az a bírósági ítélet, amely parlamenti fölszólalásáért marasztalt el, jogerősen, egy parlamenti képviselőt.#<# Mi, újságírók is érintve vagyunk: a szólásszabadság annál is mélyebbre süllyedt, mint amilyen szintre a Magyar Hírlapot sújtó elhíresült ítélet juttatta, egy korrekt, ám a befolyásos Schmidt Máriára nézvést kellemetlen tudósítás miatt. A csorbát ezúttal Demeter Ervin titkosszolgálati miniszter sérelme okán látták szükségesnek kiköszörülni. Keller László (MSZP) 2000 végén kérte számon a kormányfőtől a kisgazdák szerinte „hungarista” kapcsolatait, majd megkockáztatta, hogy ezek kivizsgálásának elmaradásában „…esetleg közrejátszik az, hogy éppen az ön miniszterének, felelős miniszterének az édesapja annak a hungarista mozgalomnak a tagja, amelyre én utaltam”. A bíróság eleve leválasztotta az ügyről az édesapát, Hajdú Demeter Dénest érintő állítólagos sérelmet, és csupán annyit állapított meg: önmagában is személyiségi jogot sért az a – mégoly burkolt – tényállítás, amely szerint Demeter szánt szándékkal nem tett volna eleget hivatalából eredő feladatának. A honatya nyilatkozatát képviselőként, az országgyűlésben tette – így a bíróság indoklása -, ám felelős a médiában megjelentekért is, hiszen számítania kellett arra, hogy szavait ismerteti a sajtó. A Pest Megyei Bíróság ekképpen a szabadosság, a szenzációhajhászás vészes terepének állította be a médiát. És ami még szomorúbb: súlyosan korlátozta egy közszereplő személy, egy miniszter bírálatának lehetőségét. Hiszen nem a miniszter személyes érintettsége volt itt a kérdés – a jobbos sajtóban rendszeresen szereplő édesapa ügyét leválasztották -, sőt az államtitok miatt azt sem firtatták a bíróságon, vajon Demeter tényleg vizsgálta-e a kisgazdák gyanított nexusait. Kellert azért marasztalták el és kötelezték sajtó-helyreigazításra, valamint 700 ezer forint kártérítésre, mert nem felelt meg a rá háramló bizonyítási kötelezettségnek. Pofon a demokráciának: a miniszter a bíróságra szaladhat, a bíróság pedig igazságot szolgáltathat rá nem tartozó afférokban. Holott az, hogy mit csinál – vagy mit nem csinál – egy politikus, nem személyiségi ügy, hanem közügy.
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
