A Polgár Galéria múlt heti aukciójával újrakezdték a menetelést a nagy árverő házak. #<#A háromnapos rendezvényen viszonylag sok tétel maradt eladatlan, a száznál valamivel több festmény mintegy harmada iránt nem volt érdeklődés. Ugyanakkor néhány kiemelkedő mű valóban kiemelkedő áron talált vevőt, közte Szinyei Merse Pál Női portréja, amelyért 12 millió forintot ígért új tulajdonosa. A tárgyak között egy XIX. századi könyvszekrény 2 milliót ért meg valakinek, egy Zsolnay kaspóért pedig 1,3 milliót kínáltak. Polgáréknál egyébként a háromnapos monstre árverést követően sem pihennek, a galériában a napokban megnyílt kiállításon Csók István művei tekinthetők meg. A november 15-éig nyitva tartó tárlaton olyan művekkel találkozhat a közönség, amelyek többsége magángyűjteményekben rejtőzik. A nagy árverések közötti szünetben került sor egy kis galéria, az Arte grafikai aukciójára, amely szinte maradéktalan sikert hozott. Az anyag közel 80 százaléka elkelt, s az alkudozók többször is a kikiáltási ár többszörösére srófolták fel az árakat. Egy Aba Novák tusrajz esetében 320 ezernél koppant a kalapács, 160 ezret adtak egy Iványi Grünvald-műért, 200 ezret Martyn Ferenc női portréjáért, s az utolsónak felkínált, 1911-ból származó, 18 linómetszetet tartalmazó mappáért, amely többek között Boromissza Tibor, Jaschik Álmos, Kádár Béla, Rippl-Rónai József műveit tartalmazza, a kikiáltási ár dupláját, 200 ezer forintot ajánlott a licitben győztes gyűjtő.
- 18:06 Karácsony távozó kabinetfőnöke: Az elmúlt években voltak olyan kanyarok, amikben néha én is beleszédültem
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 17:40 Az irodában estek egymásnak, csak arról feledkeztek meg, ebből a járókelők kint minden látnak
- 17:21 Gulácsi tizenegyest védett, az RB Leipzig hengerelt
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 16:55 160 köbméter hulladékot szedtek össze a Mecsekből
- 16:39 „Olyan boldog voltam, amiért segítettem a férjemnek teherbe ejteni a legjobb barátomat”
- 16:39 Bűzlik az ivóvíz a Balatonnál
- 16:32 Hihetetlen rekord, zsinórban harmadik bajnokin szerzett egy perc alatt gólt egy csapat
- 16:31 Ki veheti át a Hezbollah vezetését?
- 16:20 Mit tud ez a napszemüveges, szigorú nő, amivel átformálta a kilencvenes éveket?
- 15:57 A veszprémi kézisek tönkre verték első ellenfelüket a klubvébén
- 15:53 Tengerbe borult egy illegális bevándorlókat szállító hajó a Kanári-szigeteknél, sok a halott és az eltűnt
- 15:27 Az Arsenal után a Newcastle is útját állta a címvédőnek
- 13:13 Kilenc órányi repülés után ugyanott landolt a gép, ahonnan elindult
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 14:54 Taxis büntetőfékezett, miután a forgalomtól elzárt területen előzött
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől