Múlnak a szüntelen új fordulatokat hozó napok a terrorizmus történetének leggyalázatosabb tömeggyilkos merénylete óta, amely előbb megrendítette, majd most megrengeti a világot. Egy dolog bizonyos. Az amerikai átlagember megmutatta a világnak, hogy az önkéntes szolidaritás milyen példáival, a kétségbeesésben is mennyire pánik nélkül képes reagálni egy igazi, működő civil társadalom egy példátlan csapásra. Amerika népe káprázatosan vizsgázott.
DÖNTÉSI CSAPDÁK. A kérdés az, miképpen vizsgázik Amerika kormánya. El kell ismerni, hogy Bushra nehéz, csapdákkal terhes döntések sora vár. Az emberek felháborodása és a világhatalmi presztízs megőrzése azt követeli, hogy lépjen. A kérdés az, hogy mikor lép, átgondoltan cselekszik-e, és számot vetett-e azzal, hogy egy adott akciónak mi lehet a következménye.
Most a célkeresztben a globális terrorista hálózattal rendelkező, szaúdi milliárdosból az amorf Amerika-gyűlölet jelképévé vált Oszama bin Laden áll. Országként pedig Afganisztán, az iszlám fundamentalizmus legatavisztikusabb változatának állama, amely otthont ad neki és kiképzőtáborainak. (Egyébként feltűnő, hogy a washingtoni külügyminisztériumban működő Antiterrorista Koordinációs Iroda ez év áprilisában a terrorista tevékenységet támogató államok – Irán, Irak, Szíria, Líbia, Kuba, Észak-Korea, Szudán – sorában még nem említette Afganisztánt.)
A hét fordulóján Bush elnök kijelentette, hogy Amerika háborúban áll. Ezt követően olyan felhatalmazást kapott a kongresszustól, amely szinte korlátlan cselekvésszabadságot biztosít számára. Két ultimátum következett. Az első után Pakisztán vállalta, hogy légterét megnyitja az amerikai gépek előtt. A másikat Afganisztán kapta: adja ki a terrorakció értelmi szerzőjének tekintett bin Ladent. Hétfőn ezért pakisztáni küldöttség utazott Afganisztánba.
Az első menetben az afgán rezsim vallási vezetője, Mohamed Omár mullah az ellenállás mellett döntött, s dzsihádra, szent háborúra hívta az iszlám világot.
A kérdés az, hogy – esetleg megszerezhetetlen, közvetlen bizonyítékok hiányában – mi lenne egy ilyen megtorlás következménye. Egy érzelmileg indokolt, de elsietett ellencsapás veszélyeztetheti az orvtámadás pozitív mellékhatásait. A pusztulás napjaiban és a felháborodás viharában ezekről senki nem beszélt. Pedig fontosak. Európa viselkedése jelezte, hogy a terrortámadás újjászülte Nyugat-Európa szolidaritását Amerikával, amely az utóbbi években meglazult. Másodszor: Izrael javára fordították a palesztin konfliktus nemzetközi megítélését, megállítva Izrael (korábban nyugaton is érezhető) elszigetelődését. Egy átgondolatlan, a megtorlás vágyát kielégítő légicsapás ezt a kedvező trendet visszafordíthatja. Feltehetően ezért intette megfontolásra Bush elnököt Blair brit kormányfő és Chirac francia elnök.
A harmadik nagy kérdőjel: a Bush-csapat képes lesz-e arra, hogy felülvizsgálja a rakétaelhárító pajzs tervének realitását. Ha igen, akkor megoldódik Moszkva és Washington legélesebb stratégiai vitája. Megerősödik a közös fellépés esélye, hiszen az iszlám terrorizmus fenyegetésére Moszkva legalább olyan érzékeny, mint Washington.
BIZTONSÁG VAGY SZABADSÁG? Végül, a külpolitikai csapdáknál is veszélyesebb talán a belpolitikai. Tömören: az amerikai polgároknak a belső biztonság megszilárdításáért vajon nem szabadságjogaik megkurtításával kell-e fizetniük? A Financial Times így foglalja össze vezető amerikai alkotmányjogászok véleményét: “Úgy vélik, hogy konfliktus várható a biztonság iránti megnövekedett igények és az oly nagyra becsült alkotmányos szabadságjogok között.” Ez nem indokolatlan aggály. Joe Lieberman demokrata szenátor – volt alelnökjelölt – például “belbiztonság védelmi minisztérium” felállítását javasolta. (Nincs egyedül. Most került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államokban működik egy különbizottság, amely a XXI. század nemzetbiztonsági problémáival foglalkozik. Ez a testület már az év elején indítványozta egy ilyen minisztérium létrehozását.) Lieberman indoklása: “Eddig erre nem volt szükség, mert azt hittük, hogy védenek az óceánok. De most új korszak kezdődött.”
Valóban. Ilyen helyzetben (az atombomba ledobása után) mondta Einstein: “Most minden megváltozott. Kivéve a gondolkodásunk.”
