Gazdaság

A PSINET szövetségei – Együtt a hálón

A hazai informatikai piac két jelentős szereplőjével is szorosra fűzte kapcsolatát a PSINet Magyarország Kft.#<# A legnagyobb magyarországi vállalati internetszolgáltató együttműködése a Webigennel és az Interware-rel válasz a megváltozott üzleti internetes viszonyokra. A szövetség közös termékfejlesztéseket, közös beruházásokat, és együttesen működtetett webes szolgáltatásokat jelent. “Ma már ugyanis nemcsak az internetes felületek – honlapok, portálok,
e-business megoldások, e-kormányzati oldalak – létrehozására van igény, hanem azok menedzselésére üzemeltetésére és fejlesztésére is” – mondja Kóka János, a Webigen Rt. elnöke. A tavaly például a kormányportál kialakításában alvállalkozóként közreműködő Webigen az idén is a közintézményi és vállalati ügyfelek szükségleteire alapozza üzleti tervét.

Az efféle partnerségeknek azért is van itt az ideje, mert a PSINet a távközlési liberalizációval sajátos helyzetbe került; mindez persze az internetszolgáltatók (ISP) többségére érvényes. Középen foglalnak ugyanis helyet az infrastruktúrát adó távközlési vállalatokkal és az internetszolgáltatásra épülő megoldásszállítókkal együtt alkotott láncolatban. Üzletük bizonyos szegmenseiben ráadásul a távközlési vállatok az internettelefon- és internetszolgáltatói piacra behatolva egyre inkább versenytársként jelennek meg. Garancia a szövetség életképességére, hogy a vállalati internetszolgáltatók közül Magyarországon a PSINet rendelkezik a legtöbb ügyféllel. Az úgynevezett bérelt vonalak számaránya alapján számított piaci részesedése 20 százalék felett van; ezt a meglévő kapcsolati tőkét próbálja majd kiaknázni a Webigennel közös fellépésével.

Az Interware-rel, a legnagyobb magyarországi szerverüzemeltetővel való együttműködés szintén az új szolgáltatói tevékenységek erősödését segíti. Ennek során ugyanis a PSINet a piacvezető co-location szolgáltató adatközpontjában helyezte el szervereit, ami tovább növelheti a vállalat jövőben nyújtandó kihelyezett informatikai szolgáltatásainak biztonságát.

A PSINet azonban nemcsak az üzleti, hanem a lakossági internetezésben rejlő lehetőségeket is igyekszik meglovagolni, ha áttételesen is. A vállalat szolgálja ki közvetve a néhai Elender örökségéből maradt Inter.net és a Fotexnet egyéni előfizetőit is, így gyakorlatilag minden ötödik hazai magánfelhasználó a PSINeten keresztül kapcsolódik a hálózatra.

Az internetszolgáltató tavalyi árbevétele egyébként közel 5 milliárd forint volt. Graur Tamás, a PSINet ügyvzető igazgatója szerint 10 százalékos nyereségrátával dolgoznak. Bármekkora bajban legyen is így a cég amerikai anyavállalata, a hazai menedzsment valószínűleg továbbra is együtt marad – nem kizárt, hogy idővel új tulajdonos irányításával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik