Újabb műkincsper kezdődött a napokban a Fővárosi Bíróságon.#<# A történet - csakúgy mint a többi, lapunk által is megírt hasonló eset (Figyelő, 2000/13. szám) - mintegy ötven esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor is a mostani felperesek felmenői az Egyesült Államokba emigráltak. Az örökösök által beadott bírósági kereset szerint D. Géza és felesége 1948-ban letéti szerződést kötött a Szépművészeti Múzeummal és ez alapján az intézet főigazgatójának ideiglenes megőrzésre átadta a tulajdonában lévő képeket, összesen 31 nagy értékű alkotást, amelyeket azután soha többé nem láttak viszont. Az amerikai állampolgárrá vált házaspár többször fordult a magyar múzeumi hatóságokhoz, kérve a képek kiadását, erre változó indoklással, de mindig elutasító választ kaptak. Magyar részről 1954-ben a művek védettségével érveltek, mondván azok nem vihetők ki az országból. Két évvel később azt a kérést is elutasították az illetékesek, hogy az országban élő személyeknek adják ki a festményeket. Az indoklás ezúttal így szólt: a műalkotások értéke szükségessé teszi azok egyben tartását és közgyűjteményben való őrzését. A kereset szerint 1999-ben, illetve 2001-ben a házaspár jogutódainak a képek kiadására vonatkozó kérését ismételten elhárították a magyar hatóságok, ezúttal a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A tárca úgy érvelt, hogy, a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok között 1973-ban megkötött, az amerikai állampolgároknak a magyarországi államosítás, kisajátítás nyomán keletkezett igényeit rendező vagyonjogi egyezmény értelmében a vitatott festmények magyar állami tulajdonba kerültek. Ezt az érvelést a felperes keresetében tévesnek tartja, álláspontja szerint sem államosítás, sem kisajátítás nem történt. A tét nem kicsi, becslések szerint mintegy 400 millió forintnyi értékről van szó, a vitatott festmények között vannak többek között Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Rippl-Rónai József, Bernáth Aurél, Csók István, Barabás Miklós, Benczúr Gyula és Brocky Károly képei. Az alperesek a kereset elutasítását kérték a bíróságtól, a következő fordulóra várhatóan jövő év májusában kerül sor.
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Tömegkarambol az M0-s körgyűrűn, hatalmas dugó
- 10:00 A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt
- 09:46 Orbán Anita: A mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 09:28 432 ezer forint volt a nettó medián kereset – a magyarok fele ennél kevesebbet, másik fele ennél többet vihetett haza
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 08:34 „Ki sem akartam lépni a házból” – Kylie Minogue-nál újra rákot diagnosztizáltak 2021-ben
- 08:16 Számlázás, elszámolás: a legtöbben ilyen problémák miatt panaszkodtak a közüzemi szolgáltatásokra a fogyasztóvédelemnél
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
- 09:00 Hamarosan értékes páncélosokkal találkozhatunk a vízközeli utakon, vigyázzunk rájuk!
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
