Szeptember 23-án választások lesznek Lengyelországban. A jobboldali kormányszövetség azzal kezdte a hónapot, hogy Jerzy Buzek miniszterelnök leváltotta Jaroslaw Bauc pénzügyminisztert, akinek az volt a vétke, hogy a választások finisében “drámai képet adott az ország pénzügyi helyzetéről, megszorítási tervet javasolt, s ezt nem a kormányon belüli együttműködés szellemében tette”.
Magyarul: a közgazdász-szakemberként ismert pénzügyminiszter olyan veszélyesnek látta Lengyelország gazdasági helyzetét, hogy félredobva minden választási taktikát, éppen most javasolta egy “varsói Bokros-csomag” bevezetését.
A magyar politikai elit a különbségek (nagyságrend, társadalmi szerkezet, gazdasági helyzet, politikai múlt, a köztársasági elnök széles jogköre) ellenére mindig figyelt Varsóra. Különösen választásokra készülődve. Ez összefüggött azzal is, hogy a lengyel választások időrendben csak kevéssel előzik meg a magyart. Az utolsó választásokon, 1997-ben a jobboldali Szolidaritás Választási Szövetség (AWS) csaknem 34 százalékot szerzett, akkori szövetségesével, a Szabadság Unióval (UW) együtt pedig több mint 47 százalékot.
MODELLKÖVETÉS. Feltehető, hogy ez a siker az egyik oka volt annak, hogy a Fidesz is – sutba dobva eredeti nézetrendszerét – a jobboldali erők integrálásában látta a tartós siker lehetőségét. A módszert szinte modellnek tekintették, s 1997-ben “a varsói gyors” befutását ünnepelték. Amióta a következő évben a több mint öt tucat mandátumtól visszahúzódó kisgazdák kegyelméből hatalomra jutott a Fidesz, stratégiája folyamatosan az volt, hogy különböző módszerekkel magához kösse (bírálói szerint részben felfalja) a kisebb jobboldali pártokat, s ezzel 2002 előtt létrehozza az 1997-ben győztes varsói modell magyar változatát.
A jelek szerint (függetlenül attól, hogy mi történik majd 2002-ben) a varsói gyors befutására a közeljövőben Magyarországon nem lehet majd hivatkozni. Lengyelországban az AWS ma mindössze 8 százalékon áll, ami éppen csak érinti a választási szövetségekre kiszabott küszöböt. Ezzel szemben az 1997-ben 27 százalékos támogatottsággal alulmaradt, “MSZP típusú”, szociáldemokratizáló utódpárt, az SLD jelenleg 47 százalékon áll, a szövetséges parasztpárttal együtt pedig az abszolút többség közelébe juthat. (Ennek egyik tárgyi bizonyítéka, hogy múlt ősszel elsöprő többséggel ismételten az ország elnökévé választották Alexander Kwasniewskit, az SLD egyik alapítóját.) Budapest számára elgondolkoztató lehet az is, hogy Lech Walesa, a Szolidaritás legendás hírű megalapítója – későbbi köztársasági elnök – 2000 őszén 1 százalékot kapott. Holott ő valóban beírta a nevét Európa történelmébe mint a háború utáni korszak egyetlen vasfüggöny mögötti antikommunista tömegszervezetének megteremtője. (Az Economist definíciója: “Az AWS-ben ma már csak régi vágású katolikus nacionalisták, szakszervezeti őslények maradtak, s olyan politikusok, akik lojálisak, mert nincs hová menniük.”)
A VÁLSÁG OKA AZ OSZTOGATÁS. Az AWS széthullásának sordöntő jele volt, hogy tavaly nyáron a régi Szolidaritás balszárnyából alakult Szabadság Unió, amely a koalíció leginkább piacbarát és liberális résztvevője volt, kivonult a hatalomból. Az intellektuális vezető szerepet hordozó UW távozása miatt a kormány öt, meghatározó fontosságú miniszterét (pénzügy, külügy, honvédelem, igazságügy, közlekedés) veszítette el, majd további három “lojális” miniszternek korrupciós botrányok miatt kellett lemondania. Utóbb a két legambiciózusabb reformkísérlet (nyugdíj és egészségügy) is megfeneklett, majd kiderült, hogy a 2002-es költségvetés deficitje elérheti a GDP 11 százalékát, s annak finanszírozása a végsőkig kiélezheti a pénzügyi válságot.
A most szélnek eresztett pénzügyminiszter szerint a költségvetés összeomlásával fenyegető válság egyik oka azoknak a “közérzet javító intézkedéseknek” rendszere volt, amelyeket a kormány a választások küszöbén bejelentett. Ezért tartotta szükségesnek és sürgősnek a nyugdíjak értékének kétéves befagyasztását, a szociális és egészségügyi kiadások megcsonkítását és az általános forgalmi adó jelentős emelését. Tervét a tíz évvel ezelőtti lengyel sokkterápia atyja, Leszek Balcerowicz (ma a Nemzeti Bank kormányzója) is támogatta.
A kormány ezt egyébként érthető taktikai okokból nem vállalta, mert láthatóan arra játszik, hogy a vitathatatlanul győzelemre álló baloldal kényszerüljön arra (akárcsak annak idején nálunk), hogy egy népszerűtlen, de elkerülhetetlen megszorító csomaggal kifizesse az elődei által rendezett nagyúri mulatság számláját.
