Gazdaság

ÁLLAMHÁZTARTÁS – Költekezőben

Petschnig Mária Zita, ÁLLAMHÁZTARTÁS – Költekezőben 1a Pénzügykutató Rt. szekértője: „A 2002-re vonatkozó, a kiadási és a bevételi oldalt egyaránt befolyásoló döntések miatt jövőre az államháztartás GPS hiánya eléri a 4 százalékot. Ráadásul ebben az ÁPV Rt. és az MFB számai még nincsenek benne, azok további 1-2 százalékkal növelik a konszolidált hiányt. Számításba kell venni azt is, hogy a 2002-es GDP a költségvetésben előre jelzettnél alacsonyabb lesz, így az elosztható jövedelem is kisebb lesz a büdzsében tervezettnél.”

Az államháztartás EU-konform módon számított hiánya 2001 végére elérheti a GDP 5,2 százalékát. A magyar gyakorlat szerinti államháztartási deficit viszont akár alacsonyabb is lehet az eredetileg tervezettnél: a GDP 3,1 százaléka körül alakulhat. Az eredeti előirányzatnál várhatóan 280 milliárd forinttal nagyobb adóbevételeket az év közben meghatározott kormányzati programcsomagokra, rendkívüli nyugdíjkiadásokra, gyógyszertámogatásra, az ÁPV Rt. közvetítésével a korábbi veszteségek pótlására, köztisztviselői béremelésekre fordítják. A fiskális politika erőteljes expanzióját tükrözi az a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül történő állami költekezés, amely a belföldi kereslet komoly mértékű élénkítését eredményezi.

Jövőre az államháztartási folyamatok az idei jelentős bővítések által komoly mértékben terheltek lesznek. A kiadási oldalon keletkező többletigényekre nehéz lesz forrást találni. Az államháztartás jövő évi enyhe restrikciója azonban – amelyre a választások után nyilvánvalóan mód lesz – az ideivel megegyező, azaz 3,0-3,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt valószínűsít.

ÁLLAMHÁZTARTÁS – Költekezőben 2A magyar nemzetgazdaságnak mintegy 37 milliárd eurónyi külső adóssága van. Ennek csaknem fele az államháztartás és a Magyar Nemzeti Bank külföldi tartozása. A jegybank devizatartaléka jelenleg 13,7 milliárd euróra rúg. A folyó fizetési mérleg deficitje az év egészére 1,4 milliárd euróra várható.

GENERAL BUDGET – On a spending spree

The deficit of the general budget – according to EU-compatible calculations – may reach 5.2 percent of the GDP by the end of 2001. The same – calculated according to Hungarian standards – could, on the other hand, be even less than the predicted figure: about 3.1 percent of the GDP. The expected 280 billion HUF tax revenue surplus is being spent on government projects defined throughout 2001, including pension-related expenses, medicine price support, making up for earlier losses through the State Privatization and Holding Company and public sector wage hikes. Government expenditures channeled through the Hungarian Development Bank reflect a significant expansion of fiscal policy, aimed at creating a strong surge in domestic demand.

ÁLLAMHÁZTARTÁS – Költekezőben 3This years substantial expansion creates a heavy burden for the general budget in 2002 – resources for these extra spending requirements will be hard to find. Next years elections could, however, obviously foster a somewhat more restrictive general budget, paving the way for a general budget deficit of 3.0-3.1 percent of the GDP, the same as this year.

ÁLLAMHÁZTARTÁS – Költekezőben 4The foreign debt of the national economy amounts to close to 37 billion euros. Almost half of this is the foreign debt of the general budget and of the Hungarian National Bank. The foreign currency reserve of the central bank currently stands at 13.7 billion euros. The current account deficit is expected at 1.4 billion euros for 2001.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik