Gazdaság

Vita az uniós költségvetésről – Számmisztika

A támogatások tekintetében valószínűleg kedvezőtlenebb elbánás illeti majd a leendő európai uniós tagokat, mint a jelenlegieket.

Hagyománnyá vált, hogy az Európai Unió Miniszteri Tanácsa üléseinek otthont adó épület udvarán a szervezet soros elnökségét ellátó ország felállít egy ideiglenes emlékművet, amelynek hangulata egy ideje meglepően hűen tükrözi a bővítési tárgyalások hullámzását. Január eleje óta Spanyolország jóvoltából egy hatalmas méretű aranyalma díszeleg az udvaron, megdöbbentően pontos barométerként jelezve a “légköri viszonyok” változását a csatlakozási tárgyalásokon. A műalkotás akár “A viszály almája” nevet is kaphatná, utalva arra, hogy a több éve tartó alkufolyamat a legkényesebb és legnehezebb szakaszhoz ért, ahol a pénzekről tárgyalnak majd.

Vita az uniós költségvetésről – Számmisztika 1FESZÜLTSÉGFORRÁS. Az előttünk álló egy évben formailag három fejezetről – a mezőgazdaságról, a regionális politikáról és a költségvetési kérdésekről – folyik majd az egyezkedés. A gyakorlatban azonban a több mint 90 milliárd eurós éves közösségi költségvetés 80 százalékát kitevő két politikai területről kezdődik meg az alkudozás.

Nincs dráma alapkonfliktusok nélkül, és a bővítési tárgyalásokon ebben sincs hiány. A fő feszültségforrás az, hogy az EU által a bővítésre szánt források és a tagjelöltek anyagi természetű igényei között jókora rés tátong. Az unió 1999 márciusában – az emlékezetes berlini csúcson – határozta meg a közösség 2000 és 2006 közötti pénzügyi kereteit, s azon belül az új tagoknak szánt költségvetési forrásokat. A tizenötök Berlinben még 6 ország 2002 és 2006 közötti csatlakozásával számoltak, így ennek finanszírozására szavaztak meg összesen 58 milliárd eurót – a tényleges kifizetések 45 milliárd euró körül alakultak volna. Az akkori helyzethez képest két ponton is módosult a forgatókönyv: a dolgok jelenlegi állása szerint a bővítés 2002 helyett csak 2004-ben kezdődik meg, továbbá várhatóan nem hat országgal, mint azt három éve gondolták, hanem maximum tízzel.

Vita az uniós költségvetésről – Számmisztika 2A berlini sarokszámok újratárgyalása nem reális opció. Sem a jelenlegi tagoknak nem fűlik hozzá a foguk, sem a jövendőbeli tagoknak, hiszen a csomag felbontása késleltetné a csatlakozást. Berlinhez az unión belül mindenki ragaszkodik, csak nem egyformán. Az Európai Bizottság napokon belül elkészül egy javaslattal, amelyben a berlini plafonon belül a megváltozott körülményekhez igazítja majd az 1999-ben jóváhagyott költségvetési tételeket. Az újonnan csatlakozó országok az eredeti elképzelés szerint 6,45 milliárd eurót kaptak volna tagságuk első évében, míg például 2004-ben már 11,61 milliárdot. Brüsszel azt javasolja, hogy 2004-re (tehát a bővítés tényleges első évére) maradjon meg az eredeti összeg. Így a 2004-es és a 2002-es bővítési büdzsé közötti durván 5 milliárd eurós különbözetből 4-gyel több ország felvételére és még a közvetlen agrártámogatások részleges kifizetésére is futná.

A garantált árak csökkenéséért az uniós gazdákat kompenzáló közvetlen jövedelemtámogatások új tagokra való kiterjesztésének forrásai egyáltalán nem szerepeltek a berlini csomagban. Az EU-ban azonban kezdik belátni, hogy az új tagok agrártermelőinek ilyen mértékű diszkriminálása politikailag tarthatatlan, arról már nem is szólva, hogy az EU-farmerek jövedelmének durván kétharmada ebből a támogatási formából származik. A közvetlen kifizetések azonnali és teljes kiterjesztéséhez – ahogy azt a tagjelöltek az egyenlő elbánás nevében követelik – azonban az unió részéről a szándék és a pénz is hiányzik. A magyar agrártermelők azonos bánásmód esetén évente 1,4 milliárd eurót kapnának közvetlen jövedelemtámogatás formájában (csak a gabonatermelők 1,1-1,2 milliárdot). Az EU ezzel szemben 2002 és 2006 között mindent egybevetve csak 12,41 milliárd eurót szánt a mezőgazdasági költségvetési fejezet alatt a bővítésre.

