisabb átalakulásánál jó eséllyel Magyarország már mint tag lehet jelen, és kihasználhatja frissen elnyert klubtagságának minden előnyét.
De azzal az illúzióval, hogy a belépés nyomán ránk, magyarokra rádől majd a pénzeszsák, jobb ha leszámolunk. Az uniós tagok klubja sem lesz már az úriemberek disztingvált szivarozó helye, mire belépünk. Persze, jobb ha belátjuk, soha nem is volt az. Hazánk éppen a klubszabályzat újraformálásának pillanatában lép a terembe. A klub átalakul: most a korábbiaknál sokkal inkább mindenkinek magának kell gondoskodnia saját szivarjáról. De a régi klubtagokkal jóban lenni azért hasznos lenne…
