Két hónappal ezelőtt még úgy látszott, hogy az MSZP ezt a kampányidőszakot is békésen átalussza, ahogyan tette legutóbb 1998-ban.#<# Medgyessy Péter tavaly júniusi miniszterelnök-jelöltté választásával a szocialista párt egy időre átvette a vezetést a közvélemény-kutatási listákon. Hiába töltötte a Fidesz-MPP 2001 nyarát kihelyezett kormányülésekkel, koronaúsztatással és újabb millenniumi tűzijátékokkal, az MSZP előnye megszilárdulni látszott. Ekkoriban mondták kampánycsapatának tagjai Medgyessyről, hogy főnökük nem hagyja irányítani magát, mert "élvezni szeretné a kampányt", tehát csak oda és úgy megy el szerepelni, ahol és ahogyan szükségesnek látja. A kampány könnyű futamnak tűnt számára.
SZEPTEMBERI FORDULAT. A helyzet azonban szeptemberben gyökeresen megváltozott. Egyrészt a Fidesz és az MDF választási megállapodása sikeresen egyesítette a két párt szavazóbázisát. Másrészt a szeptember 11-i terrorista merényletek hatása világszerte átrendezte a helyi politikai diskurzust, és az állampolgárokban feléledő biztonságvágy mindenütt megerősítette a kormányon lévő pártokat. (Ez alól csak a lengyel jobboldal volt kivétel.) Bármit próbált tenni az ellenzék, az ocsúdáshoz legalább két hónap kellett: november közepéig a nemzetközi terrorizmus, az afganisztáni háború, Oszama bin Laden üldözése és a lehetséges civilizációs konfliktusok kirobbanásának latolgatása uralta a magyar politika napirendjét. A Fidesz megerősödött, Orbán Viktor államférfi-mezt húzott magára, és hiába győzött Lengyelországban a baloldal, senki sem kezdett a “varsói gyorsról” beszélni.
Medgyessy ugyan szerette volna elkezdeni kampányát, de nem állt módjában, mert ellenfelei adminisztratív eszközökkel akadályozták benne. Így heteken át kocsmákban, söntésekben támasztotta a pultot Kuncze Gáborral, mert az egyetemi előadótermekbe nem engedték be. Novemberben aztán egy Fidesz-közeli lap robbantotta a Gresham-ügyet, amely szerint Medgyessy kétes szerepet játszott az átalakítási projekt helyi képviselőkkel való elfogadtatásában: a jobboldal szerint vagy befolyással üzérkedett, vagy pedig semmiért vett fel 100 ezer dollárt. Az ügyészség nyomozást rendelt el. Több mint egy hétbe telt, amíg Medgyessy magához tért a megrendítő ütés után – de végül magához tért. Az újság ellen indított perét első fokon megnyerte, de ennél is fontosabb volt, hogy ráébredt: ellenfelei mindenre elszánták magukat hatalmuk megtartása érdekében. A könnyű kampány álmát elfújta a szél. Ez a pofon később még bumerángnak is bizonyulhat a Fidesz számára, mert ez ébresztette fel az MSZP-t, hogy elkezdje kampányát. A gépezet beindult.
Az MSZP fő ellenfelének stratégiája három területre irányult: jobboldali politikai dominanciájának erősítésére, az állami és társadalmi szervezetek irányítására, illetve a hosszú távú, pozitív célkitűzések sulykolására. Először, a pártpolitika terén a Fidesz a kisgazdák szétesésének tartósítását, a jobboldali maradékpártok és “megélhetési politikusaik” integrálását, a MIÉP kezelhető szinten tartását, végül a jobboldali koalíció kiszélesítését (a Lungo Drom bekapcsolását) igyekezett megvalósítani. Másrészt, az állami, önkormányzati, és társadalmi szervezetek szorosabb kontrolljával a Fidesz azt a látszatot igyekezett erősíteni, hogy a pártnak rövid távon nincs alternatívája: a társadalom különböző csoportjainak – a vállalkozóktól a pedagógusokig, a bíráktól és ügyészektől a független értelmiségiekig – nincs más választásuk, mint beállni a sorba, s “fegyelmezetten” tudomásul venni a kormány elvárásait. Aki tehát “betelefonál”, túl sokat nevet, vagy más módon ellenzékieskedik, leállítják. Harmadrészt, ami a távoli jövőt illeti, a kormány nagyra törő álmokat, víziókat, látomásokat igyekezett felvázolni a választóknak, azt sugallva, hogy akkor lesz budapesti olimpiánk, eredményes futballunk, négyes metrónk, Trianont feledtető, határokon átívelő nemzeti egységünk, továbbá akkor lesznek Corvin-láncra fűzhető újabb Nobel-díjasaink – egyszóval akkor lesz felvirágzás, Európa utolérése és nemzeti felemelkedés -, ha a Fidesz marad hatalmon. A Fidesz kampánystratégiája tehát a pragmatizmus, a megfélemlítés és a voluntarizmus sajátos ötvözete. A kormányoldal ideológusainak megfogalmazásában mindez a jobboldali politikai együttműködés elmélyítése, a nemzeti egység és a “magyar álom” ígéreteként hangzott.
