Hazaküldte első felvételét a Mars 2001 Space Odyssey nevű űrszonda.#<# A Nasa által fél évvel ezelőtt útnak indított űreszköz mintegy 22 ezer kilométer távolságból rögzítette azt a képet, amelyen a Mars déli pólusa látható. A szonda 460 millió kilométer megtétele után kapta lencsevégre a bolygó e részét. A felvétel próbaképpen készült, a Nasa mérnökei arra voltak kíváncsiak, működnek-e a kamerák és rádió-adóvevők. A berendezések a tesztfotózás során jól vizsgáztak. Az infravörös technikával előállított kép egy 6800 kilométer hosszú - tehát a bolygó egész átmérőjét kitevő - területet fog be; s feldolgozása nyomán az is megállapítható, hogy az ottani déli sarkon jelenleg mínusz 120 Celsius fokos hőmérséklet uralkodik. A fotó kiemelt részletén a pólust borító, fagyott szén-dioxidból álló jégsapka figyelhető meg: ez pillanatnyilag több mint 900 kilométer kiterjedésű, ám, mivel a Marson most tavasz van, a jégsapka nemsokára számottevő mértékben zsugorodni fog. A kép felbontása mindössze 5,5 kilométer pixelenként, de a kutatók a jövőben ennél jóval részletesebb felvételeket ígérnek. A szonda ugyanis januárban áll majd a bolygó körüli stabil pályára, és a csillagászok ekkortól várják a nagy felbontású fotókat – ezeken egy képpont mindössze 100×100 méter nagyságú területet fedne majd le. Az ilyen képminőség pedig már alapos vizsgálódást tesz lehetővé: a néhány kilométer kiterjedésű tereptárgyak, kráterek, dombok, vagy akár kiszáradt folyómedrek megfigyelését is.
- 15:16 Általános sebességkorlátozást vezetnek be péntektől a Budai alsó rakparton
- 15:14 „Egyik nap még a medencében úszol, és másnap már nincs ott semmi” – ezek a sztárok érintettek a Los Angeles-i tűzvészben
- 15:10 A Kúria a Líra javára ítélve elutasította a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét
- 14:43 Influenza: húszezren fordultak orvoshoz az év első hetében
- 14:25 Pezsgősüveggel vágta fejbe az ismerősét egy férfi szilveszterkor
- 13:57 A komplett kezdőt eltiltották a meccset tiltakozással kezdő magyar kézicsapatból
- 13:50 Túrázók mentették meg bajba jutott szarvast
- 13:48 Idén nem lesz fegyverpénz a rendőrségen
- 13:48 Az oroszok sem hagyták szó nélkül, hogy Trump kinézte Grönlandot
- 13:43 Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult az oldalanként 226 ezer forintba kerülő tokaji tanulmány ügyében
- 13:39 HMPV: national lab head weighs in on the virus spreading in China
- 13:28 Három hónappal meghosszabbítanák a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatását
- 13:28 Vízmegtartó "gerillaharc": Fogadj örökbe egy zsilipet!
- 13:11 Visszavitetnék az eredeti síremléket Derkovits Gyula nyughelyéhez a Magyar Nemzeti Galériából
- 13:07 Orbán Viktor: Magyarország kiáll a csádi kormány mellett
- 06:49 Egyetemista évei alatt sztriptíztáncosként dolgozott a Házasság első látásra Gerije
- 11:31 Húsz méter mély kútba zuhant és meghalt egy férfi Budapesten
- 06:23 Babát vár Kafi Rea Milla
- 05:50 Egy hét és megszűnik az Ügyfélkapu: még nem késő cselekedni!
- 07:25 Paris Hilton: A családdal nézni a híreket és látni, hogy az otthonunk porig ég, olyasmi, amit senkinek sem szabadna átélnie
- 08:24 Sivatagi szelek miatt lángol Los Angeles jelentős része
- 12:30 Meggyilkolta a feleségét egy férfi Fóton
- 07:00 Ha Trump nem segít, sokáig tarthat, amíg Rogán lekerül a szankciós listáról
- 13:57 A komplett kezdőt eltiltották a meccset tiltakozással kezdő magyar kézicsapatból
- 09:30 Nyolc évet kértek a férfire, aki vascsővel halálra verte a párját a ZTE stadionja mögött, majd feldarabolta a holttestet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!