Gazdaság

Válságban a lemezpiac? – Hamisítási boom

Válságban a lemezpiac? – Hamisítási boom 1Egymás után mutatják be a sajtónak karácsonyi ajánlatukat a nagy lemezkiadók.#<# A kínálat az évek óta megszokott trendet mutatja: erre az időszakra kevesebb igazi újdonságot és jóval több amolyan Best of... típusú albumot időzítenek. A Figyelő Plusz körkérdésére adott kiadói válaszokból egyértelmű aggodalom olvasható ki a lemezpiac jövőjét illetően. A legnagyobb cégek már a New York-i terrortámadás előtt megkongatták a vészharangot – a szakemberek Amerikában 5, Európában pedig 10 százalékos értékesítési visszaesést prognosztizáltak erre az évre. A hanghordozók piacának gyengélkedéséért alapvetően két „kórokozó” kárhoztatható: az elsősorban távol-keleti forrásokra épülő illegális CD-kereskedelem, illetve az internetről történő illegális letöltések nagy száma. A világháló jogi szabályozottságának hiányosságaira utalnak azok a perek is, amelyeket lemezkiadók indítottak internetes szolgáltatók ellen. A megnyugtató megoldás természetesen az a közeljövőben már várható technikai „lakat” lesz, amely meggátolja majd a lemezek törvénytelen másolását. A szürke importból származó CD-k beáramlása ellen egyébként itthon nem csak a vámosok és a pénzügyőrök harcolnak, hanem az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány is, amelynek egyik legfontosabb feladata a már bejutott illegális termékek felkutatása. Márpedig az elkövetkező ajándékvásárlási láz a hamisítók számára is a nagy „boom” ideje. A lemezkiadók nem egy esetben ezért azt a trükköt alkalmazzák, hogy kiadványaikat más „műfajokkal” kombinálják. Ilyen például az itthoni mozikban december közepétől látható Harry Potter film dupla CD-je, ahol az egyik korong a világhírű John Williams filmzenéjét, míg a másik, speciális CD-ROM Harry Potter videojátékot, képernyővédőt, fotógyűjteményt, komputeres háttérgrafikát és filmrészleteket tartalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik