Gazdaság

Oracle – Konszolidációs időszak

A vártnál jobb negyedéves mutatók ellenére - amelyet a terror-támadás után elsőként prezentált -, az Oracle számára is sok minden megváltozott szeptember 11-e óta.

Todd Beamer, az Oracle értékesítési menedzsere is azok között volt, akik életüket vesztették a szeptember 11-én Amerikát ért terrortámadás során. A világ második legnagyobb szoftvergyártójának alkalmazottja a United Airlines 93-as járatának volt az utasa, annak a gépnek, amelyik Pennsylvaniában zuhant le, miután az utasok leteperték a gépeltérítőket. Az Oracle további hat munkatársa tűnt el a World Trade Center romjai alatt.

Oracle – Konszolidációs időszak 1A szoftveróriás a gyász napjaiban elsőként lépett eredményekkel a befektetők és az elemzők elé, s bár az első negyedéves adatok (az Oracle-nél júniusban kezdődik az üzleti év) felülmúlták a várakozásokat, azzal mindenki tisztában van a cégnél, hogy a terrortámadás megváltoztatta a folyamatokat – mondja Sergio Giacoletto, a cég Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős alelnöke. Az olasz szakember ugyan nem látja annak jelét, hogy az európai üzletet közvetlenül befolyásolná a terrorakció, a szeptember 11-e előtt készített tervek és kiadott prognózisok mégsem állják már meg helyüket.

Egy területen kifejezetten pozitív üzleti hatásokat válthat ki a terrortámadás, az internet biztonsága, átláthatósága és ellenőrizhetősége terén komoly fejlődést vár Giacoletto. E téren pedig komoly szerepet játszik az Oracle, amely magát előszeretettel nevezi “az” internetes vállalkozásnak – igaz ezzel nincs egyedül, sok más cég is hasonlóan jár el. “Esetünkben meg is van az alapja a szlogennek” – húzza alá az alelnök, hiszen az Oracle az elsők között ismerte fel, hogy az internet a vállalatok hatékonyságának növelésében játszhat fő szerepet, a használatával elérhető költségmegtakarítás gazdasági előnyt biztosít. Az Oracle – az orvostudomány hőskorában bevett módszer szerint – magán próbálta ki saját receptjét, s az eredmény a várakozáson felül jó volt: a multinacionális vállalat működését a világhálóra tették, s ezáltal az első évben 1 milliárd dollárt meghaladó összeget takarított meg a kaliforniai cég.

Ez azonban nem tudta megakadályozni, hogy a vállalkozás részvényárfolyama a Nasdaq általános trendjének megfelelően az elmúlt évben látványosan zuhanjon. Az elmúlt évben a maximum 37 dollár, a minimum 10,1 dollár volt, a részvény jelenlegi kurzusa 14,25 dollár. A nehéz időszaknak, bő egy hónapja még úgy tűnt, vége lesz, hiszen az első negyedéves adatok reményt keltőek voltak – a nyereség 511 millió dollár, részvényenként 9 cent volt, szemben a tavalyi első negyedév 501 millió dollárjával és 8 centjével (elemzők most is részvényenként 8 centes profitot vártak). A viszonylag jó eredményeket azonban pesszimista prognózisok követték, hiszen a második negyedévre már nemcsak a forgalom visszaesését prognosztizálja a cég (ez volt a helyzet az első negyedévben is), hanem a nyereség csökkenését is. Larry Ellison, a cég alapító elnöke sem kecsegtet sok jóval, sőt a helyzet további élesedésére számít.

Európában és Magyarországon nem vár visszaesést azonban Sergio Giacoletto, aki a terrortámadások után a telekommunikációs és a kormányzati szektor erősödését vetíti előre. Magyarországon az e kormányzati projektek és az állami szektor megrendelésire számít az alelnök (az Oracle nyerte el – a Compaqkal közösen – az elektronikus közbeszerzési rendszer tenderét, Figyelő, 2001/35. szám). Az olasz szakember szerint azonban az IT-befektetések a versenyszféra számára is megtérülnek, hiszen az a megtakarítás, ami az Oracle-nél sikeresen megvalósult az új internet alapú megoldásokkal, éppen a nehéz gazdasági körülmények között nyújt komoly versenyelőnyt. Ezért Giacoletto abban bízik, hogy hamarosan növekedni fog Magyarországon is a vállalati megrendelésállomány. Ezt az is elősegítheti, hogy az Oracle az új üzleti évben csökkentette a világszerte fő üzletének számító szoftverlicencek díját.

Emellett persze új partnerségekkel is igyekszik piaci pozícióit erősíteni a kaliforniai cég. A múlt héten hozták nyilvánosságra, hogy a norvég Telenorral (a Pannon GSM tulajdonosával) közös projektet indítanak. Az együttműködés lényege, hogy a norvég telefontársaság online rendszerét rendelkezésre bocsátja az Oracle termékeinek értékesítéséhez. Ezen túlmenően a szoftvercég hozzáférési lehetőséget kap a Telenor Nextra üzleti ágazatának ügyfeleihez. A másik oldalon a Telenor online rendszere átveszi az Oracle-től termékei kiszolgálását.

Az együttműködések mellett az ágazat konszolidációja is zajlik – mondja Giacoletto, aki korábban a Digitalnál töltött be vezető pozíciót. A folyamatot – amelynek legutóbbi jelentős fejezete a Hewlett-Packard és a Compaq összeállása – természetesnek tartja, s nem lát abban semmi különöset, hogy az a cég, amelyik néhány éve lenyelte akkori munkáltatóját, most maga is eltűnik az üzleti élet színpadáról. Bár sokan fenntartásokkal kezelik ezt az óriásfúziót, Giacoletto szerint szükség van az IBM-mel szemben egy másik erős hardvergyártóra. Ez persze azért sem elhanyagolható kérdés az Oracle szempontjából, mert az IBM szoftvergyártóként éppen az egyik legnagyobb konkurense.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik