Az AIDS-szűrések alapját képező tesztek ma még jórészt vérminták elemzésén alapulnak#<#, amerikai kutatók azonban most a vizelet HIV-analízisének módszerén dolgoznak. A Calypte Biomedical és az SA Scientific nevű biotechnológiai vállalatok célja, hogy olyan, a harmadik világban is bevethető HIV-tesztet fejlesszenek ki, amelynek eredményére mindössze negyed órát kell várni. A módszer a szervezet által a HIV vírusok ellen termelt és azokhoz kötődő fehérjék – antitestek, más néven ellenanyagok – felismerésén alapul. A Calypte által előállított proteinek nagy hígításban is megtalálják a vírusok ellen termelt természetes molekulákat, és amikor a mesterséges reagens összekapcsolódik a HIV-ellenanyaggal, a vizelet színe percek alatt megváltozik – hasonlóan a terhesség kimutatására alkalmas gyorstesztekhez. Egy-egy vérminta AIDS-vizsgálata ma még napokig is eltarthat, de a vizeleten alapuló teszt ma létező egyetlen módjának elvégzéséhez – az eszközt ehhez szintén a Calypte gyártja – minimum több órára van szükség. Ehhez képest az új reagens lényegesen gyorsabb. A vérvételt kivitelező és a vérvizsgálatokat végző laboratóriumi személyzet általában még ma is félve kezeli az esetlegesen HIV vírusokat tartalmazó vérmintákat. A vizeletben azonban a kórokozók nem fordulhatnak elő, csak az ellenük termelt antitestek – ez pedig kizárja még a véletlen fertőzések lehetőségét is.
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