KI KEZDEMÉNYEZ?A kongresszus előtt álló MSZP-nek egyrészt ezekre a kihívásokra kell választ adnia, másrészt valami váratlant és újat kell ajánlania ahhoz, hogy a kampánytematizálása ne az ellenfele által elképzelt mederben folyjék. Az első vonatkozásban Medgyessy programja a pártpolitikai trükkökön való felülemelkedést ígéri, s azt igyekszik érzékeltetni, hogy a demokratikus politizálás nem alapulhat zárt ajtók mögötti pártalkukon. Az MSZP-ből még novemberben is kihallatszottak olyan belső hangok, miszerint nem is baj, ha a jelölt “megégeti” magát, mert akkor jön el a háttérbe szorított, sub rosa összeesküvők ideje. A hidegzuhany itt is jót tett, a szocialisták rájöttek, nincs értelme egymást fúrniuk, ha kormányoldalról azt ígérik, így is, úgy is egyenként “levadásszák” őket. A Fidesz támadásai helyreállították a szocialista pártegységet: Medgyessy, Kovács és Szili mellett Horn Gyula is reaktiválta magát, emellett újra felbukkant Csehák Judit, valamint előkelő helyre kerültek olyan pártmatuzsálemek, mint Kósa Ferenc és Vitányi Iván. A már régóta belső ellenzékinek számító Szűrösnek kitették a szűrét. A pártgarnitúra elitjéből csak Nagy Sándor, Jánosi György és Szekeres Imre viszonylagos passzivitása szúr szemet. A párt szövetségi viszonyait diszkrét hallgatás övezi: a Munkáspártról nem érdemes beszélnie egy nemzeti közép felé törekvő jelöltnek; csak reménykedhet abban, hogy annak választói a második fordulóban majd őt támogatják. Az SZDSZ-t elvileg liberális barátként kezelik, ám ez nem jelenti azt, hogy az MSZP bárhol is befutó helyeket engedne át neki. Az utóbbi hetekben a szocialisták között felerősödött az a nézet, hogy pártjuknak egyedül is győznie kell.
KISTAKARÍTÁS. Az állami-önkormányzati szervezetekben dolgozókat – köztisztviselőket, közalkalmazottakat – a szocialisták programja meg kívánja nyugtatni afelől, hogy nem lesz nagytakarítás, ellenkezőleg, folytatódik a közigazgatási reform, ezúttal szakmai alapon. Kivételt ez alól csak az APEH “Simicska-kommandósai” képeznek, akiket a szocialisták rövid úton szélnek eresztenének – tekintet nélkül arra, hogy szakmailag megállták-e a helyüket vagy sem. A társadalom széles rétegeinek megnyerése – különösen a nem szavazók mobilizálása – az ellenzék számára kulcskérdés, ezért a Medgyessy-program a társadalom kettészakítottságának megszüntetését, az öszszetartozást és a békességet hirdeti. Némi fantáziátlanságról tanúskodik ugyanakkor, hogy a szocialisták külföldi kampányötleteket egy az egyben próbálnak adaptálni a szikesebb hazai politikai körülmények közé: francia mintára a nemzeti egyetértés (concordance) gondolatát, az olasz baloldal Olajfa-koalíciójának (Ulivo) mintájára pedig az Akácfa-koalíció ötletét. A program az értelmiségieket meg kívánja szabadítani “az állami függőség és kényszervállalkozás csapdájából”, nyugalmat, szabadságot és “erős intézményeket” ígérve nekik.
A program híján van nagyszabású vízióknak, ezeréves gyökereknek és égbetörő gondolati felhőkarcolóknak. A társadalmi béke helyreállítása mellett a demokratikus jogállam “teremtését” ígéri, amit rendszerváltó igényű vállalkozásként prezentál. Úgy látszik, még mindig nem tartunk ott, hogy az ellenzék egyszerűen csak kormányváltást, jobb kormányzást ígérjen. Az MSZP elkerüli, hogy hatalomra jutását a Horn-korszak folytatásának lehessen értelmezni. Ezen a téren azonban sok még a tennivalója: egyrészt a Horn-korszak frontemberei közül számosan még most is ott vannak a párt országos listájának reprezentatív “húszas keretében”, másrészt a nagyközönség az MSZP-t még mindig, ha nem is a kommunistákkal, de a Bokros-csomag pártjával azonosítja. E szkeptikus nézetet nehéz elhomályosítani. Ezért igyekszik hangoztatni Medgyessy, hogy nem a múltról, hanem az újrakezdésről van szó. Ehhez azonban hangsúlyosabbá, megragadhatóbbá és vonzóbbá kellene tennie az egyébként jól hangzó egyetlen víziót: a jóléti rendszerváltást. A program azonban inkább szól a konkrét teendőkről, mint a hosszabb távú tervekről; meglehet, éppen ezzel kívánja ellenpontozni a Fidesz több emberöltőre szóló rögtönzéseit. Mégis helyesebb lett volna többet mondani annál, mint hogy az MSZP “európai Magyarországot” akar, mert eddig minden rendszerváltás utáni kormány ezt akarta.
Medgyessy választási programja a szocialisták válasza az Orbán-Torgyán kormány elmúlt éveire. Válasznak jó, de a sikeres kampányhoz még kevés. A sikeres kampány ugyanis nem állhat csak válaszokból; annak összehangolt, erős kezdeményezésekre kell épülnie.
VAN CSAPAT. Nem tudhatjuk, milyen lesz az MSZP kampánya, de a csapat a kezdeti ingadozások után összeállt, és kifutott az arénába. Ha belegondolunk, az MSZP 12 éves története során még egyszer sem kampányolt igazán. 1990-ben a szocialisták tudták, hogy bármit tesznek, bukásra vannak ítélve. 1994-ben tudták, hogy bármit tesznek, győzni fognak. 1998-ban pedig azt hitték, semmit sem kell tenniük az újabb győzelemért. Vesztettek. A következő éveket azzal töltötték, hogy előbb a magyar Tony Blairt keresték, majd a hazatérő Németh Miklósban régi önmagát. Magukkal és belső harcaikkal voltak elfoglalva. Tavaly decemberben azonban – az utolsó utáni pillanatban – az MSZP felébredt. Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: az MSZP fennállása óta először politikai kampányba kezdett.
