Néhány évvel ezelőtt St. Moritz legdrágább luxusszállodája, a Hotel Palace – ahol egy kétágyas szoba napi 1000 svájci frankba kerül – az Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát felidéző kulináris rendezvényt tartott. Előtte a budapesti Auguszt cukrászdába küldte egy hónapra az egyik cukrászát, mint olyan helyre, ahol a legjobban el lehet sajátítani a magyar specialitásokat. E történet jelentőségét az adja, hogy a svájci cukrászat már a múlt században is világhírű volt, s ma is az egyik legjobbnak számít. A monarchiában is helvét mesterek – mint például Gerbeaud Emil – vitték sikerre ezt a kultúrát. Német turisták is gyakorta térnek be az Auguszt cukrászdába, hiszen az egyik legnépszerűbb útikalauz ezt az üzletet ajánlja nekik, ha édességet kívánnak.
Auguszt József tulajdonos ma már nem lepődik meg, ha külföldiek nyitnak be a cukrászdába, de bő egy évtizede ez még nem volt mindennapos. Akkoriban esett meg, hogy egy dán rendszámú emeletes busz állt meg az utcájukban, s a kitóduló gyereksereg megrohamozta az üzletet. Amikor egyiküktől megkérdezte, hogy honnan jöttek, azt a választ kapta, hogy Koppenhágából, s ott hallották, hogy Budapesten itt a legjobb a fagyi. E történetekre tán még az alapító dédnagypapa is büszke lenne, különösen annak fényében, hogy a cég fejlődése – enyhén szólva – nem volt töretlen.
FÉNYES SZELEK. A dédunoka éppen, hogy csak megszületett ugyanis, amikor 1951-ben államosították a cukrászdát, csakúgy, mint három évvel korábban az édesanyja presszóját, akinek a lakására is szemet vetett a hatalom. Ezért a családot kitelepítették. Taktaszadáról 1953-ban kerültek vissza a fővárosba, ahol az édesanya az állami édességbolt-hálózat egyik üzletében helyezkedett el. Négy évre rá kiváltotta az ipart – az anekdoták szerint lefizetett valakit az engedélyért, hiszen “osztályidegennek” számított -, otthagyta munkahelyét, s cukrászdát nyitott a Fény utcában, ahol az üzlet ma is működik. A családfő viszont mindvégig megtartotta az állami állását, a magánszféra ugyanis akkoriban nem jelentett biztos jövőt.
Az édesanya jól érzett rá a piaci igényre, az idő tájt ugyanis nemigen lehetett igazán jó süteményeket kapni, a Fény utcai üzlet így hiánypótlónak számított. Az elvtársaknak is jobban ízlettek a maszek készítmények az államinál, nem véletlenül fékeztek le Rózsadombra igyekvő fekete Mercedesek is gyakorta a cukrászda előtt – amelynek ajtaja fölött nagyobb betűkkel az állt, hogy “Cukrászda”, alatta pedig jóval kisebbekkel, hogy “Tulajdonos: Auguszt E.-né”, mintegy szimbolizálva a korlátokat.
A szülők nem presszionálták Auguszt Józsefet, hogy cukrász legyen: édesanyja arra ösztökélte, hogy szerezzen diplomát, legyen orvos vagy mérnök, mert egy állami állást stabilabbnak ítélt. A fiú azonban nem nagyon szeretett tanulni, inkább hajlott a kétkezi munkára, ezért otthon javasolták neki, hogy menjen cukrásztanulónak. Tanoncként az átmenetileg Vörösmarty cukrászda néven üzemelő Gerbeaud-ba került, ahol olyan “lökést” kapott, hogy hamar megszerette a szakmát. Így természetszerűen adódott, hogy a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után segítő családtagként édesanyja üzletében álljon munkába, bár elmondása szerint ezt nehezen lehetett elintézni. Később esti tagozaton főiskolai oklevelet szerzett, emiatt külön kérvényezni kellett, hogy letehesse a cukrász mestervizsgát, amely ahhoz szükségeltetett, hogy kisiparos lehessen. A vizsga most is nélkülözhetetlen a számára, mert manapság csak az válthat cukrászműhelyre vállalkozói engedélyt, aki fel tudja mutatni a “mesteri” okiratot.
