November 1. és 30. között zajlik a Hungaroton Hanglemez Hetek elnevezésű rendezvénysorozat#<#, erre a születésének 50. évfordulóját ünneplő magyar lemezkiadó több albummal is jelentkezik. A Fifty years címmel megjelenő komolyzenei válogatásban a cég fél évszázados történetében legfontosabb szerepet játszó magyar és külföldi művészek hangja, játéka csendül fel. A három, illetve négy CD-ből álló díszdobozokban a legfontosabb karmesterek, zongoraművészek, vonós művészek, illetve énekművészek felvételei szólalnak meg. Az 50 év zenében címet viselő album hat CD-je közül egy-egy az ötvenes, a hatvanas, a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes évek legnagyobb magyar popslágereit tartalmazza – együttesen több, mint száz dalt -, a hatodik pedig olyan érdekességeket mutat be, mint amilyennek például az első mikrobarázdás lemez számított annak idején. November folyamán az albumok 50 százalékos kedvezménnyel kaphatók, s a könnyűzenei anyag a későbbiek folyamán lemezenként külön-külön is megvásárolható lesz.
- 17:40 Biden majdnem egyenlőségjelet tett a szenvedő gázai civilek és izraeli túszok családjai közé
- 17:31 Magyar válogatott játékossal erősített a PLER
- 17:16 A H5-ös HÉV-en és a rakparton is helyreáll a forgalom
- 16:54 Honvédelmi miniszter: A katonák maradnak a gátakon
- 16:51 Medve nyomaira bukkantak egy nógrádi tónál
- 16:42 Nagyot bukott a Coca-Cola fűszeres málna ízű változata
- 16:41 Nyomkövetővel a lábán táncolt a német álörökösnő a Dancing with the Starsban
- 16:26 „Ilyenkor születnek a bajnokok” – Ádám Martin üzent a kritikákat követően
- 16:23 Nagyjából lefelezte a növekedési kilátásokat az MNB a júniusihoz képest
- 16:18 Súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők egy diákot az egyik nyíregyházi iskolából
- 16:16 Kifutón vonult Eva Longoria, mindenki a sokat mutató ruhájáról beszél
- 16:11 A prevenció és a korai betegségfelismerés áll a népegészségügyi stratégia középpontjában
- 15:46 A tévékamerák előtt vallotta be egy olasz férfi, hogy megölte az édesanyját
- 15:41 A klubok rémálma érte el az Edith-et, megváltható örömrészvényekkel akarnak túlélni
- 15:36 „Álljunk ki a név, a színek és tradíciónk mellett” – tiltakozást szerveznek a Honvéd szurkolói
- 05:54 Az ügyészségi dolgozóknak is elegük van abból, hogy több mint két éve nem kapnak fizetésemelést
- 10:22 Zelenszkij: Közelebb vagyunk a háború végéhez, mint sokan hinnék
- 08:13 Házasodna a gazda: „Picit nagypapás” – mondta Vivien gazda az udvarlójáról, akit először „jó napot!”-tal köszöntött
- 11:45 Magyar Péter arra kíváncsi, hogy Novák Katalin katonatiszt férje részt vett-e az árvízi védekezésben
- 15:31 „Ez olyan, mint amikor az alsógatya keveredik a gyulai kolbásszal” – gőzerővel takarítanak a Római-part eláztatott lakói
- 09:35 Segítséget kért egy kilencéves kisfiú, miután az apja megverte az anyját
- 13:59 Puskás-Dallos Bogi: Ha David Pressmannél vacsorázom, libsi picsa vagyok, ha a TV2-n éneklek, Fidesz-bérenc
- 10:42 A Kísértés: Dorina zokogva mondta el, mit gondol Noelről, miután végignézte a tetteit bemutató videót
- 11:28 Nem találtak felelőst a hét hónapos kisfiú ügyében, aki a visszabüfizett tápszertől fulladt meg
- 07:49 Beer Miklós levonta a Bese-ügy tanulságait
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!