Gazdaság

Microsoft kontra EU – Brüsszel közbeszól

Az amerikai csaták után Bill Gatesnek Mario Montival, az Európai Bizottság versenyjogi főbiztosával kell megküzdenie.

A leckéből Bill Gatesnek is tanulnia kellett. John F. Welch, a General Electric nemrég leköszönt vezérigazgatója a nyáron Brüsszelbe repült, hogy kiharcolja az Európai Bizottságnál a GE számára a Honeywell International felvásárlásának engedélyezését. Washington előzőleg már jóváhagyta a 42 milliárd dolláros akvizíciót, de mire Welch befejezte tárgyalását Mario Montival, a bizottság versenyügyekért felelős nagyhatalmú tagjával, az ügylet halott volt.

Microsoft kontra EU – Brüsszel közbeszól 1Monti világossá tette, hogy kész szembefordulni Washingtonnal még akkor is, ha meghatározó amerikai vállalatokról van szó. Márpedig az európai versenyfelelősök által vezetett csapat következő célpontja az amerikai technológiai ipar egyik oszlopa, a Microsoft lesz. Miután Washingtonban véget ért a régóta húzódó perpatvar, Európában, ahonnan a Microsoft árbevételének egyharmada származik, éppen most kezd fellángolni a harc. A Microsoft jogászainak – akik vitatják a bizottság álláspontját – november közepéig kell választ adniuk azokra a brüsszeli vádakra, melyek szerint a társaság az asztali számítógépek piacán élvezett dominanciájával visszaélve kiszorítja vetélytársait egy sor szegmensben, kezdve a szerverszoftverektől egészen az online zeneszolgáltatásig.

PITBULLKÉNT. A GE-Honeywell-ügyben Monti monopóliumellenes pitbullnak bizonyult. A brüsszeli bizottsághoz közeli források szerint nem valószínű, hogy a világgazdaság mostani helyzete miatt, a terrortámadásokra és a recessziós veszélyre való tekintettel hajlandó lenne enyhíteni hozzáállásán. Előzetes megállapításait augusztusban közölte egy bizalmas dokumentumban, amelyben leszögezte: “minden erejével” azon lesz, hogy megakadályozza “a törvénytelen monopóliumszerzést”. Decemberre kétnapos meghallgatást terveznek a nyilvánosság kizárásával, így Monti akár már februárban meghozhatja döntését, s kivetheti a szükségesnek ítélt szankciókat.

Mekkora veszéllyel kell vajon számolnia a szoftveróriásnak? Monti valószínűleg nem készül arra, ami a Microsoft számára a lidércálom lenne: nem akarja rákényszeríteni a társaságot, hogy tegye hozzáférhetővé a Windows operációs rendszer forráskódját, egész birodalmának digitális alapját. Elrendelheti azonban, hogy a Microsoft vegye ki az operációs rendszerből a Windows Media Playert, multimédiás terjeszkedésének legfontosabb elemét, illetve tetemes büntetést is kiszabhat.

A lényegében a Sun Microsystems panasza nyomán kialakult brüsszeli ügynek a digitális világot felbolygató európai döntések sorozata lehet a folyománya. Emellett, ha bekeményít a mobil internetezésben nyomuló Microsofttal szemben, azzal Monti előnybe hozhatja az európai vállalatokat. A legprominensebb ezek közül a finn Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, mely már harcban áll a Microsofttal a mobil internetes szoftverrendszerek uralásáért.

Monti és a MicrosoftMilyen lépéseket követelhet az EU versenyügyi biztosa?

A MICROSOFT FELDARABOLÁSA.

Az EU-tisztviselők azt állítják, megvan az ehhez szükséges hatalmuk. De egy ilyen lépés óriási konfliktust gerjesztene Brüsszel és Washington között.

Valószínűsége minimális.

A FORRÁSKÓD FELNYITÁSA. A Windows forráskódjához hozzájutva a riválisok a Microsoft teljes arzenálját másolhatnák, ami a társaság számára katasztrófa lenne. Monti kifogásainak listájában azonban nem esik szó a forráskódról.

Valószínűsége csekély.

A WINDOWS SZÉTCSOMAGOLÁSA. Ha kivetetne az operációs rendszerből bizonyos kulcselemeket, így elsősorban a Media Playert, azzal Brüsszel megkönnyítené a vetélytársak számára, hogy saját termékeikkel nyomuljanak a Windows-platformon.

Valószínűsége viszonylag nagy.

JOBB HOZZÁFÉRÉS. A riválisok panasza szerint a Microsoft túl sokáig titokban tartja a szoftverinformációkat, ezért nem tudnak a társaság programjaihoz tökéletesen illeszkedő termékeket gyártani. Monti elrendelheti a gyorsabb információszolgáltatást.

Valószínűsége igen nagy.

SZERVERVITA. Az európai ügy részben hasonlít az amerikaihoz. Mindkettőnek az a tárgya, hogy asztali számítógépes dominanciája segítségével a Microsoft elsőségre törekszik más piacokon is. De míg az amerikai ügyben a kilencvenes évek közepén dúló böngészőháború volt a központi téma, addig Montit a szerverszoftverek érdeklik. Ezek a programok lennének a Microsoft .NET nevű stratégiáján belül a fő eszközök ahhoz, hogy PC-szoftveres uralmát kiterjessze az egész behálózott világra.

