Hungaricum-club – Nemzeti kóstoló

Washingtonban a Folger Shakespaeare Libraryben ez év tavaszán az évente rendszeresen megrendezett – általában egy-egy európai országnak is bemutatkozási lehetőséget adó – rangos összejövetelen Orbán Viktor nemcsak a szellemre, a testre is hatni kívánt. Az ezúttal Magyarországot népszerűsítő találkozón a miniszterelnöki beszéd és a kultúrprogram mellé az országimázs-építők kóstolót is csomagoltak a több száz egybegyűltnek a “jófajta hazaiból”. A hungaricumok népszerűsítésében személyesen – Békéscsabán kolbásztöltőként, Makón hagymafesztiválozóként – részt vállaló Orbán Viktor amerikai ajándékcsomagjait értő kezekkel állították össze. Az országot bemutató CD mellé a magyar libamájtól a Tokajiig a patinás magyar élelmiszerek legjavát gyűjtötték csokorba a tengerentúli ínyenceknek.

HASZONLESŐK? A tradicionális magyar ízeket “hordozó” hungaricumok gyártóinak egy éve külön civil szervezete is van itthon, az arisztokratikus csengésű Hungaricum Club (HC), amely a márkaimázs építésén túl az országimázs erősítésén is fáradozik. A négy alapító, mint a magyar asztali kultúra egyenként is több mint százéves reprezentánsa, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., a Pick Szeged Rt., a Tokaj Kereskedőház Rt. és a Zwack Unicum Rt. arra szövetkezett, hogy az EU-csatlakozás után várható áradatban is fenntartsák a tradicionális magyar márkák identitását. A tagok a célt a vásárokon, kiállításokon közös megjelenéssel igyekeznek elérni. Az alapítók első gyermeke az a saját termékeikből összeállított “Taste of Hungary” elnevezésű ajándékcsomag, amelyet a külföldi rendezvényekre, illetve a diplomáciai testületek figyelmébe ajánlva készítettek.

“Ez nem üzlet, nem a nagyobb forgalom reményében jött létre a klub, hiszen a Herendi például a teljes gyártását már egy évre előre eladta – mondja Somogyi Róbert, a Herendi Porcelánmanufaktúra marketing- és értékesítési igazgatója. A HC non-profit jellegű. A bővítés is éppen azért nehéz, mert sok jelentkező közvetlen anyagi előnyökért csatlakozna. A nagyok uszályába kapaszkodva akar új megrendeléseket szerezni, a legzártabb piacokra bekerülni.

Az ajándékcsomagokat is csak korlátozott számban állítják össze, eddig alig több mint 2 ezer darab készült. A fő cél nem a közvetlen bevétel, hanem, hogy erősítsék a márkák imázsát – magyarázza Somogyi. Azt akarják elérni, hogy Magyarország hallatán a külföldiek ne “a volt Varsói Szerződésből jött valamelyik kelet-európai államra” gondoljanak. Kétkedve fogadhatja ezt az önzetlenséget a hazai vásárló, hiszen az imázsépítés azért előbb-utóbb csak kifizetődik, ha máshogyan nem, a még híresebbé váló termékek egyre magasabb árában. Rétfalvi György, a Zwack Unicum Rt. vezérigazgatója is elismeri, hogy a klubtagok forgalmában mindenképpen meghálálja majd magát ez a kollektív imázsépítés. Ha a prémium termékekből nem is fogy majd sokkal több, az árbevétel zömét adó alacsonyabb árú termékeik keresettebbekké válnak.

ELITKLUB. Bár jelentkező lenne, a patinás márkáira büszke HC más szervezetekkel ellentétben nem is akar mindenáron növekedni. Több évi előkészületek után egy esztendeje alakult, de még mindig csak a négy alapító a tagja. Ez a négyesfogat szerint mégsem jelenti azt, hogy arisztokratikus, zártkörű elitklub lenne. Tervezik új tagok felvételét is, de előtte szabályokba akarják foglalni a szigorú feltételeket, amelyekből egyelőre csak annyi körvonalazódott, hogy csak tradicionális és nagy hírű, hazai márka lehet új tag.

