Münchenben a Bayerischer Hof luxusszállodában vasárnap véget ért egyike azoknak a mamutkonferenciáknak, amelyekről csak utólag derül ki, hogy miért hívták őket össze. A 48 óráig tartó tanácskozáson 43 ország 400 delegátusának a világ biztonságpolitikai gondjait kellett volna megvitatnia, ami persze lehetetlenség. Így pusztán az a kérdés maradt, hogy akkor miért? A NATO és az Egyesült Államok netán üzenni akart valamit a világnak?
A válasz: igen.
Az első üzenet hordozója Washingtonból érkezett, s nem a külügy, hanem a Pentagon csúcsairól: Wolfowitz a védelmi miniszter helyettese. Róla az a hír járja, hogy közismert héja létére ő volt az Egyesült Államok helyzetéről (state of the Union) München előtt két nappal elhangzott elnöki beszéd legkeményebb részének szerzője.
Az alaptézis az, hogy létezik olyan valami a világban, mint a “gonoszság tengelye”, amely terrorista támaszpontokat és az azoknak rejtekhelyet, vagy burkolt segítséget nyújtó államokat köti össze. Másrészt ez a tengely a világot jókra és rosszakra vágja ketté. A jó oldalra csak azok kerülhetnek, akik a terror amerikai definícióját, s ezzel együtt az ellene vívott harc amerikai vezetését elfogadják.
KÍSÉRLETI LÉGGÖMBÖK. Azt, hogy ezen a stratégián belül milyen kombinációk foglalkoztatják a Pentagont, meglepő módon John McCain szenátor közölte a müncheni gyülekezettel. Ő az elnökválasztási harc elején a republikánus centrum és a mérsékelt szárny legnagyobb reménysége volt. Úgy vélték: ő netán feltartóztathatja Bush menetelését a Fehér Ház felé. Így ez a szereposztás maga is üzenet: nincsenek szárnyak, teljes a republikánus egység a Wolfowitz által tolmácsolt Pentagon-vonal mögött.
A szenátor megbízatása az volt, hogy (személyes helyzetét kihasználva (tehát nem hivatalosan) bocsássa fel a Pentagon néhány kísérleti léggömbjét. A következők hangzottak el. Először: az iraki rezsim afganisztáni típusú megdöntése mérné a legsúlyosabb csapást a terrorizmusra. Másodszor: formailag egy ilyen háborút török – tehát moszlim – vezérlet alatt kellene megvívni. Harmadszor: ütőképes sereggé kell szervezni a Szaddam ellenes erőket, északon a kurdokat és délen a síitákat. Így eljátszhatnák azt a szerepet, amit az Északi Szövetség csapatai vállaltak Afganisztánban. Negyedszer: a támadás indítása felfüggeszthető, ha első engedményként Szaddam teljes és ellenőrizhető működési szabadságot biztosít a nemzetközi megfigyelőknek.
KÉNYES KAPCSOLATRENDSZER. München másik nagy témája a NATO szervezetén belül jelentkező feszültségek, a NATO-orosz viszony és a további keleti kiterjesztés problematikája volt.
Ami a feszültséget illeti, az szeptember 11. után jelentkezett új formában, miután Washington (1949 óta először) demonstratíven életre keltette a közös védelmi kötelezettségvállalást igénylő híres ötödik cikkelyt – majd az egész afgán háború folyamán látványosan elnézett a NATO feje felett.
A NATO-orosz kapcsolatrendszerről mindkét oldalról csak igen mérsékelt hangú, jámbor óhajok hangzottak el. Az afganisztáni győzelem után az amerikaiak némileg lehűtötték a korábbi hetekben szinte eufóriásan lelkessé váló orosz kapcsolatot. Komoly gondokat csak az okozhatna, ha a novemberi prágai NATO-csúcs előtt Moszkva keményen elutasítaná a három balti állam felvételét – ez azonban valószínűtlen.
Marad még a felveendők közül Szlovénia és Szlovákia. Az előbbi szinte problémamentes, az utóbbi nem. Havel cseh elnök – a novemberi csúcs házigazdája – így fogalmazott. “Szlovákia megkapja a NATO-meghívót, hacsak valamilyen szerencsétlen fordulat nem történik.” Nyilvánvaló, hogy Havel a szeptemberi szlovákiai választások miatt aggódik, amelyek visszaemelhetik a hatalomba Meciar ex-miniszterelnök ultrasoviniszta pártját.
Hogy ez ne történjen meg, ahhoz nyárig olyan megállapodásnak kellene születnie Pozsony és Budapest között a státustörvény vitájában, amely nem ad lovat Meciar alá. Ebben az értelemben tőlünk is függ a NATO további keleti kiterjesztésének sorsa.