Vita az uniós költségvetésről – Számmisztika 3ÁTMENET. Megbízható értesülések szerint az Európai Bizottság 5-10 évre szeretné elhúzni azt az időt, ameddig a mostani tagjelöltek fokozatosan hozzájutnának az EU-tagoknak járó teljes közvetlen kifizetésekhez. A spanyol agrárminiszter az Európai Parlamentben legalább 5 éves bevezetésről beszélt. E logika szerint az új tagok agrártermelői kezdetben csak a teljes jövedelemtámogatás 10-30 százalékát kapnák kézhez (a konkrét arány még eldöntésre vár) és ez emelkedne évről évre, amíg elérné a teljes összeget. Egyet jelentene-e ez az újonnan csatlakozó országok kisemmizésével? Franz Fischler agrárbiztos szerint nem, mert a garantált árak bevezetése már önmagában is növelni fogja a magyar, a lengyel és más tej- és hústermelők jövedelmét. Brüsszel a nyugtató szavakon túl a vidékfejlesztésre és mezőgazdasági szerkezetváltásra fordítandó keret megemelésével kívánja valamelyest kárpótolni majd az új tagokat.

A közvetlen kifizetések legalább 5 évre elnyújtott bevezetésének elfogadásával a tagjelöltek gyakorlatilag megkötnék a saját kezüket a 2007-től induló hétéves közösségi költségvetésről már EU-tagként folytatandó kormányközi alkudozáson. Nem világos, hogy ilyen szándék is meghúzódik-e a bizottsági terv mögött, az új tagok “lefojtása” mindenesetre oldhatja a bővítés hátrányos pénzügyi következményeitől tartó francia és spanyol félelmeket.

Vita az uniós költségvetésről – Számmisztika 4BIRTOKON BELÜL. A regionális politikában valamivel kedvezőbbek a kilátások: az Európai Bizottság a Figyelő értesülése szerint azt javasolja majd, hogy az új tagok 2006-ig teljesen birtokon belülre kerüljenek az elmaradott térségek felzárkóztatását elősegítő alapokhoz való hozzáférésben. Az EU 2002 és 2006 között közel 40 milliárd eurót különített el strukturális célokra (az elmaradott régiók támogatására) az újonnan taggá váló országoknak. A berlini pénzügyi előirányzatok alapján Magyarország 2006-ra már 2,2 milliárd eurót kapna strukturális támogatásként a közösségi kasszából. Ez a szám úgy jött ki, hogy a hazai lakosság lélekszámát (10 millió) megszorozták azzal a 219 euróval, amely az unióban az egy főre jutó támogatás mértéke az EU-s GDP-átlag 75 százalékát el nem érő térségekben. Juhász Endre magyar főtárgyaló szerint ezenkívül – Portugáliához és Görögországhoz hasonlóan – évente további 400-450 millió euróra tartanánk igényt a kohéziós alapokból.

Bármennyire meglepő, de az Európai Bizottság agrárajánlatánál is van rosszabb. Hans Eichel, az EU és ezáltal a bővítés számlájához legtöbb pénzzel hozzájáruló Németország pénzügyminisztere olyan ajánlatot tenne a tagjelölteknek, amely az Európai Bizottság csomagjához képest több mint 10 milliárd euróval kevesebb pénzt szán az új tagoknak 2004 és 2006 között (lásd a táblázatot). Egy, a Figyelőnek nyilatkozó – neve elhallgatását kérő – német forrás elmondta, hogy az Eichel-terv szerint a 2004-ben csatlakozó országok nem az eredetileg arra az évre betervezett összeget kapnák, hanem csak a 20 százalékkal megfejelt 2002-es keretet (azért ennyivel, mert néggyel több ország felvétele körülbelül 20 százalékkal növelné az újonnan belépők lakosságát). A következő évben (2005-ben) a berlini 2003-as kerethez adnának hozzá 20 százalékot és így tovább.

A német pénzügyminiszter elképzelésének sarokköve, hogy miután a tagállamok az Agenda 2000-ben (ez a berlini csomag másik neve) nem számoltak a közvetlen kifizetések új tagokra történő kiterjesztésével, ezért azok utólagos becsatornázására már nincs mód. “Tudomásul kell venni, hogy a közvetlen jövedelemtámogatásra nincs pénz” – közölte a Figyelővel egy bennfentes német forrás.

Nehéz nem észrevenni azt az ellentmondást, hogy miközben Berlin spórolni akar a bővítésen, addig határozottan erőlteti a nagy létszámú kiszélesítést. “A pénzügyi kérdésekről folytatandó vita nagy teszt lesz Németország számára” – vélekedett egy magas rangú brüsszeli tisztviselő, arra célozva, hogy Berlinnek, ha őszintén akarja a bővítést, anyagi áldozatokat is kell hoznia érte.

A német választások közeledése természetesen sok mindent megmagyaráz. Így azt is, hogy Gerhard Schröder kancellár komoly támadási felületet hagyna magán, ha nem harcolna oroszlánként a német érdekekért. Ez jelen esetben a közösségi költségvetéshez való német hozzájárulás további növekedésének megakadályozását jelenti.

“Eichel-torony”. Berlin azonban aligha rokkanna bele a 10 milliárd eurós különbségbe, amin egyébként is osztozna a másik 14 EU-tagállammal. Más kérdés, hogy Németországnak elemi érdeke olyan rendszerbe foglalni az új tagokat, amely nem vetíti előre a költségek robbanását az új, 2007-től induló költségvetési időszakban. Ezzel együtt a parlamenti választások után kedvező irányban változhat a német álláspont és összedőlhet a pénzügyminiszter által épített “Eichel-torony”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik