távoztak a betörők, akik márciusban, pontosan két nappal a miniszterelnöki ambíciók bejelentése után “látogatták meg” a Medgyessy Consulting elegáns Gellért-hegyi irodáját.#<# Minthogy nem tűnt el semmi, a névadó tulajdonos nem tett feljelentést. A vizit során vélelmezhetően olyan dokumentumok másolatait szerezték be az ismeretlen látogatók, amelyeket most megbízóik szép sorban adagolva nyilvánosságra hoznak majd. Másképpen ugyanis nehezen magyarázható, miként került idegen kézbe olyan magánjogi szerződés, amelynek közzétételében a szerződő felek bizonyosan nem érdekeltek. Persze az egy más kérdés, hogy a napvilágot látott Gresco-szerződésen kívül milyen további dokumentumokat lehetett, vagy lehetne a Medgyessy Consulting archívumában találni. A Gresham-palota ügyében a kormánypárti sajtó kimondva-kimondatlanul jogi visszaélést sugall. Úgy tűnik azonban, hogy a szóban forgó ügylet törvényes volt. Medgyessyt ismerve nem is tartjuk valószínűnek, hogy jogszerűtlen megbízásokba belement volna. A befolyással való üzérkedés vádja pedig – amelyet sajátos módon éppen Schlecht Csaba védőügyvédje fogalmazott meg – egyenesen jogi nonszensz. Másrészt azonban világos, hogy a mai magyar közvélekedés kevésbé fogadja el az üzleti és a politikai élet közötti átjárást, mint például az amerikai. A közvélemény fenntartással fordul a pénzügyi közvetítők, a tanácsadók felé, és különösen gyanakvással fogadja a lobbistákat. Azt pedig végképp rosszul viseli, ha valaki munkája ellenértékeként nemzetközi tarifákat képes érvényesíteni, azaz meglehetősen sok pénzt keres. Medgyessy és az MSZP elnökségének tagjai ezzel nyilván számoltak, amikor elhatározták a jelölést.
- 23:29 A román hátvéd hét perc alatt piros lapot kapott, de így se gáncsolta el a Tottenhamet
- 21:49 Kritikus állapotban van egy 18 éves kerékpárversenyző, miután nagyot bukott
- 21:48 Magyar Péter: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt Orbán Balázs ügyében
- 21:14 VSquare: A TEK védi Magyarországon Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikust
- 21:02 Dzsudzsák: Rajtunk a sor, hogy ne csak nagy szavakat használjunk, hanem győzelmekkel bizonyítsunk
- 20:41 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 26.
- 20:28 Itt az újabb fantasztikus BL-siker, utolsó másodperces góllal nyert a Szeged
- 20:12 Gulyás Gergely: Vitnyéden semmilyen menekülttábor nem lesz
- 19:57 Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
- 19:30 Le akarta másolni a Dirty Dancing híres jelenetét, két foga és az orra bánta – videó
- 19:25 Szünetelteti pályafutását a női vízilabda-válogatott alapembere
- 19:21 Még mindig elérhető a kormány 187 ezer forintos albérlet támogatása, itt vannak a feltételek
- 19:18 Azt állítja a nyíregyházi gyerekgyilkos, hogy a 12 éves kislány terhes volt tőle
- 19:05 Nincs ok optimizmusra a Fradinál, a beígért karakteres játéknak még nyoma sincs
- 18:59 Metsszük vagy ne metsszük meg a fügefát?
- 16:39 „Két hét múlva kint vagyok és megöllek te kutya!” – őrjöngve támadt az őt hátba szúró vádlottakra egy férfi a debreceni bíróságon
- 15:33 Hétfőn megkérdeztük Dézsi polgármestert, tud-e ingatlanmutyiról, kedden levették a témát a győri közgyűlés napirendjéről
- 13:46 Ázsia Expressz: Stohl András villantására egy játékostársa sem volt felkészülve
- 18:17 Egymillió forintot hagyott el az utcán Rácz Jenő, jelentkeztek nála a megtalálók
- 17:53 Olimpiai aranyért kap kitüntetést a kapitány, aki ki se vitte volna Párizsba Gulyás Michelle-t
- 13:05 Molnár Áron Shane Tusupnak: Egy hatalmas dolgot lenne érdemes még megtanulni. Veszíteni
- 21:48 Magyar Péter: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt Orbán Balázs ügyében
- 13:05 Elütött egy embert a 3-as metró
- 16:48 „Mi mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk” - Schmidt Mária is reagált Orbán Balázsra
- 11:13 Orbán politikai igazgatója: ’56-ból tanulva mi nem álltunk volna ellen az orosz támadásnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!