A változásokat jelzi, hogy a nyolcvanas évek elején felkerülhetett a bejárat fölé az “Auguszt cukrászda” felirat, a rendszerváltás óta pedig a főnök egyéni vállalkozás formájában működteti az üzletet. Elmondása szerint a família ugyan több jogcímen is kapott kárpótlást – édesapja a Dózsa téren lévő, azóta lebontott cukrászda, édesanyja az eszpresszó elvétele miatt, a család minden tagja a kitelepítésért -, ám ez a pénz együttesen sem volt jelentős, a kárpótlási árveréseken egy-egy őszibarackost és dióst vásároltak, a cukrászda igényeinek kielégítésére. “A rendszerváltás előtt jövedelem tekintetében a felső 20 százalékhoz tartoztunk, ma már ez nem mondható el. Nincs olyan határtalan lehetőség, mint régen, amikor bármi jóval előállhattunk, mutatkozott rá kereslet. Fagylaltot nem sokan készíthettek, ma viszont az összes közért árusít, s minden sarkon előre csomagolt édességeket kínálnak standokról” – értékeli a helyzetet a tulajdonos, hozzátéve, hogy míg korábban, ha sütöttek egy tepsi meggyes rétest, mind elkelt, ma viszont egyetlen tepsire háromféle rétest kell pakolni. Annak idején húszféle sütemény alkotta a választékot, ma hatvanféle. A hiánygazdaságban viszont a beszerzés okozott nehézséget, ezért nagy raktárkészleteket kellett tartaniuk. Amikor éppen kapni lehetett meggybefőttet, azt vásároltak vagy ötszáz üveggel, mert ki tudta, mikor lesz erre ismét mód. Még a tejszín beszerzése is problémás volt. Előfordult, hogy az éppen kapható alapanyagokra komponáltak új terméket. Most viszont nem kell nagy raktárt fenntartani, hiszen pillanatok alatt mindent házhoz szállítanak a gyártók. Az anyag, a rezsi és a munkabér aránya ugyanakkor jócskán megnőtt a kiadási oldalon.
Auguszt József 51 éves, a szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően elvégezte a cukrász szakmunkásképzőt, majd 1971-ben édesanyja cukrászdájában kezdett el dolgozni. Esti tagozaton vendéglátó-ipari üzemgazdász diplomát szerzett 1975-ben a Vendéglátó-ipari Főiskolán, s a következő esztendőben cukrász mestervizsgát is tett. 1978-ban az üzlet társtulajdonosa, tíz évre rá, édesanyja nyugdíjba vonulása után pedig százszázalékos birtokosa lett.
A cukrászdát az 1852-ben “szabadult” dédapja, Auguszt Elek alapította 1870-ben. Az államosítás után Auguszt József édesanyja indította újra az üzletet, amely ma tíz alkalmazottat foglalkoztat.
A vállalkozó fia 19 éves, kislánya hat hónapos, felesége szintén az üzletben dolgozik. Húgának két cukrászdája van. Szabad idejében olvas – televíziójuk nincs is -, továbbá szeret gyalogtúrákat tenni.
EREDETI ANYAGOKBÓL. “Megesett, hogy egy amerikai fiatalember nyitott be az üzletünkbe karácsony előtt – idéz egy esetet Dóczi Dénesné, a Dóczi Delikát tulajdonosa -, s Auguszt cukrászdában készült bejglit kért. Elmesélte, hogy három éve, amikor Budapesthez kötötte a munkája, már vásárolt nálunk ilyen süteményt, s most ugyan Varsóban dolgozik, de csupán emiatt repülőre ült.” Dócziné hozzáfűzi, hogy előtte több cukrász-szállítót kipróbáltak, de nem váltak be. Nem úgy, mint mostani partnerük, büszkék is a vele kialakított üzleti kapcsolatra.
“Eredeti anyagokat használunk, nem kész keverékeket, tortalapokat, porokat, s hagyományos technológiát alkalmazunk, ami nyugaton is ritkaság” – hangoztatja Auguszt József. Ám amikor a régi családi receptekről érdeklődik az ember, azt feleli, hogy ez mítosz, ma nem lehet eladni azt, ami száz éve ízlett a közönségnek. “A gyerekek mindig is azt a képességet örökölték, sajátították el az elődöktől, hogy meg tudják állapítani egy süteményről, hogy jó-e, s ha nem, mit kell változtatni rajta, hogy jó legyen” – árulja el a családi titkot a főnök, megemlítve, hogy 90 éves édesapja és 85 éves édesanyja manapság is beállnak a pult mögé.
FELFELÉ BŐVÜL. “Már gimnazista koromban hozzá jártam az osztálytársaimmal, mert neki volt a legjobb fagylaltja, mostanság pedig hetente rendelünk – kizárólag – tőlük, hiszen minden munkatársunk születésnapját megünnepeljük” – mondja Kürti Sándor, a Kürt Computer Rendszerház Rt. tulajdonosa.
A vállalkozó szeretné a cukrászatot kft.-vé alakítani, de ennél is fontosabbnak tartja, hogy az üzletük fölött lévő, megvásárolt lakást, összekötve a bolttal, “leülős” cukrászdát létesítsen. Tapasztalata szerint komoly igény lenne erre, hiszen most is jó néhány vendég órákat álldogál náluk, capuccinóval a kezében, beszélgetve. Elképzelését már megvalósította volna, ám az üzlethelyiség ma is az önkormányzaté, s a két eltérő tulajdonformájú ingatlan nem nyitható össze. Nemrég viszont ígéretet kaptak rá, hogy a hivatal eladja nekik a helyiséget. A tulajdonos túlzott bővítést azonban nem tervez, mert úgy véli, ahhoz olyan elkötelezett cukrászt kellene találnia, amilyen ő, mert bizonyos mennyiség fölött egyedül nem győzné a minőség ellenőrzését.