A bővítésnél logikus üzleti szempont lehetne, hogy az alapítók versenytársai ne lépjenek be, de ezt a feltételezést egybehangzóan visszautasítják, mondván, a Zwacknak már most is van a Tokajival versenyző bora, a kérdés inkább az, hogy például a több porcelángyártó közül melyik jelentkezését fogadja el a klub.

Kiliti Zsuzsanna, a Halasi Csipkeház igazgatója is szeretné szervezetét bent tudni a HC-ben. A 100 éves márka képviseletében azt várja a klubtagságtól, hogy termékeik olyan réteghez is eljutnak majd, amelyhez idáig nem tudtak. A Halasi Csipkeház 10 millió forintos éves forgalmából ugyanis alig futotta marketingre.

Békési Zoltán pálinkafőző, a Pálinkafőzők Délkelet-Magyarországi Egyesületének elnöke is szívesen csatlakozna valamilyen szervezethez, hogy a nemrég földrajzi árujelzőként védjegyezett békési szilvapálinka, mint hungaricum jó hírét öregbítse. Még pénzt is áldozna erre, de szerveződni nincs ideje. Fájlalja, hogy mint hungaricum-előállítót meg sem hívták a szegedi konferenciára.

A klubalapítók azért is tanácstalanok a bővítés mikéntjében, mert nemcsak ők, a hivatalos testületek sem tudták meghatározni, mi is az a hungaricum. Az agrártárca például olyan nagy hagyományú magyar élelmiszereket tart hungaricumnak, mint amilyen a kalocsai paprika, a makói hagyma, a szatmári szilvapálinka.

VITÁK A NÉVHASZNÁLATRÓL. A Gazdasági Minisztérium szakértői szerint viszont nem csupán a tájjellegű élelmiszerek, hanem a megfelelő technológiával gyártott nagy hagyományú ipari termékek is hungaricumnak számíthatnak. Támpontul szolgálhat a vitában az EU, ahol egyes országoknak a “földrajzi árujelzőként védjegyezett” termékeit illeti meg olyasfajta védelem és támogatás, amilyet a hazai hungaricumok előállítói szeretnének elérni. Az EU listájára a skót whisky, a feketeerdei cseresznyepálinka, a brüsszeli csipke, az olasz grappa mellé egyébként már több magyar termék, élelmiszer is felkerült, közöttük a szatmári szilvapálinka, a kecskeméti barackpálinka, a szabolcsi almapálinka, a makói hagyma. Ám nemcsak itthon vitás termékkör a hungaricum. Évek óta tart a vita a magyar és a szlovák tokaji borászok, az olasz és a magyar szalámigyártók között a névhasználatról.

Miközben a Gazdasági Minisztérium Hungaricum Alprogramja keretében (lásd külön írásunkat) körülbelül harminc tradicionális terméket készítő vállalkozás kapott támogatást, addig a szakemberek szerint ennél a számnál nemcsak előállítóból, de még a potenciális hungaricumból is nagyságrenddel több lehet. A háromszázból azonban valóban csak húsz-harminc olyan patinás márka, valódi “hungaricum” létezik, amely akár már most is megfelelhet az igényes Hungaricum Club feltételeinek.

A szaktárcák, az Országimázs Központ, a Magyar Turizmus Rt. vezetői szívesen fűznék szorosabbra a kapcsolatot a gazdaságpolitika előremozdítása végett az ígéretes kezdeményezésnek tartott, s külföldi kapcsolatai révén máris nagy lobbierejű HC-vel. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy elfogadva a civil szervezet szigorú feltételeit, akár a HC logójával válhatnak a hagyományos, hazai termékek hivatalosan hungaricummá. Somogyi Róbert mégis úgy véli, szemléletváltás kell a sikerhez. Csak úgy juthat eredményre a márkavédő klub, ha a majd csatlakozó valamennyi tag, sőt a magyar üzleti szféra belátja, minden márkának az a jó, ha a többi is boldogul, ha “nem döglik meg a szomszéd tehene”.