Tabán. Buda egyik legősibb településhelye, mert a jelek szerint itt mindig éltek emberek, nyilván fekvése meg az elszűkülő, révátkelőt kínáló Duna miatt.#<# Hévizeiről - Rudasfürdő, Rácfürdő - az első ismert feljegyzés a XV. századból egy burgundiai fejedelmi tanácsostól származik, de nyilván már a hedonista rómaiak előtt sem volt titok, mert ahol a meleg vizet rejtett a föld, ők elő is csalták, hogy podagrás ízületeiket áztassák.
Én kora gyerekkoromból még emlékszem (akkoriban a Vár tövében laktunk) a régi, zsúfolt, festői, de elég nyomorúságos házikókkal megrakott Tabánra, meg arra is, amikor a harmincas években lerombolták és megszületett a mai Tabán véleményem szerint nagyon szerencsésen kialakított együttese: domboldal, Rácfürdő, templomtér, Semmelweis-ház, a régi Szarvas Fogadó líraian ívelő épülete. Benne ma is az Aranyszarvas Étteremmel.
Mennyit vacsoráztunk itt régi jóbarátainkkal, a Vas István-Szántó Piroska házaspárral. Hatalmas beszélgetések, hatalmas röhögések és hatalmas evészetek színhelye volt ez. Vas Pistáék ott laktak egy ugrásra, Dunára tekintő varázslatos lakásukban. Sok vers és festmény őrzi ezt a látványt. Ahogy az első emelet óriásablakaiban ott hömpölygött a Duna, szinte bejött a lakásba, nyugodtan és méltóságteljesen, színét váltogatva, mint Egry képein a Balaton. Naponta meg kell küzdenem azzal, hogy már nincsenek, nem lehet felugrani jó tanácsért, röhögésért, iróniáért. Jó, hogy legalább a szépen gondozott emléklakás működik, képekkel megrakva, Vas írósarkát eredeti állapotban őrizve, mintha éppen csak felállt volna, hogy töltsön magának egy pohár vörösbort. Hátha?
E nosztalgiák terhével megrakva, sok év után újra benéztem a Szarvas tér vadvendéglőjébe. Ki van glancolva, elvesztette az ódonságát, de hát haladni kell a korral. Halak és egyebek mellett külön tételekbe sorolva a szarvas, őz, vaddisznó, vadszárnyas, vadnyúl kínálat. Van miben dúskálni. A savanykás szarvasleves méltó a régmúlt időkhöz, csak éppen langyos, és a langyos leves nem leves. A vadas szarvas és az ő zsemlegombóca korrekt, de az egyik szelet rághatatlannak bizonyult (kutyáink örültek itthon).
Elismerést érdemel a sűrűn előforduló boróka az ételekben (felvidéki elfogultságaim). Mint például a borókás őz nyárson. Megkóstoltuk a harcsagulyást is tabáni kapros túróscsuszával: pompás kompozíció, de a csusza megint majdnem hideg. (Ellentétben a fehér borral! Melyből egyébként pohárnyit nem adnak, ez pedig hiba.) A tokajiban párolt körte áfonyával csábítóan hangzott, csak éppen a körtét elfelejtették megpárolni, ropogott és nem járta át a tokaji. Végül úgy léptünk ki innét, hogy Vasék nélkül az Aranyszarvas fabatkát sem ér. Feltámasztani őket nem lehet. Viszont gondosabban prezentálni lehetne, amihez szinte csak ennyi hiányzik, hogy jó legyen.
