a tőke- és árupiacokat az Afganisztánra mért amerikai-brit válaszcsapás.#<# A világ tőzsdéi ugyan a hétfői nyitáskor némi gyengüléssel reagáltak, néhány óra múlva azonban visszakapaszkodtak az afganisztáni háború megindulása előtti szintre. A börzei szereplők, mondhatni, előre "beárazták" a szövetségesek katonai akcióját, enyhe megingás után folytatódott tehát a terrortámadások utáni zuhanást követő lassú felfelé araszolás. A piacok az utóbbi napokban nyugodtak voltak, a gazdasági köröket már inkább a háború utáni helyzet, a recesszióba süllyedő Egyesült Államok élénkítő intézkedései foglalkoztatják. Háború és gazdaság – ezekben a napokban e két szó közötti kapcsolat izgatja a globalizált gazdaság szereplőit, akik némi viszolygással veszik tudomásul, hogy Amerika jobb híján a neokeynesiánus receptet alkalmazza a válság menedzselésére. Rövid távon kétségtelenül emelkednek majd az állami kiadások a tengerentúlon, ahol minden eddiginél átfogóbb fiskális és monetáris ösztönző rendszerrel adnak lökést a fogyasztásnak és a beruházásoknak. A címkézésekkel azonban ezúttal is csínján kell bánni. Az állam szerepét kiemelő fordulat kifejezetten a konzervatív amerikai kormányzat akaratának ellenére, az események nyomása alatt látszik kibontakozni. Amerika persze megengedheti magának ezt a „luxust”: költségvetése többletet mutat, így akár több százmilliárd dollár átcsoportosítása sem rengeti meg az állami büdzsét. Minden okunk megvan azt gondolni, hogy az Egyesült Államok kormánya visszatér majd korábbi szabadpiaci elveihez, amint a helyzet ezt lehetővé teszi. A globalizációt amúgy sem lehet megállítani. Tartson bár hosszú évekig a terrorizmus elleni harc, maga után vonva a hadikiadások növekedését, a fejlett világon belüli tőkemozgások leállása szinte egyenlő lenne a totális katasztrófával. Noha ma már semmi, így ez sem zárható ki, mégis valószínűbb, hogy a globalizált (és nem csak a nyugati!) gazdaság ereje 2002-től túllendíti a világot a recesszión. És akkor a most ismét elővett keynesiánus tanok megmaradnak annak, amik: a rövid távú tűzoltás eszközének.
- 00:00 A tartósság lett az új prémium – a HONOR válasza a piaci változásokra
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 20:40 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 22.
- 20:00 Kirabolt egy boltot, majd szétosztotta a termékeket a szegények között egy banda Montrealban
- 19:58 Hercegi címét elhagyva vett részt Harry herceg egy aspeni lovaspólómeccsen
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 19:00 Felkerült a Vogue magazin legjobban öltözött emberek listájára Leó pápa
- 18:55 Dárdai Újpesten: a MOL jokerkártyája, vagy valódi esély a felzárkózásra?
- 18:26 Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 18:22 Mérlegen az NB I-es ősz: az ETO kesztyűt dobott a Fradi elé, van-e válasza a címvédőnek?
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 17:34 Elgázolt egy embert a vonat Füzesabonynál
- 11:07 Videón, ahogy hosszú sorban haladnak a kamionok Budapest felé
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 10:31 Fuvarozók tüntetése: már hosszú sorban haladnak a kamionok Budapest felé
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