Az alsóbb kategóriás szerverek piacán a Microsoft hatalma egyre nő, ám a brüsszeli csatározás kimenetele alááshatja pozícióját. Ezenkívül rákényszerülhet arra, hogy az október 25-én piacra dobott Windows XP operációs rendszerből (erről lásd cikkünket a 48-49. oldalon) kiemelje a Media Playert. “Az XP minden elképzelhetőt magában foglal” – mondja Thomas C. Vinje, a Morrison & Foerster brüsszeli partnere; ez az iroda képviseli a Microsofttal hadakozó washingtoni Computer & Communications Industries Association számítástechnikai szervezetet.

A Microsoft már hatodik éve el tudta kerülni a büntetést, s a múlt heti megegyezés után nem sérül pénzügyi stabilitása sem. Európában más a történet. A Microsoftot itt antitröszt-tisztviselők serege várja, élükön a rendkívül agilis Montival. A korábbi közgazdászprofesszor “ügyész, bíró és esküdtszék egy személyben” – fogalmaz egy brüsszeli jogász. Miután nem tárgyalásról, hanem monopóliumellenes vizsgálatról van szó, a fellebbezésnek nincs sok foganatja. Ez a koncentrált hatalom megnehezíti a Microsoft számára, hogy bevesse leghatékonyabb washingtoni fegyverét, a lobbista különítményt.

Microsoft kontra EU – Brüsszel közbeszól 2LATOLGATÓK. Brüsszelben jogászok már latolgatják, milyen intézkedéseket követelhet Monti a vállalattól. Abban szinte mindenki egyetért, hogy nem törekszik a feldarabolására. Így a legrosszabb eshetőség a forráskód kiadásának kötelezővé tétele. Ám a Microsoft megkönnyebbülésére az augusztusi dokumentumban nem is szerepel a “forráskód” szó. Mi több, a Microsoft-riválisok közül sokan nem is kérik ezt a szankciót. Azért nem, mert a forráskód annyira bonyolult és csavaros, hogy nagyon nehéz megbirkózni vele, s emiatt csak kevesen vágynak megszerzésére. Egy lobbista szerint olyan, mint “30 millió szál spagetti”.

Valószínűbb célpont Monti számára a Media Player. Ez esetben azt fogja vizsgálni, hogy mi a kapcsolat a számítógépes asztalfelület eme standard eleme és a szerverszoftver között. Ha úgy találja, hogy a Media Playert a Microsoft a vetélytársak – mint az AOL Time Warner vagy a RealNetworks – kirekesztésére használja, elrendelheti a médialejátszó kivételét a szoftverből. Ez súlyos csapás lenne a Microsoftra. Szóba jöhet egy enyhébb alternatíva is: némelyek szerint Monti esetleg csak annyit fog követelni, hogy a Microsoft csináljon helyet rivális médialejátszóknak is a Windowson.

TITKOLÓDZÁS. A legkevésbé fájdalmas beavatkozás, amely egyben a legvalószínűbb is, az volna, hogy a Microsoftnak fel kell gyorsítania egyes technikai információk kiadását. A konkurensek panasza szerint a társaság túl sokáig tartja titokban az úgynevezett alkalmazá-si programozási interface-eket (api), azokat a digitális hidakat, amelyeken keresztül más társaságok összeköthetik saját termékeiket az övéivel. Ráadásul – hangzik a vád – a Microsoft preferáltan adja át ezt az információt a számára dolgozó fejlesztő cégeknek, így azok termékei korábban kerülhetnek a piacra és kompatibilisebbek a Windows-zal. Monti valószínűleg kikényszeríti a Microsofttól az apik gyorsabb rendelkezésre bocsátását.

Ám dönthet úgy is, hogy óriási – az éves árbevétel 10 százalékáig terjedő – büntetést szab ki a Microsoftra. A pénz azonban sokkal kevesebbet számít a társaságnak, mint a piaci dominancia. “A Microsoft helyében a pénzbüntetés aggasztana a legkevésbé” – mondja Stephen Kinsella, a Herbert Smith ügyvédi iroda brüsszeli részlegének ügyvezető partnere.

Miközben azon fáradozik, hogy megismertesse és elfogadtassa álláspontját az EU-tisztviselőkkel, a Microsoft nehezen tud eligazodni a brüsszeli bürokrácia berkeiben. “Nem jöttünk rá, hogyan lehet konstruktív módon fellépni a bizottságnál” – ismeri el John Frank, a vállalat európai jogi ügyekért felelős igazgatója. A társaság képviselői eddig többnyire csak középszintű, Monti belső körein kívül eső brüsszeli hivatalnokokkal érintkeztek. Lehet, hogy Monti később találkozik majd Bill Gates elnökkel vagy Steven Ballmer vezérigazgatóval. Csakhogy ez visszaüthet. Welch, a GE vezére eredetileg barátságos megbeszélésre készült, amikor Brüsszelbe utazott, ám végül – mint a bizottsághoz közeli források elmondták – azon találta magát, hogy üvöltözik a halk szavú olasszal. Hasonló baklövést a Microsoft nem engedhet meg magának. De miután jövője a tét, várhatóan nagyágyúit is beveti nemsokára. Kérdés azonban, hogy ezzel segíti-e majd céljait, vagy éppen ellenkezőleg, keresztbe tesz saját magának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik