Gazdaság

Heti portfólió – Bizonytalan hetek

Heti portfólió – Bizonytalan hetek 1Jóllehet, a tőzsdei kibocsátók összesített eredménye a gyorsjelentések tanúsága szerint csak stagnált az előző évhez viszonyítva, közülük a legnagyobb cégek kellemes meglepetéssel szolgáltak#<# - mutat rá Trippon Mariann, a CIB Értékpapír Rt. elemzője. A pesti börze három vezető társaságánál (OTP, Matáv, Mol) a tavalyi eredmény a várakozásokon felül alakult, amit a piac erőteljes árfolyam-emelkedéssel honorált. Az elemző szerint a magyar részvénypiac ez évi kilátásai kedvezőek: a lelassult globális gazdasági környezetben a régió gazdaságai relatíve magas gazdasági növekedést produkálnak, ami térségünk felé irányíthatja a figyelmet – ennek első jeleit már tapasztalhattuk is. Az év második felétől kezdődően pedig a várakozások szerint a globális növekedés is újra felgyorsul, ami a fejlett részvénypiacokon is javíthatja a hangulatot. Heti portfólió – Bizonytalan hetek 2Rövid távon azonban még erős a bizonytalanság, ami miatt Trippon Mariann jelenleg a portfólióban nem javasolja a részvények túlsúlyozását. “Egyrészt a nemzetközi piacok teljesítménye sem meggyőző, másrészt a közelgő választások mindenképpen növelik a rövid távú kilátások bizonytalanságát, így a portfólióba 50-50 százalékos részvény-állampapír arányt javaslok, amit a későbbiekben a részvények javára módosítanék” – mondja. A kiválasztott részvények közé elsősorban a legnagyobb likviditású blue chipek kerültek. Az állampapír-portfólióba 1, 3 és 5 éves államkötvényeket választott Trippon Mariann, várakozásai szerint a mérséklődő infláció elsősorban ezeken a lejáratokon hat kedvezően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik